VÁMOS MIKLÓS

Legközelebb majd sikerül


Kiadó: Athenaeum Kiadó
ISBN: 9789632938226
Megjelenés: 2018-10-09 00:00:00
méret: 183 mm x 124 mm x 30 mm
vásárlás ►
Engem az emberek valamiféle megbízható és jóindulatú nagybácsinak tekintenek (az okok egy részét tudni vélem. Úton-útfélen megállítanak, s beszélgetést kezdeményeznek. Sokan keresnek a neten, kérik, találkozzunk - élet-halál kérdése -, csak én segíthetek. Néha nem sikerül elzárkóznom. Aztán a kávéházban várnak, s rendre kiderül, hogy párkapcsolati (válási, szakítási) tanácsot kérnek. Van abban ráció, hogy tőlem: kétszer váltam, továbbá jogi diplomával rendelkezem, meg ugye a közismert empátiám.

Emiatt fontolgattam egy ideje, hogy egy hozzám hasonló amatőr kapcsolatjavítóról írjak könyvet. Esetleg a figura legyen azonos a Borgisz című korai kisregényemben szereplő tizenkilenc éves Najn Ivánnal. Miféle felnőtt vált belőle? Egy központi alakot terveztem, kettő lett belőle.

A Borgisz kilenc hónap története, ez a könyv kilenc évé. Ugyanakkor a kilenc fejezet Beethoven egy-egy szimfóniájának szerkezetét, mondandóját, hangulatát, lendületét követi, amennyire a nyelv eszközei engedik. Voltaképp szimfonikus regény keletkezett, zenés próza. Végül örömpróza? Bárcsak.


Exkluzív könyvbemutató az egyik legolvasottabb magyar íróval.
Október 12-én este 18 órakor kerül sor Vámos Miklós új regényének, a Legközelebb majd sikerülnek a bemutatójára a New York Palace Budapest Róma termében. A könyvbemutatón közreműködik a Sárik Péter Trió. A részvétel regisztrációhoz kötött, a belépő ára 3500 forint, mely tartalmazza a frissen megjelenő regényt is.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



20 könyv, amit a tizedik hónapban várni fogunk.
Hosszú, őszi estéken nincs is kellemesebb, mint egy forró itallal és könyvvel a kezünkben bekuckózni a kedvenc sarkunkba és elmerülni egy történetben, egy másik világban. Ám sosem egyszerű az olvasnivaló kiválasztása, ezért összegyűjtöttük azokat az októberben megjelenő könyveket, nem keveset, szám szerint húszat, melyeket ilyen alkalmakra mi szívesen leemelnénk a könyvespolcunkról.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
"


Meséktől a skandináv krimikig – Szombat éjjel a Magvető Caféban és a budapesti Fókusz Könyváruházban jártunk.
Szeptember 29-én rendezték meg az Olvasás éjszakáját szerte az országban. Mi Budapesten, a Magvető Caféban és a Fókusz Könyváruházban jártunk, ahol hihetetlen sok érdeklődőhöz volt szerencsénk, ráadásul fantasztikus programokon, nagyszerű beszélgetéseken vehettünk részt. Képriportunkat alább találjátok.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>
"


Polifónia – Öt író, öt különböző hang.
Vámos Miklós tizenegyedik regényében egy barátság történetét meséli el, melyben kiemelt szerepet kapnak Beethoven szimfóniái. Krasznahorkai László kisregénye tulajdonképpen egy New York-i könyvtáros monológja. Fehér Boldizsár álkalandregénye a felelősségvállalás fontosságáról mesél, míg Kollár-Klemencz László új kötetéből a természet és ember viszonyáról gondolkozik, míg Horváth Viktor egészen a föld mélyéjre, a Sátán hálószobájáig, majd egészen a mennyekig kalauzolja olvasóját.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Vámos, Coelho és Leiner Laura.
Októberben történeteket akartunk olvasni. Legalábbis ez derül ki a Líra, Líra-Móra és Rózsavölgyi boltok sikerlistájából. A dobogó első helyére egy új könyv, Leiner Laura Maradj velem című young adult regénye került. őt követi Vámos Miklós, Raphaelle Giordano és Coelho műve. A lista ötödik helyezettje már egy ismeretterjesztő könyv, a provokatív gondolkodó, Yuval Noah Hararinak a tollából, aki korunk legégetőbb problémáira keresi a választ új munkájában.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



