Orson Scott Card

Orson Scott Card (Richland, Washington állam, USA, 1951. augusztus 24. –) amerikai író, változatos témákban alkot a sci-fi-től a vallási alapú kalandregényekig.

Card a washingtoni Richlandben született, Kaliforniában, Arizonában és Utahban nőtt fel, Brazíliában volt mormon misszionárius, a Brigham Young Egyetemen és a Utah Egyetemen végzett, jelenleg az észak-carolinai Greensboróban él feleségével, Kristine-nel. Öt gyermekük van: Geoffrey (aki maga is író), Emily, Charlie Ben, Zina Margaret és Erin Louisa. A gyermekek nevüket Chaucer, Brontë és Dickinson, Dickens, Mitchell és Alcott írók után kapták.

Card a könyvkiadással először a tudományos–fantasztikus műfajban találkozott (Hot Sleep és Capitol novellák), belekóstolva a fantasy-be is (Songmaster). Talán legismertebb műve a Végjáték (regény) (Ender's Game), ami az 1985-ös publikálása óta az egyik legnépszerűbb sci-fi regény. Mind a Végjáték, mind pedig folytatása, A Holtak Szószólója (Speaker for the Dead) megkapta a Hugo-díjat és a Nebula-díjat is, ami Cardot az első (és 2004-ig az egyetlen) olyan szerzővé tette, aki egymás utáni években mindkét díjat elnyerte.

Művei azonban nem csak sci-fi regényekből állnak. A Lost Boys, Treasure Box és Enchantment regényei, a Mélység című James Cameron film regényváltozata, a Teremtő Alvin sorozat és a Pastwatch alternatív történelme, vagy a Doug Chiang-gal, a Star Wars művészével együtt alkotott Robota mind újabb és újabb oldaláról mutatják be az írót.

Írásait részletesen kidolgozott szereplők és morális kérdések jellemzik. Ahogy Card nyilatkozta: „Mindannyiunkat foglalkoztatnak az erkölcsi kérdések, nemesség, tisztesség, boldogság, jóság – a dolgok, melyek az életben számítanak, de tökéletes tisztaságukban csak a regényekben mutathatók be.”

Egyes regényei, mint a Stone Tables (Kőtáblák), ami a bibliai Mózes prófétáról szól; a Women of Genesis (A teremtés asszonyai) trilógia; a The Folk Of The Fringe történetek; a mormon vallás úttörőiről írt Szentek kifejezetten vallási témákra épülnek. Más műveiben a mormon hit hatásai kevésbé nyilvánvalóak: a Homecoming és a Teremtő Alvin sorozatok részben a A Mormon könyvére és a vallás alapítója, Joseph Smith életére épülnek, de több más művében is (mint például a Végjáték sorozat későbbi részeiben – Xenocide (Fajirtás) és Children of the Mind (Az elme gyermekei) – szereplő, minden élőt átszövő szálak, vagy az élet és halál kérdései) megfigyelhető a mormon világnézet finom alkalmazása.

Regényein és rövid novelláin túl Card nem–fikciós műveket is ír. 1980 környékén számos műszaki témájú cikket írt a Compute! és az Ahoy! magazinokba a Commodore mikroszámítógépekről. Röviddel a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után indította a greensborói Rhino Times lapban a Card weblapján máig olvasható „Háborús figyelő” rovatot (amit később „Világ–figyelőre” neveztek át).


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155161490
Megjelenés: 2012-09-11
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789638984722
Megjelenés: 2013-11-14
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155314940
Megjelenés: 2014-01-29
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633950548
Megjelenés: 2014-09-22
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786158001960
Megjelenés: 2014-12-03
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633950562
Megjelenés: 2014-12-15
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633950692
Megjelenés: 2015-02-25
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633950708
Megjelenés: 2015-03-11
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm


Ez is érdekelhet:

SZERINTETEK
2018-01-12 18:45:08

Orson Scott Hard: Végjáték | oh yess, űropera

Tovább
SZERINTETEK
2018-04-11 20:33:29

Orson Scott Card: Az elme gyermekei (Végjáték 4.)

Tovább
SZERINTETEK
2018-04-11 20:40:23

Orson Scott Card: Fajirtás (Végjáték 3.)

Tovább
SZERINTETEK
2018-04-11 20:44:50

Orson Scott Card: A Holtak Szószólója (Végjáték 2.)

Tovább
SZERINTETEK
2018-04-11 20:52:53

Orson Scott Card: Ender száműzetésben (Végjáték 1,5.)

Tovább
SZERINTETEK
2018-04-11 21:02:57

Orson Scott Card: Végjáték (Végjáték 1.)

Tovább
SZERINTETEK
2018-04-11 21:09:40

Orson Scott Card: Fhérgek

Tovább
SZERINTETEK
2018-08-06 18:56:26

Orson Scott Card: A hetedik fiú (Teremtő Alvin 1.)

Tovább
SZERINTETEK
2019-06-24 18:57:30

Orson Scott Card: A rézbőrű próféta (Teremtő Alvin 2.)

Tovább
SZERINTETEK
2019-07-15 19:02:16

Orson Scott Card: A kovácsinas (Teremtő Alvin 3.)

Tovább
SZERINTETEK
2020-01-13 18:59:24

Orson Scott Card: Kristályváros (Teremtő Alvin 6.)

Tovább