Kemény István

1961. október 28-án született Budapesten. Édesanyja tanítónő, édesapja szobrász volt, húga festő-restaurátor. A budaörsi gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen magyar–történelem szakon diplomázott 1990-ben. Nős, három gyermek apja.

Verseket, prózát, esszét, kritikát, egy fél drámát, könyvajánlatokat, fülszövegeket, JAK-tábori naplót, netnaplót, tévéjáték-dialógusokat (sőt, álnéven egy fél ponyvaregényt) írt eddig.

Kemény István a nyolcvanas években induló nemzedék jelentős, és írókörökben az egyik legnagyobb hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója. Első verseskötete Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez címmel az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiadásában jelent meg 1984-ben. Ezt követően jelentkezett verseskötettel, regénnyel (Az ellenség művészete), tárcanovellákkal (Család, gyerekek, autó), ez utóbbiakat korábban az Élet és Irodalomban publikálta, 1984 és 2002 között szám szerint tíz könyve jelent meg, többek közt két nagy hatású verseskönyve, a válogatott verseit tartalmazó Valami a vérről, 1998-ban, majd három évvel később a Hideg. Első verseskötete, amelyet a Magvető Kiadó gondozott, a 2006-ban kiadott Élőbeszéd.

A Magvető Kiadónál megjelent művei
Élőbeszéd (2006) Kedves Ismeretlen (2009), Amiről lehet (2010)

Díjai
Kilencek-díj (1986), A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja (1988), KISZ-díj (1988), Móricz-ösztöndíj (1989), A Jövő Irodalmáért-díj (1989), a Holnap Kiadó Nívódíja (1990), Soros-ösztöndíj (1994), Hidas Antal-díj (1994), Graves-díj (1995), Déry Tibor-díj (1997), József Attila-díj (1997), Zelk Zoltán-díj (2001), Arany János-ösztöndíj (2002), Palatinus-díj (2002), JAK-díj (2004) Székely Bicska-rend (2006), Palládium-díj (2007), Babérkoszorú-díj (2007), Márai Sándor-díj (2010)


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631429534
Megjelenés: 2011-10-27
méret: 219 mm x 146 mm x 19 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631430639
Megjelenés: 2012-11-13
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631434415
Megjelenés: 2021-01-07
méret: 220 mm x 145 mm x 17 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631436563
Megjelenés: 2018-04-09
méret: 202 mm x 139 mm x 10 mm


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-27 12:30:56

„Egymás esőit pedig szeretnénk nagyon” – Kemény István: Eső

Tovább
HÍREK
2018-02-22 09:27:45

Új könyv, új tárlat, új Bartis!

Tovább
HÍREK
2018-03-21 16:31:02

Április elején érkezik az új Kemény István kötet – Élet és Irodalom ajánló

Tovább
HÍREK
2018-04-08 14:57:46

Április 11-én, szerdán ünnepeljük a Költészet Napját

Tovább
MINDENNAPI
2018-04-17 15:17:55

„Mi vagyunk a negyvenévesek / Apánk, anyánk eladni képesek” – Guillaume Métayer verse

Tovább
MINDENNAPI
2018-05-09 15:08:59

„Először az volt a tervem, / hogy megőrülök itt maguknak” – Kemény István: Patai második éneke

Tovább
MINDENNAPI
2018-06-07 15:01:01

A mindenséggel méri magát – Kemény István: Nílus

Tovább
HÍREK
2018-07-10 14:58:39

Olvasni szabad! – Egy hét múlva kezdődik a FISZ nyári tábora

Tovább
HÍREK
2018-08-30 13:41:15

Magvető Kiadó a Pozsonyi Pikniken

Tovább
HÍREK
2018-09-19 12:09:30

Egy éjszaka tele könyvekkel

Tovább
HÍREK
2019-02-11 15:34:22

Kemény István személyesen

Tovább
HÍREK
2019-05-03 16:33:15

„Kemény kitart a szerethető, kiröhöghető, lesajnálható, korszakhoz kötött korszerűtlensége mellett” – Kemény István Nílus című kötetéről az ÉS friss számában

Tovább
HÍREK
2019-08-30 11:15:31

Tizenegyedjére is Pozsonyi Piknik Budapesten!

Tovább
MINDENNAPI
2019-09-01 12:27:55

Kemény István: Úti dal

Tovább
HÍREK
2019-12-20 15:04:32

„Ha kezdet és vég vagy, / mondd azt: Megbocsátok.” – Gergely Ágnes verse az ÉS ünnepi számában

Tovább
HÍREK
2020-01-13 10:21:03

Január 16-án adják át a Baumgarten-emlékdíjakat

Tovább
HÍREK
2020-01-17 17:06:28

Gazdára találtak az első Baumgarten-emlékdíjak

Tovább
HÍREK
2020-01-21 14:17:58

Nyilvánosságra hozták a Térey-ösztöndíjasok névsorát

Tovább