„Hun házasodunk, hun meg elválunk” – Interjú Vámos Miklóssal

Interjú Vámos Miklóssal. Az ősszel megjelent Legközelebb majd sikerül című új regénye kapcsán Győrffy Ákossal beszélgetett.

Új regényének szerkezete Beethoven kilenc szimfóniájára épül. Honnan jött az ötlet, hogy épp ez adja meg a könyv keretét?

Az alapötletből. Kilenc év történetét szerettem volna elmesélni, pontosabban egy nem fiatal ember életének kilenc évét. A szám sugallta, hogy Beethoven szimfóniáit használjam, szerkezeti és hangulati elvként. Emiatt áll minden fejezet ugyanannyi tételből, mint a nagy Ludwig van Bé adott művei.

 

Egy interjújában azt mondja, hogy sokszor keresik meg olvasói különféle – leginkább párkapcsolati – problémákkal, mert valamiért azt gondolják Önről, hogy hogy szakértője a témának. Az új regény két főhőse egy ideig párkapcsolati tanácsadóként dolgozik, „amatőr kapcsolatjavítóként”, ahogy Ön fogalmaz. A sok olvasói megkeresés hatására lettek a hősei is mediátorok?

Igen. És azért, mert azt hiszem, ez kifejezi a mostani idők legfontosabb alapdilemmáját. „Hun házasodunk, hun meg elválunk”, gondolom, a zseniális Weöres Sándor versének folytatása közismert. A huszadik (és huszonegyedik) század embere szenved a magánytól, hát társat választ, mint minden madár. Igen ám, de akkor meg a kötöttségtől, valamiféle rabságtól szenved. Előbb-utóbb fölrúgja a párkapcsolatát, éljen a szabadság! jelszóval. Akkor viszont a magánytól szenved ismét. És ez így meg, míg a halál el nem választ (az élettől).

 

1976-ban megjelent egy kisregénye, a Borgisz. Abban a műben szerepel egy Najn Iván nevű fiatal nyomdászfiú. Ez a figura azonosnak tűnik az új regény egyik főszereplőjével, Nagy Ivánnal (aki időközben magyarosította a nevét). Mi az oka annak, hogy több mint négy évtized után ismét felbukkant ez az alak?

Voltaképpen emiatt kezdtem kitalálni a Legközelebb majd sikerült. Najn Iván még nem volt húsz éves, amikor elbúcsúztunk tőle, ő pedig lezárta ipari tanulóságát, a nyomdában töltött egy nehéz évét. Csak annyit tudtunk, hogy fölvették a jogi karra. Érdekelni kezdett, vajon mi lett belőle, s hol tart hatvanévesen. Ez szerintem érdekes ötlet, kacérkodtam vele, hogy más korábbi regényeim főhőseinek további sorsával is foglalkozzam, leginkább az Anya csak egy van férfi figurájáéval, akit Ladónak neveztem. De nem fogok ilyesmit tenni, az én műhelyemben alapszabály, hogy amit egyszer csináltam már, azt többé nem teszem.

 

A Legközelebb majd sikerül a mában játszódik, olyannyira, hogy a regény vége felé már a 2018-as évben járunk. A könyv akarva-akaratlanul reflektál az aktuális problémákra is, a magyar politikai-társadalmi viszonyokra, de mindez csak a cselekmény hátteréül szolgál. A regény „két Ivánja” kissé kiábrándult figurának tűnik. Ön hogy van ezzel?

A könyvben az aktuális utalások és tények arra szolgálnak, hogy az olvasó azonosítani tudja, melyik évben járunk az egyes fejezetekben. Az Ivánok kiábrándultsága szerintem egyszerűen a realista prózaíró látlelete. Nézzen körül a saját szociális hálójában, aligha tud fölmutatni túl sok nem kiábrándult embert. Ez a csalódások korszaka, nem csak nálunk, világszerte. Eléggé hasonló statisztikai arányra jutnának külföldi – például amerikai – ismerőseim. Sajnos, kicsúszott a kezünkből a gyeplő. Az emberiség mindent megtesz önmaga teljes fölszámolásáért, környezetvédelemtől fegyveres konfliktusokig. Addig is, amíg nálam okosabbak előállnak valamiféle megoldási javaslatokkal, amelyek kivitelezhetők, az én feladatom elvont értelemben azonos a tükörével.

 

A regény legemlékezetesebb rétege számomra a női szereplők felvonultatása. Lilike, Emőke, Rita és Gigi mind gazdagon árnyalt, plasztikus alak. Mintha ez a könyv az elvesztett szerelem regénye is lenne. Jól látom?

Igen, bár van még egy számomra fontos alapgondolat a könyvben, melyet nehezebb kihámozni, s a velem azonos hullámhosszra kerülő olvasóknak is csak a végére sikerülhet. Nem beszélek róla, miért lőnék le egy poént azoknak, akik még nem olvasták. Erről csak annyit: nem mindig az a legfontosabb főszereplő, aki annak látszik.

 

Önnek személy szerint melyik a kedvence a kilenc szimfónia közül?

Írás közben mindig azt a tételt hallgattam, amelyiknek megfelelő fejezetnél tartottam, igyekeztem utánozni a ritmust, a tempót, a hangulatot, néha még a hangerőt is. Ezért szép lassan belopta magát a szívembe mind a kilenc. Ha három évvel ezelőtt kérdezte volna, biztosan azt mondom: a Hetedik. Annak is az a része, melyre kamaszkoromban ezt halandzsáztam: Aj-da-da, aj-da, le vagy-tok szar-va (bocsánat).

 

Győrffy Ákos

Az interjú először a Líra Könyvklub 2018/6-os számában jelent meg.

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938226
Megjelenés: 2018-10-09
méret: 183 mm x 124 mm x 30 mm

VÁMOS MIKLÓS

Tovább
Ez is érdekelhet:

INTERJÚ
2017-11-21 15:04:44

Önismeret minden napra, avagy határidőnapló másképp

Tovább
HÍREK
2019-06-21 11:17:26

Szeretnél többet olvasni? – 3 tipp, ami segíthet

Tovább
HÍREK
2019-07-09 08:55:53

Szerinted, melyik országban olvasnak a legtöbbet az emberek?

Tovább

„Ez a csalódások korszaka, nem csak nálunk, világszerte.” (Vámos Miklós)

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem