Shakespeare, William

William Shakespeare (1564. április 26. (keresztelő) – 1616. április 23.) angol drámaíró, költő, színész.

Az angol nyelvű drámaírás egyik legnagyobb alakja. Shakespeare világirodalmi öröksége és hatása a világ minden táján fellelhető. Angliában mint a nemzet dalnokát tisztelik („Bard of Avon”, vagy egyszerűen „The Bard” vagy „az avoni hattyú”). Műveit az élő nyelvek majd mindegyikére lefordították, és színműveit folyamatosan játsszák a világ színpadain. Shakespeare azon kevés drámaírók közé tartozik, akik mind a komédia, mind a tragédia műfajában számos maradandó művet alkottak.

A Shakespeare életét igazoló adatok meglehetősen hiányosak, emiatt később a személyisége, de főleg a műveinek szerzői hitele is megkérdőjeleződött, ezektől a véleményektől függetlenül azonban a művelődéstörténet valós önálló személynek és szerzőnek tekinti.

Nem ismert világra jövetelének pontos dátuma, mivel a gyermekeket csak pár nappal születésük után keresztelték meg. Shakespeare-t 1564. április 26-án keresztelték (a Juliánus-naptár szerint), és többen is úgy gondolják, hogy három nappal azelőtt született. Édesapja John Shakespeare, egy gazdag kereskedő, édesanyja pedig Mary Arden, egy birtokos lánya. Két bátyja meghalt, ezáltal ő volt szüleinek legidősebb fia, aki megélte a felnőttkort.

Stratford-upon-Avon-ban, születési helyén járt iskolába. Abban a korban előtérbe helyezték a latin nyelv és az irodalom tanítását. Időközben az iskola minden adata elveszett, ennek következtében nem tudhatjuk, hogy Shakespeare mikor járt iskolába és milyen eredményekkel végzett.

18 éves korában, 1582. november 28-án nőül vette a három hónapos várandós Anne Hathaway-t. A nő nyolc évvel volt idősebb nála. Az ez után fellelhető legkorábbi adat lányának keresztelője 1583. május 26-án. Első lánya Susanna, majd két évvel később, februárjában adott életet Anne egy ikerpárnak: Hamnetnek és Judithnak, azonban Hamnet elhunyt 11 esztendősen.

A gyerekek születésétől 1592-ig nem volt jelentősebb fordulat Shakespeare életében. Az irodalomszakértők egyhangúan meg vannak róla győződve, hogy ez az időszak elveszett a költő életében. Minden életrajzírója különböző mesével próbálja magyarázni a kiesett időszakot: állítólag szülőfalujából Londonba menekült az ellene indított per elől, egy másik teória szerint pedig lovak ellátásával kezdte karrierjét a színház világában. Ebben az időben kezdett bele a színházi, írói életbe. Ezután részben tulajdonjogot kapott a „Lordkancellár Társulata” nevű színi társulatban. Ezt a társulatot később „Királyi Társulat”-nak nevezték, mivel I. Erzsébetet I. Jakab követte a trónon, aki nagy pénzösszegeket fordított a színészi világra.

Shakespeare életének többi részletéről nem maradtak fenn még csak nyomok sem, tehát magánéletét homály fedi.

Shakespeare hitelességét sok ember támadja, mivel több másik szerző felé mutatnak a művei. Szerzői hitelességét sokan vitatják, különösen Oxford városában.

A költő utolsó heteiben fiatalabbik lányának, Judithnak a kérője belekeveredett egy igen csúfos ügybe, melynek kapcsán megvádolták egy asszony becsületének befeketítésével és halálával. Quiney, a kérő becsületét elveszítette, ezáltal Shakespeare gondoskodott róla, hogy kizárólag lánya kaphassa meg örökségét még a házasságkötés után is. Feleségét alig említi végrendeletében, de minden bizonnyal megkapta a neki járó részt az örökségből.

A híres költőnek nincs élő leszármazottja, mivel Judith lánya három gyereket szült, de egyik sem házasodott meg, Susanna egyetlen gyermeke kétszeri házasságból sem szült gyermeket.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9631348830
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 197 mm x 142 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9636450528
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 195 mm x 127 mm x 7 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9639648937
Megjelenés: 2007-09-27
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632452036
Megjelenés: 2009-12-16
méret: 204 mm x 136 mm x 18 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632450407
Megjelenés: 2010-12-15
méret: 204 mm x 136 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632369518
Megjelenés: 2014-12-11
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435931
Megjelenés: 2019-08-15
méret: 113 mm x 185 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435948
Megjelenés: 2017-08-31
méret: 185 mm x 113 mm x 9 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435955
Megjelenés: 2017-08-30
méret: 184 mm x 113 mm x 14 mm


Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-20 16:24:31

A „fekete hölgy” írta Shakespeare nem egy művét?

Tovább
INTERJÚ
2017-11-22 11:49:25
Tovább

Kuriózumok a könyvesboltból

Villányi Miklós, a Budapesti Euro Centerben található Líra-Móra könyvesbolt munkatársa, igazi könyves. Tizenhat éve szolgálja ki a vásárlókat. Kollégánknak Shakespeare-ről, krimikről és más kuriózumokról mesélt.


HÍREK
2017-11-29 11:54:21
Tovább

Ha nem veszi meg senki, elveszhet

Ideiglenesen megtiltotta Ben Jonson, reneszánsz drámaíró gyűjteményes kötete egyik különleges, jegyzetekkel ellátott példányának külföldre vitelét John Glen brit kulturális miniszter, hogy így az országban tartsa a ritkaságnak számító könyvet.

Ben Jonson magyarázatokkal kísért írásainak Workes című gyűjteményét az a veszély fenyegeti, hogy Nagy-Britannián kívülre kerülne, ha nem találnak vevőt a 48 ezer fontot (16,9 millió forintot) érő könyvre.

Ben Jonsont (1572-1637) Shakespeare után az angol reneszánsz legjelentősebb írójaként tartják számon. A nagy társadalmi változások korában élt, mely az angol irodalom legkiemelkedőbb alkotásait szülte.  A különösen ritka kötet, melynek a kivitelét a minisztérium megtiltotta, az egyetlen ismert dokumentum, amely megmutatja, hogyan készítettek elő egy Ben Jonson-darabot az előadására. Tartalmaz színpadi instrukciókat, kellékekről szóló információkat és szövegjavításokat is.

Glen reméli, a kötet Nagy-Britanniában marad, hogy segítse az angol színháztörténet tanulmányozását és több információval szolgáljon Jonson műveinek előadásairól.


FORRÁS: MTI

HÍREK
2018-06-04 13:31:38

Shakespeare bármit elvisel

Tovább
INTERJÚ
2018-08-10 17:27:17

Nem volt nyelvbűvész – Shakespeare-ről Nádasdy Ádámmal

Tovább
HÍREK
2018-09-03 00:21:07

Bécsben a közönség dönt arról, hogy ki kapja meg a főszerepet

Tovább
MINDENNAPI
2019-12-27 15:50:30

„A megértés felkészít a jövőre” – Amy Meyerson: Az elmúlt napok könyvesboltja

Tovább