Megjelent a Könyvklub magazin idei utolsó száma!
A könyves újság legújabb számában a hazai irodalmi élet legjobbjaival, Nyáry Krisztiánnal, Dragomán Györggyel, Szabó T. Annával és Vámos Miklóssal olvashattok interjút. Emellett részleteket és recenziókat is találtok a magazinban, amelyből ezúttal is a szokásos kedvezménnyel rendelhetitek meg a sikerkönyveket. A kiadvány beszerezhető a Líra, Líra-Móra és Rózsavölgyi könyvesboltokban!
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



„Ez a csalódások korszaka, nem csak nálunk, világszerte.” (Vámos Miklós)
Interjú Vámos Miklóssal. Az ősszel megjelent Legközelebb majd sikerül című új regénye kapcsán Győrffy Ákossal beszélgetett.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



„A felesége nem bírja tovább, hiába szereti, a szó szoros értelmében megfullad vele egy födél alatt. Néha már a saját ruháiból is a férj lábszagát érzi.” – Részlet Vámos Miklós Legközelebb majd sikerül című regényéből.
Vámos Miklós új regényében a feleség a férj iszonyú lábszaga miatt akar válni, a poprock zenekar dala pedig Beethoven Egmont-nyitányára hasonlít. A Legközelebb majd sikerül című regényből olvashattok részletet.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



A legtöbben a Jégember titkaira voltak kíváncsiak.
A legtöbben a Jégember, azaz Kimi Räikkönen titkaira voltak kíváncsiak tavaly, de népszerű volt Kepes András új regénye és Hofi is. Ha kíváncsi vagy arra, hogy mások mit tettek a fa alá, akkor itt elolvashatod a Líra, a Líra-Móra és Rózsavölgyi boltok decemberi összevont sikerlistáját.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>



A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt Szabó Magda kiadatlan regénye, a Csigaház.
A tavalyi év egyik nagy szenzációja volt Szabó Magda első, eddig kiadatlan regényének a megjelenése. Nem meglepő, hogy a kötet egyből a legjobb hat közé került. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy két 2017-es könyv is szerepel a listán, a tavalyi listavezető, Bödőcs Tibor Addig se iszik és Vámos Miklós töredelmes vallomás című kötete.
Olvassa el a teljes cikket a Mindennap Könyv oldalon! >>

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635433056
Megjelenés: 2023-05-18
méret: 183 mm x 124 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635432097
Megjelenés: 2023-02-02
méret: 183 mm x 110 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635432318
Megjelenés: 2022-09-20
méret: 183 mm x 110 mm x 22 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635432028
Megjelenés: 2022-06-02
méret: 183 mm x 124 mm x 38 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635431083
Megjelenés: 2021-08-25
méret: 183 mm x 124 mm x 28 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635430598
Megjelenés: 2021-03-11
méret: 183 mm x 124 mm x 50 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939957
Megjelenés: 2020-01-27
méret: 190 mm x 120 mm x 40 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938806
Megjelenés: 2019-10-17
méret: 183 mm x 124 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938844
Megjelenés: 2019-04-09
méret: 183 mm x 124 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938707
Megjelenés: 2019-01-15
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937472
Megjelenés: 2018-04-05
méret: 124 mm x 23 mm x 183 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634058311
Megjelenés: 2017-10-18
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634057505
Megjelenés: 2017-06-26
méret: 180 mm x 110 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634056935
Megjelenés: 2017-04-22
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634053675
Megjelenés: 2016-04-01
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634052265
Megjelenés: 2015-11-02
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634052050
Megjelenés: 2015-08-31
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634051428
Megjelenés: 2015-06-09
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634050865
Megjelenés: 2015-04-20
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630799096
Megjelenés: 2014-10-07
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630795647
Megjelenés: 2014-04-24
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630795883
Megjelenés: 2013-04-08
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630792721
Megjelenés: 2011-09-23
méret: 183 mm x 124 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630790208
Megjelenés: 2010-09-29
méret: 183 mm x 124 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630789332
Megjelenés: 2010-06-01
méret: 183 mm x 124 mm x 12 mm




Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-09-14 14:30:42

Egy este Vámos Miklóssal a New Yorkban

Tovább
HÍREK
2018-09-28 10:43:54

Októberi könyvszüret – Könyvek őszi estékre

Tovább
HÍREK
2018-10-01 14:59:35

Egy éjszaka az olvasásért

Tovább