VÁMOS MIKLÓS

Vámos Miklós (eredetileg Vámos Tibor Miklós) (Budapest, 1950. január 29. –) író, forgatókönyvíró, dramaturg, kiadóigazgató, műsorvezető.

Édesapja dr. Vámos Tibor, édesanyja Ribárszky Erzsébet (1917–1986). Vámos Miklós 19 éves koráig használta a Tibor nevet, amikor Jovánovics Miklósnak, az Új Írás szerkesztőjének javaslatára a másik anyakönyvezett utónevére, Miklósra változtatta. Egy nővére van, dr. Vámos Éva, aki az OMM főigazgatója volt 1994-től 2004-ig. Első házasságából, amelyet Pataki Judittal, a híres fejszámoló művész, Pataki Ferenc lányával kötött, született 1977-ben Anna lánya, aki apja nyomdokait követve dramaturgként és fordítóként dolgozik. Esze Dórával való házasságából, amely 2000-től 2009-ig tartott, 2003-ban ikerfiai születtek, Péter és Henrik.

A VI. kerületben, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett francia tagozaton, 1968-ban. 1966-tól 1971-ig a Gerilla együttes tagja volt, amivel külföldön is fellépett. Elsőre nem vették fel az ELTE bölcsészkarára, politikai okokból. 1969-ben kéziszedő ipari tanuló volt az Egyetemi Nyomdában, ebbéli emlékei tükröződnek Borgisz című regényében. Ugyanebben az évben felvették a budapesti jogi karra, így 1969–70-ben előfelvételisként Kalocsán katonáskodott. 1972-ben szerkesztője lett a Jelenlét című, a bölcsészettudományi karon megjelenő irodalmi folyóiratnak. 1975-ben szerzett jogászdiplomát. A diploma után mégsem jogászként, hanem az Objektív Filmstúdió dramaturgjaként dolgozott 1992-ig. Ezután három évig az Ab Ovo Kiadó igazgatója volt. 1988–1990 között az USA-ban élt: Fulbright-ösztöndíjas volt és tanított több egyetem film- és színművészeti karán (Yale School of Drama, City University of New York). 1990-től a The Nation amerikai hetilap kelet-európai tudósítója.

1995 és 2003 között televíziós műsorvezetőként is dolgozott, sikeres sorozata volt a Rögtön, és a Lehetetlen valamint a 2 ember. 1997 és 2003 között az International Buda Stage színházának művészeti vezetője volt. 2005-től az Alexandra Könyvesházban a Vámos Klub keretén belül neves írókkal és költőkkel beszélget. 2009 februárjában, 19 év után megvált az Ab Ovo Kiadótól és átszerződött az Európa Könyvkiadóhoz, mely az ő életművét adja ki. Ennek első darabja a Félnóta, mely a Könyvfesztiválra jelent meg.Írói álnevei: VT, Vámos Tibor, MT, Miklós Tibor, ZJ, Zakariás Jeromos.A magyar nyelven kívül németül, angolul és franciául beszél, de spanyolul, oroszul és latin nyelven is olvas.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9637853561
Megjelenés: 2007-09-27
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 01199413
Megjelenés: -0001-11-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630788212
Megjelenés: 2009-10-02
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630789332
Megjelenés: 2010-06-01
méret: 183 mm x 124 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630790208
Megjelenés: 2010-09-29
méret: 183 mm x 124 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630792721
Megjelenés: 2011-09-23
méret: 183 mm x 124 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630794862
Megjelenés: 2012-10-02
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630795883
Megjelenés: 2013-04-08
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630796682
Megjelenés: 2013-10-15
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630795647
Megjelenés: 2014-04-24
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630799096
Megjelenés: 2014-10-07
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634050865
Megjelenés: 2015-04-20
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634051428
Megjelenés: 2015-06-09
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634051435
Megjelenés: 2015-06-09
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634052050
Megjelenés: 2015-08-31
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634052265
Megjelenés: 2015-11-02
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634053675
Megjelenés: 2016-04-01
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634055259
Megjelenés: 2016-10-11
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634056935
Megjelenés: 2017-04-22
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634057505
Megjelenés: 2017-06-26
méret: 180 mm x 110 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634058311
Megjelenés: 2017-10-18
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937472
Megjelenés: 2018-04-05
méret: 124 mm x 23 mm x 183 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634058908
Megjelenés: 2018-04-18
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938226
Megjelenés: 2018-10-09
méret: 183 mm x 124 mm x 30 mm


Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-04-10 23:44:26

Vacsorázz Vámos Miklóssal!

Tovább
MINDENNAPI
2018-04-13 10:02:07

„A hímek lopva megbámulták a lány meztelenségét” – Vámos Miklós három vallomása

Tovább
HÍREK
2018-04-16 15:17:17

A Líra kiadói csoport programjai a Könyvfesztiválon

Tovább
INTERJÚ
2018-04-18 10:10:14

„Ezek a novellák olyasmikről szólnak, amiket voltaképpen szégyellek” – interjú Vámos Miklóssal

Tovább
HÍREK
2018-04-25 15:34:52

Csődbe ment a cég, amelyik nem adta ki Vámos novelláit

Tovább
SZERINTETEK
2018-05-29 08:25:15

Vámos Mikós: töredelmes vallomás

Tovább
HÍREK
2018-09-14 14:30:42

Egy este Vámos Miklóssal a New Yorkban

Tovább
HÍREK
2018-09-19 12:09:30

Egy éjszaka tele könyvekkel

Tovább
Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem