ZÁVADA PÁL

1954-ben született Tótkomlóson. Első könyve, a Kulákprés című szociográfia 1986-ban jelent meg, novelláskötete, a Mielőtt elsötétül 1996-ban. Egy évvel ezután adta ki a Magvető Jadviga párnája című nagyregényét, amely azóta is az egyik legnagyobb könyvsiker Magyarországon.

Kortárs magyar szépirodalmi regénynél korábban soha nem tapasztalt példányszámban (jóval ötvenezer fölött) kelt el, valamint több díjjal kitüntetett játékfilm készült belőle, Deák Krisztina rendezésében. A Jadviga párnája naplóformában írott regény, bár történetileg az elidegenedésről, közelebbről egy rejtelmes családi szövetség csődjéről tudósít, mégsem egyszerűen a széthullás krónikája. Jelentős alkotás, varázslatos elbeszélés, nyelvi erejénél fogva világos gesztus a klasszikus próza eszményei felé a kortárs irodalom bizonytalan hierarchiájában.

2002-ben, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg Milota című különleges családregénye. Závada a címszereplővel, a 67 éves Milota Györggyel mesélteti el életét, miközben egy másik elbeszélő, Roszkos Erka párhuzamos történetét is megismerjük, a két szál néha találkozik, néha évszázadokra távolodnak egymástól. A Jadviga párnájában megszeretett nyelv és figurák ennek a regénynek az olvasóit is magukkal ragadják.

A fényképész utókora címmel látott napvilágot a harmadik Závada regény, amelynek központi témája ismét a hűség. A történet egyrészt kapcsolódik a Jadviga párnájához és a Milotához, velük alkotja a regénytrilógiát, melynek ez az utolsó tagja. Závada elbűvölő és szövevényes nagyregényének minden oldala csupa titok, meglepetés, rácsodálkozás.

Az Idegen testünk címet viselő – legutóbb megjelent – regény egy pesti fényképész-műterembe vezeti olvasóit, 1940 szeptemberébe. Závada hősei sorsán keresztül próbálja megérteni, mit okoznak a szellem, a test és a lélek mélyén a XX. századi életbe vágó élmények és traumák. Hogyan válnak idegenné és leszakítandóvá az olyan nemzet-testrészek és ország-darabok, mint maga a magyar zsidóság vagy az alig-visszacsatolt területek? Mit jelent a háborús országveszejtés, miként csap le már az új önkény – és hogy virulhatnak ki folyton az észjárás szégyenletes hagyományai? Talán ez a legmegrázóbb Závada-regény. Közelről érint, provokál.

Závada Pál 1992 óta a Holmi folyóirat széppróza rovatának szerkesztője.

2009-ben a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Jadviga párnája (1997), Milota (2002), A fényképész utókora (2004), Kulákprés (3. átdolgozott, bővített kiadás, 2006.), Jadviga párnája – hangoskönyv 2007), Idegen testünk (2008), Harminchárom szlovák népmese (2010)

Díjai
Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1989), Magyar Alkotóművészeti Alapítvány Irodalmi Tagozatának szociográfiai díja (1992), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1994), Magyar Rádió Nívódíja (1995), Soros Alapítvány irodalmi ösztöndíja (1997), Szinnyei Júlia-emlékdíj (1997), Év Könyve Jutalom (1998), Színházi Dramaturgok Céhe drámaírói ösztöndíj (1998), Déry Tibor-jutalom (1998), József Attila-díj (1998), Krúdy Gyula-díj (1999), Márai Sándor-díj (2000), Tótkomlós díszpolgára (2000), Prima Primissima Díj (2004), Győri Könyvszalon Alkotói Díja (2004), Palládium-díj (2005), Kossuth-díj (2005), Radnóti-díj (2010)


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9631424652
Megjelenés: 2004-01-01
méret: 200 mm x 110 mm x 26 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9631422798
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 210 mm x 140 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9631424103
Megjelenés: 2004-01-01
méret: 210 mm x 135 mm x 30 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9631425282
Megjelenés: 2007-09-27
méret: 175 mm x 124 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 000113857
Megjelenés: 2007-01-01
méret: 210 mm x 160 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631426533
Megjelenés: 2008-01-01
méret: 184 mm x 123 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631430431
Megjelenés: 2012-10-03
méret: 179 mm x 129 mm x 29 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631431698
Megjelenés: 2014-04-15
méret: 231 mm x 154 mm x 48 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631424652
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 179 mm x 132 mm x 38 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631433869
Megjelenés: 2016-06-06
méret: 123 mm x 174 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438550
Megjelenés: 2020-01-22
méret: 174 mm x 123 mm


Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-29 13:24:52
Tovább

Holnap kezdődik a Győri Könyvszalon

Bár hivatalosan csak pénteken kezdődik a rendezvény, már csütörtöktől várják az érdeklődőket a szervezők. A vasárnapig tartó könyves rendezvényen 113 program: könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, drámaíróverseny, koncertek, színházi előadások és játszóház is lesz.

