KRÚDY GYULA

Szécsény-kovácsi Krúdy Gyula (Nyíregyháza, 1878. október 21. – Budapest, Óbuda, 1933. május 12.) író, hírlapíró, a modern magyar prózaírás kiváló mestere.

A nemesi származású szécsény-kovácsi Krúdy család sarja. 1878-ban született Nyíregyházán. Az elemi iskolát (1883–1887) szülővárosában, a gimnáziumot Szatmárnémetiben (1887–1888) és Podolinban (1888–1891), majd ismét Nyíregyházán (1891–1895) végezte. Itt érettségizett 1895 júniusában. Rövid ideig Debrecenben, majd Nagyváradon újságíró. Még nem volt húszéves, amikor első novelláskötete (Üres a fészek és egyéb történetek) megjelent. Munkatársa számos folyóiratnak és a Nyugatnak is. Országos hírt és igazi közönségsikert a Szindbád-sorozat és az 1913-ban megjelent A vörös postakocsi c. regénye hozott neki. Pályája a 20. századi magyar irodalomban sajátos jelenség. Kifejezésre jut benne a késői romantika kiteljesedése éppúgy, mint a modern, impresszionisztikus és a realizmus egy sajátos, rendkívül egyéni formájáig eljutó társadalom- és lélekábrázolás.

1892-ben diáktársaival megalapította a Nyíregyházi Sajtóirodát. Ebben az évben jelent meg első novellája a Szabolcsi Szabadsajtóban. 1893-ban riportsorozatot készített a Pesti Naplóban a hipnózis-tragédiáról. 1895-ben a Debreceni Ellenőr, majd három hónap múlva a nagyváradi Szabadság munkatársa lett, riporter és korrektor. 1896 májusában elhagyta Nagyváradot, hazament, majd Budapestre költözött. Szeptemberben a Képes Családi Lapok novellapályázatán első díjat nyert. 1897-ben havonta 7-8 novellája jelent meg. Az Egyetértésbe és a Fővárosi Lapokba dolgozott. Megjelent első novelláskötete, az Üres a fészek.

1899. december 27-én Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Spiegler Bella tanítónőt, majd 1919-ben elvált től, s július 12-én Budapesten, a Ferencvárosban nőül vette, a nála 21 évvel fiatalabb Rózsa Zsuzsannát.

1914-ben, a háború kitörésekor átmenetileg hazaköltözött családjához. Vidéken előfizetőket próbált szerezni Összegyűjtött Műveinek a Singer és Wolfner által tervezett kiadásához. 1916-ban megkapta a Székesfőváros Ferenc József irodalmi díját. 1918-ban kiköltözött a Margit-szigetre. 1919-ben nagy riportot készített a kápolnai földosztásról, s aktívan részt vett az őszirózsás forradalomban. 1920–21-ben, a tanácsköztársaság bukása után a sajtóban hajsza indult ellene.

1926–27-ben legalább tíz éve lappangó betegsége ledöntötte lábáról, és a Liget-szanatóriumba került. 1930. január 18-án Baumgarten-díjat kapott, de akkor már nagyon el volt adósodva. Az élet álom című kötetét saját költségén kellett kiadnia. Szigeti lakását felmondták, május 28-án családjával Óbudára költözött. 1931–32-ben szegényes körülmények között élt. Újra rászokott az italra. 1933 tavaszán az egészsége rosszabbodott. Szíve, gyomra, mája kezdte felmondani a szolgálatot.

Krúdy Gyula 1933. május 12-én, hajnalban hunyt el, élete 55. évében. Temetésén a hivatalos Magyarország képviselői nem vettek részt.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9630776871
Megjelenés: 2007-09-27
méret: 200 mm x 122 mm x 18 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9637138250
Megjelenés: 2005-01-01
méret: 197 mm x 112 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631355499
Megjelenés: 2007-09-27
méret: 214 mm x 138 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9632520155
Megjelenés: 2008-06-25
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 978808101299
Megjelenés: 2010-10-07
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633469804
Megjelenés: 2012-12-16
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631361261
Megjelenés: 2013-07-15
méret: 214 mm x 138 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9788081015946
Megjelenés: 2013-04-15
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155303067
Megjelenés: 2013-05-29
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155303524
Megjelenés: 2014-03-03
méret: 130 mm x 198 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630980586
Megjelenés: 2015-02-03
méret: 210 mm x 14 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789633491089
Megjelenés: 2015-04-03
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155285691
Megjelenés: 2015-03-26
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630980685
Megjelenés: 2015-06-23
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631363760
Megjelenés: 2016-07-22
méret: 138 mm x 214 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789630987165
Megjelenés: 2017-04-13
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631439441
Megjelenés: 2020-02-26
méret: 142 mm x 197 mm x 20 mm


Ez is érdekelhet:

HÍREK
2018-06-07 13:40:48

Magyar étel és irodalom a Párizsban

Tovább
HÍREK
2018-08-07 11:14:55

Nyulak szigete, írók szigete

Tovább
HÍREK
2018-10-18 14:07:32

Krúdy 140

Tovább
HÍREK
2020-01-30 19:13:21

Krúdy Gyula Álmoskönyve február végén jelenik meg a Magvetőnél

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-13 11:32:01

Fejtsd meg legtitkosabb álmaidat! – Krúdy Gyula Álmoskönyvét ajánljuk

Tovább
HÍREK
2020-03-27 12:33:26

„Babonák és tréfaságok” – Károlyi Csaba ír Krúdy Gyula Álmoskönyvéről az új ÉS-ben

Tovább