Jónás Tamás
1973-ban, Ózdon született. Költő, író, újságíró, a Rádió C elnevezésű, magyarországi roma rádió műsorvezetője, a www.dokk.hu internetes oldal szerkesztője. Az érettségi után informatikát, filozófiát, magyart hallgatott főiskolákon, egyetemeken.
Így vall saját magáról: „Mindaz, amit el tudok mondani magamról, úgy érzem, nem lényeges. Pedig tudom, hogy az. Szeretném azt hinni, hogy időtlenségben és ténytelenségben élek, nem ott, ahol a dolgok történnek. Van ugyan pár dolog, amit lényegesnek mondhatnánk, de azokat képtelenség leírni. Amit képes vagyok: ózdi kórházban születtem. Sokak szerint cigány vagyok, s mivel a sokak között ott van anyám és apám is, muszáj ezt a tényt elfogadnom. Nem szeretek cigány lenni, mert olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Amikor verset írok vagy költészetet csinálok, ideg-óráig sikerül erről a géntényről megfeledkeznem. Úgy érzem, műveletlen és izgága vagyok. Mindkettő hasznos dolog. Amikor az emberek magukról írnak, általában a sikereiket emlegetik. Én nem érzem magam azonosnak a sikereimmel. Van viszont két kudarcom, azokra büszke vagyok, mindkettő fiú. Irigylem is őket, mert ők úgy tudnak szeretni, ahogy én szerettem volna egész életemben. Úgy érzem, a világ a szeretet története. És meggyőződésem, hogy az emberi szerelem az isteni szeretet előjátéka. Abban pedig halálbiztos vagyok, hogy Isten történet.”Elbeszélései és versei 2006-ban (Als ich noch Zigeuner war) és 2008-ban (35) jelentek meg német nyelven.
A Magvető Kiadónál megjelent műveiő (2003), Apáimnak, fiaimnak (2005), Kiszámítható józanság (2006), Önkéntes vak (2008)
Díjai
Arany János alkotói ösztöndíj (2000), Soros alkotói ösztöndíj (2001), Herder-ösztöndíj (Esterházy Péter javaslatára, 2002), Nizzai Kavics Díj (2003), Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2005), Artisjus Irodalmi Díj (2006), Katona József drámaírói ösztöndíj (2006), Writers in Residens alkotói ösztöndíj (2006), NKA alkotói ösztöndíj( 2007, 2009), Zelk Zoltán-díj (2008), Aegon Művészeti Díj (2009)

ISBN: 9631424332
Megjelenés: 2005-01-01
Megjelenés: 2005-01-01
ISBN: 9631425029
Megjelenés: 2006-01-01
méret: 197 mm x 135 mm x 10 mm
Megjelenés: 2006-01-01
méret: 197 mm x 135 mm x 10 mm
ISBN: 9631426388
Megjelenés: 2008-04-10
méret: 197 mm x 135 mm x 10 mm
Megjelenés: 2008-04-10
méret: 197 mm x 135 mm x 10 mm
ISBN: 9789631430837
Megjelenés: 2013-05-23
méret: 197 mm x 135 mm
Megjelenés: 2013-05-23
méret: 197 mm x 135 mm
ISBN: 9789631434712
Megjelenés: 2016-10-07
méret: 110 mm x 170 mm
Megjelenés: 2016-10-07
méret: 110 mm x 170 mm
ISBN: 9789631434712
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 110 mm x 170 mm
Megjelenés: -0001-11-30
méret: 110 mm x 170 mm
Ez is érdekelhet: