Garaczi László

Hasítás - ÜKH 2018


Kiadó: Magvető Kiadó
ISBN: 9789631436662
Megjelenés: 2018-06-04 11:16:00
méret: 123 mm x 184 mm
vásárlás ►
A Hasítás Garaczi László kultikus-klasszikus regényciklusának ötödik kötete. A magyar próza egyik legjobb stilisztája ezúttal is ironikusan és a rá jellemző érzékenységgel közlekedik keresztül-kasul a múlt és a jelen, egy lehetséges élet pontjai között. Garaczit olvasva mindig időben vagyunk: az elbeszélő kisgyerekkora, kamaszkora, írói pályakezdése és harmincas évei is megjelennek a regényben.
Csigalépcsőn haladunk a múlt felé, és a mindenkori jelenlét tükröződik a Városliget egén. Álmodozások sora. A Hasítás pulzáló korrajz, lapjain megelevenednek a közelmúlt évtizedei, hősünkkel együtt lődörgünk a Felszabadulás téren, csavargunk Párizsban és Berlinben. Emellett pedig a könyv varázslatos játék az életrajzi regény lehetőségeivel, azzal, hogy valóban mi a fikció.


Könyvek a Könyvhéten, programok a Margó Fesztiválon.
Június 7-e és 11-e közt 89. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren. A könyvvásár kísérőprogramjaként szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a 11. Margó Irodalmi Fesztivál június 6-a és 10-e között a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Olvass bele a Magvető újdonságaiba!
Ha nemcsak a könyvek címeit akarod megtudni, hanem egy kicsit meg is mártóznál a kötetek világában, akkor rohanj a Magvető Caféba vagy az Írók Boltjába, és szerezd be a Magvető Kiadó hat kis beleolvasóját!
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Kész anyagi csőd! – Összeállítottuk a könyvheti bevásárlólistánkat.
Hogy egyetlen könyvről se kelljen lemondanom, amire kíváncsi vagyok, már jó előre spórolni szoktam Könyvhétre. Azonban most, amikor összeállítottam az idei bevásárlólistámat, zavarba jöttem, mert annyi kiváló könyv jelenik meg, hogy úgy tűnik nem lesz elég a célra elkülönített pénzmag...
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Hatvan programmal várja az érdeklődőket idén a Margó Irodalmi Fesztivál.
Az Ünnepi Könyvhét kísérőprogramjaként idén is megrendezésre kerül a Margó Irodalmi Fesztivál, mely számtalan programmal, köztük húsz könyvbemutatóval, szerzői estekkel, zenés és színházi előadásokkal várja az érdeklődőket június 6. és 10. között a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. A programok közül válogattunk.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Az önéletrajz paródiája – Garaczi László Hasítás című kötetének bemutatóján jártunk a Margó Fesztiválon.
Hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek, önéletrajz paródia, játék és irodalom. Röviden talán ezekkel a szavakkal foglalhatnánk össze, hogy miről szól Garaczi László Hasítás című kötete. Az ötödik lemur regény bemutatóján a szerzővel a kötet szerkesztője, Szegő János beszélgetett.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



El Kazovszkij, Ludovika, Garaczi, Orczy-kert, Kálmán Gábor, Szív Ernő és Roman Polanski – Élet és Irodalom ajánló.
Az Élet és Irodalom legújabb számában képzőművészet, építészet és természetesen az irodalom is terítéken van. Szilágyi Ákos El Kazovszkijról, Torma Tamás a Ludovika és Orczy-kertről felújításáról, Károlyi Csaba Kálmán Gábor legújabb regényéről, Mészáros Gábor és Jánossy Lajos pedig Garaczi László Hasításáról írt.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Bevezetés a szublimálás feltárásába.
A Hasítás Garaczi László ötödik lemurvallomása. Már megszokhattuk, hogy a lemurvallomások folyton újrarendezik az emlékezet és a felejtés viszonyát, a Hasításban azonban minden eddiginél nagyobb szeletet pillantunk meg a jövőből.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



„Elmegyek könyvet vásárolni, megveszem a könyv ajándékot és mellé beteszek a kosárba 4-5 könyvet magamnak.” – Interjú Máté Gáborral.
Máté Gábor pályáját a legendás kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, majd 1987-ben a Katona József Színházban folytatta, ahol színészként, rendezőként közel harminc éve dolgozik. Sőt 2011 óta ő dirigálja az intézményt. Az ősz folyamán jelent meg Színházi naplók címmel könyve, melyből számtalan, azóta már legendássá vált előadás próbafolyamatát ismerhetjük meg, sőt betekintést nyerhetünk mindennapjaiba is. A magyar kortárs színjátszás megkerülhetetlen alkotóját könyve megjelenése apropóján olvasási szokásairól, könyvélményeiről kérdeztük.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



A magyar széppróza legjava 2018-ból – Az Aegon-díj rövidlistája
Hétfőn nyilvánosságra hozták az Aegon-díj tíz könyvet tartalmazó rövidlistáját, melyre a hetes szám jegyében hét magvetős könyv, hét prózakötet és hét férfi szerző került fel. Alább mutatjuk, hogy pontosan mely könyvek vannak versenyben a rangos irodalmi elismerésért.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631442533
Megjelenés: 2022-10-05
méret: 184 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631434675
Megjelenés: 2016-10-06
méret: 123 mm x 184 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631433029
Megjelenés: 2015-10-14
méret: 123 mm x 184 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631429367
Megjelenés: 2011-05-31
méret: 188 mm x 130 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631429374
Megjelenés: 2011-05-26
méret: 188 mm x 128 mm x 13 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631427042
Megjelenés: 2010-06-03
méret: 184 mm x 123 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9636761396
Megjelenés: -0001-11-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9631425401
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 183 mm x 124 mm x 14 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631434675
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 123 mm x 184 mm




Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-05-07 09:18:24

Ha Könyvhét, akkor Margó

Tovább
HÍREK
2018-05-07 09:56:37

Kíváncsi vagy a könyvheti újdonságokra?

Tovább
HÍREK
2018-06-01 14:12:25

Ezekért a könyvekért megyünk ki a Vörösmarty térre – Könyvheti bevásárlólistánk

Tovább