Ha Könyvhét, akkor Margó

Június 7-e és 11-e közt 89. alkalommal kerül megrendezésre az Ünnepi Könyvhét a Vörösmarty téren. A könyvvásár kísérőprogramjaként szerzői estekkel, felolvasásokkal, színházi produkciókkal és koncertekkel várja az érdeklődőket a 11. Margó Irodalmi Fesztivál június 6-a és 10-e között a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Míg a Vörösmarty téren a könyveken, a kiadókon lesz a hangsúly, addig a Margó Fesztivál a szerzőkre fókuszál. A rendezvény Romsics Ignác és Szvoren Edina köteteinek bemutatójával indul, majd Garaczi László mutatja be Hasítás című új regényét. Dragomán Györgyöt sci-firől, technológiai változásokról és a digitális jövőről kérdezik majd, de itt mutatják be Térey János Káli holtak című első prózaregényét is.
Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című regényét a Német Könyvdíjjal kitüntetett Terézia Mora mutatja be, aki Szerelmes ufók című elbeszéléskötetével érkezik a Margóra. Krusovszky Dénes első regénye, az Akik már nem leszünk sosem is bemutatkozik a fesztiválon, Tisza Katával pedig A legjobb hely a városban te vagy című új verseskötetéhez kapcsolódva Szabó T. Anna beszélget egyebek mellett házasságról, válásról, traumafeldolgozásról, felelősségről és női szerepekről.
A Margó-díjas Milbacher Róbert Léleknyavalyák című második kötetével érkezik a fesztiválra, míg Schäffer Erzsébet ismét egy vallomásos kötettel lepi meg olvasóit, de fellép a Margón Babiczky Tibor, Boldizsár Ildikó, Szilasi László és Tolnai Ottó is. A fesztivál zárónapján, vasárnap este Kemény István új verseskötetét értelmezik át a költőtársak, majd átadják a Litera irodalmi portál Magyar ballada egyfelvonásos pályázatának díjait.
A Margón mutatják be a Nádas Péter Világló részletek című nagyregényéről készített filmet, és új beszélgetéssorozat is indul, amelyben idén Oltai Katát, Vecsei H. Miklóst és Veiszer Alindát kérdezik olvasmányélményeikről. Koncertet ad a fesztiválon a Jónás Vera Experiment és az Esti Kornél, valamint az érdeklődők Radnóti Színház Esterházy Péter Az olvasó országa című publicisztikai kötete alapján készített előadását is megtekinthetik Bálint András, Gazsó György, Porogi Ádám és Sodró Eliza szereplésével, Dés András zenei kíséretében. Látható lesz a Nyáry Krisztián történetein alapuló Így viszik át című előadás is Döbrösi Laura, Bakonyi Alexa és Mohai Tamás szereplésével.
Az ötnapos fesztivál hétvégéjén gyerekprogramok is várják a családosokat, június 9-én, szombaton a Margó irodalom- és olvasásnépszerűsítő gyerekprogramjain mutatja be Rutkai Bori és zenekara az Űrdöngölők című új lemezüket. Az érdeklődők az univerzum titkait fürkészhetik Farkas Róbert mesehősével, Eszes Rókával, emellett a kisebbek gyerekfoglalkozásokon vehetnek részt, a nagyobbak pedig irodalmi időutazáson az Időfutárral – olvasható a közleményben.


A fesztivált a Facebookon itt találjátok, további információkat pedig ezen a weboldalon.

 

mindennapkonyv.hu / MTI

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435375
Megjelenés: 2019-02-19
méret: 190 mm x 130 mm x 41 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436600
Megjelenés: 2018-06-04
méret: 202 mm x 132 mm x 26 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436662
Megjelenés: 2018-06-04
méret: 123 mm x 184 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631437225
Megjelenés: 2018-06-01
méret: 125 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632448756
Megjelenés: 2018-04-16
méret: 199 mm x 126 mm x 19 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789636765620
Megjelenés: 2017-04-07
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
INTERJÚ
2020-01-06 16:30:29

Károlyi Csaba kedvenc könyveinek listája

Tovább

Könyvek a Könyvhéten, programok a Margó Fesztiválon.