Könyveskuckó
A Könyveskuckó reblog oldal és a Könyveskuckó YouTube csatorna tulajdonosa és szerkesztője vagyok, 28 éves, és körülbelül minden szabadidőmet olvasással és könyvek értékelésével töltöm abszolút mindenféle műfajban, lett légyen az történelmi, fantasztikus, sci-fi, krimi, thriller, romantikus, etc. Értékelőimben igyekszem összefoglalni az adott könyv értékeit és hibáit, és mindig próbálom a megfelelő olvasóközönség figyelmébe ajánlani.
Cikkei:
SZERINTETEK
Tovább
„Miért van az, hogy a könyvekben meg a romantikus filmekben azoknak, akik szerelmesek egymásba, nincs múltjuk? Mintha akkor kezdődne az életük, amikor megismerik az igazit. Hát, nálunk ez nem így van.”
Már írtam nektek Papp Csilla A másik oldalról című regényéről most pedig a folytatása, az Azon is túl kapcsán „ragadok tollat” és ülök a gép elé. Emlékszem, az első rész kapcsán olyasmiket gondoltam, hogy az valami hihetetlenül jó könyv, és végre a budapesti huszonévesekről is megjelenik egy normális könyv, szóval már nagyon vártam a folytatást, amiben bevallom, cseppet csalódnom kellett.
Ajánló Papp Csilla Azon is túl című könyvéhez
SZERINTETEK
Tovább
A nagyszabású, 15 kötetesre tervezett (egyébként több trilógiából felépülő) történelmi sorozat, az Anjouk már akkor felkeltette a figyelmemet, amikor az előzménykötetével, a Non nobis, Domine 800 oldalas összeolvasztott verziójával csupán pár éjszaka alatt végeztem. Nem volt ez másként ezzel az eddig megjelent három kötetnyi trilógiával sem. Személy szerint teljes bizonyossággal jelentem ki, hogy amennyiben egy külföldi szerzőről lenne szó, már régen világhírű lenne, mi több, szerintem még HBO sorozat is készült volna könyveiből, így azonban szerény hazánk csodálatos írója előtt csak mi, magyar olvasók tudunk fejet hajtani. Teszem ezt én is örömmel, és már itt megjegyezném, hogy ezeket a történelmi köteteket érdemes lenne kötelezővé tenni az iskolákban, és nem tartom kizártnak, hogy generációk múlva (vagy korábban) ez az álom akár valóra is válhat.
Ajánló Bíró Szabolcs Anjouk 1-3. című könyvéhez
SZERINTETEK
Tovább
Dennis Lehane – Az éjszaka törvénye című könyve alapján készült filmet már meg is tekinthettük a mozikban, amelyben olyan színészek kaptak (fő)szerepet, mint Ben Affleck vagy Elle Fanning, Dakota Fanning húga. A történet az 1920/30-as években játszódik, mely által bepillantást nyerhetünk az akkori gengszter- és börtönéletbe vagy a rumbizniszbe az alkoholtilalom idején.
Ajánló Dennis Lehane Az éjszaka törvénye című könyvéhez
SZERINTETEK
Tovább
Homonnay Gergely először évekkel ezelőtt vicces Facebook posztokon keresztül mutatta be macskája, Erzsi életét, sátáni húzásait, és ez az ironikus stílus olyannyira bejött neki, hogy 2016-ban kiadta a Puszi, Erzsi! című könyvet, amelyet macskája, Erzsébet Fenevadova nézőpontjából írt. Rendkívül humoros, egyedi olvasmány, és azt hiszem, azok, akiknek van macskája, csak bólogatni tudnak Erzsi történetein, mindazonáltal a macskátlan közönség számára is egészen biztosan tartalmaz egy-egy olyan részt, ahol harsányan röhöghet az olvasó.
Ajánló Homonnay Gergely Puszi, Erzsi! című könyvéhez
SZERINTETEK
Tovább
Kóma. Egy olyan állapot, amelyben az ember eszméletlen, és csak Isten a megmondhatója, valaha is felébred-e, felépül-e belőle. De meddig lehet reménykedni, mennyi időt adhatunk magunknak arra, hogy tovább halasztgassuk egy ember halálát, tovább nyújtsuk ilyen módon az életét? Jodi Picoult ezzel a kérdéssel foglalkozik a Magányos farkasban, mindamellett, hogy azt is bemutatja, milyen, amikor egy ember elmenekül a való világ elől, és a farkasok falkájában keres menedéket.
Ajánló Jodi Picoult Magányos farkas című könyvéhez
SZERINTETEK
Tovább
Beck Weathers, aki ’96-ban megmászta a Mount Everestet, és akinek történetéről film is készült 2015-ben Everest címmel (Becket Josh Brolin alakította), társszerzője, Stephen G. Michaud közreműködésével kiadta a Túléltem az Everestet című könyvet, amelyben saját nézőpontjából vázolja az eseményeket.