Csütörtökön rendezik az Arany János-emlékév alkalmából meghirdetett országos versmondó verseny területi döntőjét, este pedig Szarka Gyula ad koncertet a könyvtár rendezvénytermében.

A könyvvásár keretében közel harminc könyvkiadó mutatkozik majd be a színházban. Az író-olvasó találkozókon, amelyeket szintén a színházban valamint a könyvtárban tartanak, részt vesz többek között Boldizsár Ildikó, Gerlóczy Márton, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kónya Imre, Kukorelly Endre, Nyáry Krisztián, Szulák Andrea, Tóth Krisztina, Vásáry Tamás, V. Kulcsár Ildikó és Zalán Tibor.

Harmadik alkalommal hirdetik meg a pénteki megnyitón a Kortársasjáték című drámaíró versenyt, amelyen egy nap alatt három drámaíró – Pozsgai Zsolt, Szálinger Balázs és Zalán Tibor – három rendező segítségével – Gábor Sylvie, Háda János és Kszel Attila – állít színpadra tizennyolc színész közreműködésével egy-egy darabot. Az előadásokat szombaton mutatják be.

Péntektől keddig találkozhatnak majd a győriek a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany 200 elnevezésű buszával, amely Arany János életét és költészetét mutatja be. A mozgókiállítás július 10-étől járja az országot és a határon túli magyarlakta vidékeket.

Koncertet ad majd Orosz Zoltán és barátai, Szörényi Levente és a Vujicsics együttes, a Budapest Ragtime Band és az Új Bojtorján együttes. A könyvtárban pedig Én kis Kínám címmel Szabó Béla fotóművész kiállítását tekinthetik meg.

A 17. Győri Könyvszalon alkotói díját Sándor György kapja, amelyet a könyves mustra pénteki megnyitóján vehet át. Dragomán György, Jókai Anna, Szabó Magda, Závada Pál és Jankovics Marcell is megkapta már korábban ezt a díjat. Az előadóművész Lebó Ferenc szobrászművész kisplasztikáját veheti át, s aznap este a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy-termében jubileumi stílusparódiáit mutatják be nyilvános főpróbán.


MTI / mindennapkonyv.hu

HÍREK
2018-01-24 16:46:10

Élő Írók Társasága az Örkény Színházban

Tovább
HÍREK
2018-05-11 11:05:55

Závada regény a Radnóti Színház színpadán

Tovább
HÍREK
2018-10-24 15:27:36

24 perc Závada Pállal

Tovább
HÍREK
2019-03-01 22:58:05

Átadták az első Kortárs Magyar Dráma-díjat

Tovább
MINDENNAPI
2019-06-07 15:43:18

Menekülés a Chorin-villából – Závada Pál: Hajó a ködben

Tovább
MINDENNAPI
2019-06-12 14:46:29

A lágerben – Závada Pál Hajó a ködben című regényéből olvas fel

Tovább
INTERJÚ
2019-06-14 16:03:58

„Morális csapda” – Závada Pállal beszélgettünk Hajó a ködben című regényéről

Tovább
INTERJÚ
2019-08-10 11:16:41

Závada Pál Hajó a ködben című regényéről mesél az ATV műsorában

Tovább
HÍREK
2019-08-30 11:15:31

Tizenegyedjére is Pozsonyi Piknik Budapesten!

Tovább
HÍREK
2019-10-21 10:14:03

Asztali beszélgetések – Toronyi Zsuzsanna és Závada Pál közös estje a PIM-ben

Tovább
HÍREK
2019-12-05 11:14:17

Ladik Katalint és Závada Pált is rangos elismeréssel díjazta Ferencváros önkormányzata

Tovább
HÍREK
2019-12-16 08:58:06

Karácsony előtti dedikálás a Láng Téka Könyvesboltnál

Tovább
HÍREK
2020-01-24 11:54:51

Závada Pál könyvbemutatója Dorogon

Tovább