John Grisham

John Grisham (eredeti nevén: Jonathan Bommes) (1955. február 8. - ) amerikai regényíró, egykori jogász.

John Grisham 1955-ben született az Arkansas állambeli Jonesboro-ban, apja építkezéseken és gyapotföldeken dolgozott, öt gyermeke közül John volt a második. A család gyakran költözött, végül 1967-ben Mississippi államban, De Soto megyében, egy Southaven nevű kisvárosban telepedtek le. Anyja biztatására John gyermekkorában sokat olvasott, legnagyobb hatással John Steinbeck művei voltak rá, saját bevallása szerint az író letisztult stílusát tartotta legtöbbre. 1977-ben könyvelői diplomát szerzett a Mississippi Állami Egyetemen, majd 1981-ben jogi doktori diplomát a Mississippi Egyetemen. Egyetemi évei alatt rendszeres naplóírásba kezdett, az ezzel felvett rendszeresség jól jött neki későbbi karrierje során. Diplomájával önálló jogászi praxist kezdett Southaven-ben, a büntetőjogi területet hamar megunta, sikeres volt viszont polgári ügyekben. Csaknem egy évtizedig dolgozott jogászként.

1983-ban a Demokrata Párt színeiben beválasztották Mississippi állam képviselőházába, ahol 1990-ig dolgozott képviselőként.

1984-ben a De Soto megyei bíróságon tanúja volt egy 12 éves kislány megrázó vallomásának. Szabadidejében kezdett dolgozni első regényén, ami részben ezen az ügyön alapult. A regényt, ami a Ha ölni kell (A time to Kill) címet kapta, 1987-ben fejezte be, először több kiadó is visszautasította, végül a Vinewood Press szerény 5000 példányos első kiadással indítja el Grisham írói karrierjét 1988 júniusában. A regény befejezésének másnapján Grisham elkezdett dolgozni újabb művén. Második könyve, a Cég (The Firm) 1991-ben a legnagyobb példányszámban eladott könyv lett, ettől kezdve évente jelennek meg új könyvei, rendszerint jogi témájú krimik, amik az amerikai Délen játszódnak, és amik rendszerint a dobogós helyek valamelyikén végeznek az éves eladási toplistán.

A Publishers Weekly című szaklap a "90-es évek legsikeresebb írójának" titulálta. Csak abban az évtizedben több mint 60 millió példány fogyott könyveiből. Rajta kívül csak egyetlen másik író van, akinek 2 millió példányban jelent meg első kiadásban egy könyve. 1992-es regénye a Pelikán ügyirat (The Pelican Brief) csak az Egyesült Államokban több mint 11 millió példányban kelt el, ezzel az évtized legkeresettebb könyve és egyben az egyetlen, ami átlépte a 10 milliós példányszámot.

1996-ban egy eset erejéig visszatért a jogi pályához, amikor sikeresen képviselte egy vonatbalesetben meghalt férfi családját.

2001-től, a The painted house c. regénytől kezdve nemcsak jogi témákról ír, hanem általánosságban a vidéki életről az amerikai Délen.

Szenvedélyes baseball rajongó, kedvenc csapata a St. Louis Cardinals és több gyerekcsapat támogatója is. A baptista egyház képviselőjeként missziós tevékenységet is végzett, főleg Brazíliában. Renee nevű feleségével két gyermekük van, Ty és Shea. Mississippi-ben, Oxford közelében egy farmon és a Virginia-i Charlottesville-ben egy szintén vidéki birtokon élnek, megosztva idejüket a két hely között.Állításuk szerint igen távoli rokonok (12. unokatestvérek) Bill Clinton volt amerikai elnökkel.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639765924
Megjelenés: -0001-11-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9639765102
Megjelenés: 2007-01-01
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639765429
Megjelenés: 2008-07-25
méret: 210 mm x 140 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639765450
Megjelenés: 2008-11-07
méret: 210 mm x 140 mm x 15 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639765634
Megjelenés: 2008-12-04
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639765818
Megjelenés: 2018-04-06
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639973312
Megjelenés: 2011-01-01
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639973671
Megjelenés: 2012-06-04
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331480
Megjelenés: 2015-11-04
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331626
Megjelenés: 2016-05-03
méret: 130 mm x 205 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331671
Megjelenés: 2016-05-04
méret: 130 mm x 205 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331664
Megjelenés: 2016-05-03
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331688
Megjelenés: 2016-05-04
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331695
Megjelenés: 2016-05-03
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331602
Megjelenés: 2016-06-10
méret: 205 mm x 129 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155331909
Megjelenés: 2017-06-14
méret: 129 mm x 205 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155724640
Megjelenés: 2018-06-05
méret: 130 mm x 205 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155724824
Megjelenés: 2019-05-31
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635161041
Megjelenés: 2022-05-25
méret: 200 mm x 130 mm x 38 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789635160716
Megjelenés: 2022-09-20
méret: 200 mm x 136 mm x 40 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9781399708432
Megjelenés: 2023-02-02


Ez is érdekelhet:

HÍREK
2017-11-20 14:49:50
Tovább

Nem hallgathatunk

John Grisham szólalt meg a charlottesville-i események kapcsán. „Charlottesville egy csendes város barátságos emberekkel, jó iskolákkal, templomokkal, parkokkal és egy nyüzsgő, egyre növekvő közösséggel” – kezdi írását az író, aki 24 évig élt a településen.

A krimiíró írásában elítéli a szélsőjobboldali aktivisták felvonulását, és provokációnak nevezi azt. Bár a szólásszabadság jogára hivatkoztak, kétli, hogy bármelyikük is olvasta volna az Egyesült Államok alkotmányát. A Konföderációt éltették, zászlóit lobogtatták, „figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy épp Lee tábornok szólította fel embereit, hogy tegyék le azokat” – írja. Megmozdulásuk életre hívta az ellentüntetését, melyen „Charlottesville bebizonyította, hogy a gyűlölet nem tolerálható”.

FORRÁS: time.com

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább