"MARIE KONDO ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.
"

Nem azért olvasunk, amit már tudunk, hanem azért, amit még nem.
Ki ne hallott volna Marie Kondóról, az otthonszervezés japán gurujáról, akinek Rend a lelke mindennek című könyvében leírt módszere, a KonMari-módszer hihetetlen sebességgel vált világszerte népszerűvé, olyannyira, hogy idén a Netflixen saját sorozatot kapott. A módszer lényege, hogy egy tárgy sorsáról az alapján kell döntenünk, hogy boldogságot okoz-e vagy sem. Az ebben rejlő bölcsességet szinte senki sem vitatja, azonban a könyvek esetében sokak szerint, beleértve szerkesztőségünket is, a szerző téved.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

ISBN: 9789633109311
Megjelenés: 2017-08-21
Megjelenés: 2017-08-21
Ez is érdekelhet: