Illyés Gyula (eredetileg, 1933-ig Illés Gyula; Sárszentlőrinc-Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2. – Budapest, 1983. április 15.) háromszoros Kossuth-díjas magyar költő, író, drámaíró, műfordító, lapszerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. A Digitális Irodalmi Akadémia megalakulásától annak posztumusz tagja.

1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. Apja Illés János (1870–1931) uradalmi gépész, dunántúli juhászdinasztia leszármazottja, katolikus. Anyja Kállay Ida (1878–1931) az Alföldről elszármazott református családban nevelkedett, az ő apja bognár. Testvérei Ferenc és Klára.

A pusztai népiskolában tanult. 1912-ben a család Simontornyára költözött, itt fejezte be a negyediket, s végezte el az elemi ötödik osztályát, majd Dombóváron (1913–1914) és Bonyhádon (1914–1916) gimnazista. 1916-ban szülei elváltak, ő anyjával Budapestre költözött. A negyedik osztályt a Munkácsy Mihály utcai gimnáziumban végezte el, majd 1917 és 1921 között az Izabella utcai kereskedelmi iskola diákja. Az érettségi után a budapesti bölcsészkar magyar–francia szakos hallgatója lett.

Már 1918–1919-ben kapcsolatba került a baloldali diák- és ifjúmunkás mozgalmakkal. 1921 végén – a letartóztatás elől menekülve – emigrált. Bécsen, Berlinen keresztül 1922 márciusában érkezett meg Párizsba. Könyvkötő munkás, a Sorbonne hallgatója. Részt vett a baloldali emigráns mozgalmakban. Bekapcsolódott a francia és magyar avantgárd csoportok munkájába.

1926-ban – a körözési parancs elévülése után – hazatért. A Phőnix Biztosító Társaság hivatalnoka lett (1927–1936). Annak csődje után a Nemzeti Bank sajtóreferense francia mezőgazdasági ügyekben (1937–1948).

1931-ben meghalt édesapja, majd édesanyja is. 1931-ben feleségül vette Juvancz Irmát. Különélési életszakaszok után 1939-ben elváltak. 1936 legvégén ismerte meg Kozmutza Flórát, akivel 1939-ben kötött haláláig tartó házasságot. Gyermekük Mária.

Első verse 1920. december 22-én jelent meg – névtelenül – a Népszavában. 1923-ban kezdett rendszeresen publikálni (Ék, Ma, Magyar Írás). 1925-től az Illyés vezetéknevet használta, hogy családjának ne okozhasson kellemetlenséget baloldalisága. (1933-tól hivatalosan is ez a neve.) 1926-ban Kassák Dokumentum című lapjának munkatársa. A Nyugatban 1927 novemberében jelent meg első írása, egy kritika. 1928-ban első verseskötetét is a Nyugat adta ki. Néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált. Négyszer kapott Baumgarten-díjat (1931, 1933, 1934, 1936). 1934-ben Nagy Lajossal hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, mint az első írókongresszus meghívottja. 1933-tól a népi írók mozgalmának egyik vezető személyisége. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója. 1937-től a Nyugat társszerkesztője, annak megszűnte után a Magyar Csillag szerkesztője (1941–1944). A német megszállás után vidéken és a fővárosban bujkált.

1945 tavaszától részt vett a Nemzeti Parasztpárt munkájában. Nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselő, 1948-ban lemondott. 1946 nyarán megszervezte a Magyar Népi Művelődési Intézetet. 1946 és 1949 között a Válasz szerkesztője. 1946 és 1948 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1948-ban az elsők között, majd 1953-ban és 1970-ben Kossuth-díjat kapott.

A Rákosi-korban igyekezett visszavonultan élni, sok időt töltött a család tihanyi nyaralójában. 1956 októberének legnagyobb hatású irodalmi eseménye az Egy mondat a zsarnokságról megjelenése. A Kádár-kor kezdeti éveiben is visszavonultan élt, a hatalom ellenségesen kezelte, majd a hatvanas években fokozatosan enyhült a helyzet. 1961-től rendszeresen jelentek meg alkotásai, 1969-ben megindult életmű-sorozata, amelynek 22 kötete jelent meg 1986-ig.

A hatvanas években sokat járt külföldön. Munkásságát idehaza és máshol számos kitüntetéssel ismerték el.

1973-ban megtámadta szervezetét a rák, melyet egy évtizeden keresztül kezelt gyógyszerekkel. Állapota 1983 februárjában romlásnak indult, április 15-én pénteken délelőtt 10 óra 10 perckor hunyt el Budapesten.1983. április 22-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben, sírjánál gyászbeszédet mondtak: Belon Gellért püspök, Köpeczi Béla művelődési miniszter, Illés Endre és Sütő András.