Homonnay Gergely

Homonnay Gergely

A szegedi bölcsészkaron végzett, Pécsett és az ELTE-n folytatott jogi tanulmányokat. Dolgozott fordítóként, egy fotóügynökségnél, tanított gimnáziumban, és évek óta újságíróként dolgozik. Első írásai balettkritikák voltak, ma a Best, a Story munkatársa, de írásai jelennek meg a Nők Lapja Psziché lapban is. 15 évvel ezelőtt kezdett el blogolni. Két blogja, a gonzalo, illetve a dagadtanoverem a blogírói szcéna kultfigurájává tette. Első könyve a Puszi, Erzsi!, mely az életet macskaperspektívából mutatja be, a megjelenés napján bestseller lett.




Ez is érdekelhet:

SZERINTETEK
2017-12-11 12:12:30
Tovább

Ajánló Homonnay Gergely Puszi, ​Erzsi! című könyvéhez

Homonnay Gergely először évekkel ezelőtt vicces Facebook posztokon keresztül mutatta be macskája, Erzsi életét, sátáni húzásait, és ez az ironikus stílus olyannyira bejött neki, hogy 2016-ban kiadta a Puszi, Erzsi! című könyvet, amelyet macskája, Erzsébet Fenevadova nézőpontjából írt. Rendkívül humoros, egyedi olvasmány, és azt hiszem, azok, akiknek van macskája, csak bólogatni tudnak Erzsi történetein, mindazonáltal a macskátlan közönség számára is egészen biztosan tartalmaz egy-egy olyan részt, ahol harsányan röhöghet az olvasó.

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább