Harris, Joanne
Joanne Harris (teljes nevén Joanne Michèle Sylvie Harris; Yorkshire, Barnsley, 1964. július 3. – ) angol írónő. Csokoládé című regénye tette híressé, amit 2000-ben Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével filmesítettek meg.
Joanne Harris Yorkshire-ben született 1964. július 3-án, angol édesapa és francia édesanya gyermekeként. Modern és középkori nyelvészetet tanult Cambridge-ben, majd számos heroikus, de kudarcba fulladt próbálkozás után (volt rock zenész, gyógyfűkereskedő, könyvelő) engedett a gének parancsának, és egy leeds-i fiúgimnáziumban helyezkedett el franciatanárként. Itt 12 évig tanított, s ezalatt megjelentette első három regényét.
Az olvasók egy új stílus megteremtőjeként tekintenek rá, hiszen a Csokoládé c. könyve megjelenése után sorra jelentek meg a kulináris élvezeteket, érdekes helyeket, a vidéket, Franciaországot középpontba állító romantikus regények, útleírások. ő nem így vélekedik erről. Úgy gondolja, hogy egy nagyon jól ismert és kedvelt, ám az utóbbi években kicsit háttérbe szorult írói tradíciót folytatott, ami nem más, mint az útleírás. Az angol irodalom akkoriban olyan sötét időszakát élte, amikor a megjelenő könyvek nagy része túlságosan realista volt, az irodalmat a minimalizmus, az érzelmek teljes kizárása jellemezte. ő valami teljesen ellenkezőt csinált és ezért kedvelték meg az olvasók. Ezért elmondható, hogy nem felfedezett valami újat, inkább egyszerűen csak mert régimódi lenni. Az olvasóközönség változást várt, ki volt éhezve az érzelmekre, így az ő érzelmekkel telített regényei voltak azok, melyekre az olvasók vártak.

ISBN: 9789634330523
Megjelenés: 2017-05-25
Megjelenés: 2017-05-25
ISBN: 9789634330516
Megjelenés: 2017-09-21
Megjelenés: 2017-09-21
ISBN: 9789634330530
Megjelenés: 2018-03-21
Megjelenés: 2018-03-21
ISBN: 9789634330547
Megjelenés: 2018-10-24
Megjelenés: 2018-10-24
ISBN: 9789634336037
Megjelenés: 2019-09-13
Megjelenés: 2019-09-13
ISBN: 9789636040345
Megjelenés: 2022-09-05
méret: 198 mm x 128 mm x 27 mm
Megjelenés: 2022-09-05
méret: 198 mm x 128 mm x 27 mm
Ez is érdekelhet: