Roald Dahl
Roald Dahl (1916. szeptember 13. – 1990. november 23.) norvég származású, Walesben született angol nyelvű novellista, regény- és forgatókönyvíró. Az 1940-es években gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt való könyveivel szerzett hírnevet és lett a világ egyik legsikeresebb írójává.
Számos műve jelent meg magyarul, köztük a Karcsi és a csokoládégyár, a Matilda (mindkettő fordítója Borbás Mária), a Szofi és a HABÓ (ford. Nagy Sándor) című meseregény, valamint a felnőtteknek szánt Meghökkentő mesék. Több művéből filmsorozat, játékfilm, illetve rajzfilm is készült.
Dahl 1953. július 2-án Patricia Neal (későbbi Oscar-díjas) amerikai színésznőt vette feleségül. Házasságuk harminc évig tartott, és ezalatt öt gyerekük született: Olivia (aki 7 éves korában halt meg), Tessa (1957–), Theo, Ophelia (1964–) és Lucy.
Roald Dahl 74 évesen, 1990. november 23-án hunyt el otthonában myelodysplasztikus anémiában. Unokája szerint egyfajta "viking temetésben" részesült: vele temették snooker cipőit, pár üveg jó burgundi bort, csokoládékat, HB-s ceruzákat. Tiszteletére nyitották meg a Roald Dahl gyermekgalériát Aylesburyben.

ISBN: 9789632445137
Megjelenés: 2014-10-01
méret: 129 mm x 198 mm
Megjelenés: 2014-10-01
méret: 129 mm x 198 mm
ISBN: 9789632444918
Megjelenés: 2014-10-01
méret: 129 mm x 198 mm
Megjelenés: 2014-10-01
méret: 129 mm x 198 mm
ISBN: 9789632445144
Megjelenés: 2014-10-01
méret: 129 mm x 198 mm
Megjelenés: 2014-10-01
méret: 129 mm x 198 mm
ISBN: 9789630983587
Megjelenés: 2015-08-31
Megjelenés: 2015-08-31
ISBN: 9786155501036
Megjelenés: 2016-07-28
Megjelenés: 2016-07-28
ISBN: 9786155501050
Megjelenés: 2017-02-23
Megjelenés: 2017-02-23
ISBN: 9789630987493
Megjelenés: 2017-05-24
Megjelenés: 2017-05-24
ISBN: 9789634370383
Megjelenés: 2017-08-10
Megjelenés: 2017-08-10
ISBN: 9789634370598
Megjelenés: 2018-04-11
méret: 198 mm x 129 mm x 19 mm
Megjelenés: 2018-04-11
méret: 198 mm x 129 mm x 19 mm
ISBN: 9789630992381
Megjelenés: 2018-06-08
Megjelenés: 2018-06-08
ISBN: 9789630994651
Megjelenés: 2019-06-01
Megjelenés: 2019-06-01
ISBN: 9789634373896
Megjelenés: 2019-10-04
Megjelenés: 2019-10-04
Ez is érdekelhet: