Fekete István

Fekete István (Gölle, 1900. január 25. – Budapest, 1970. június 23.) író, számos ifjúsági könyv és állattörténet írója. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője. Jókai mellett minden idők legolvasottabb magyar írója.

Fekete István Göllén született, Somogy megyében. Édesapja Fekete Árpád tanító, édesanyja Sípos Anna.Az általános iskola első 4 osztályát szülőfalujában, majd az ötödik osztályt már Kaposváron végezte. 1923-ban elvégezte az első félévet a debreceni Gazdasági Akadémián, majd 1924-ben a magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett.

1929. December 12.-én vette feleségül a bakócai belgyógyász lányát, Piller Editet, akivel az esküvő után Ajkára költözött.

1930-ban megszületik lánya, Edit, majd 1932-ben fia, István. Lánya 18 évesen apácának áll, fia pedig 1956-ban külföldre költözik, ahol a mai napig is él.

Fekete István 1936-ban írta meg egy regénypályázatra a Koppányi aga testamentumát, mely első helyezett lett. Gyakran eljárt vadászni, olyan nagy emberekkel, mint Kittenberger Kálmán, vagy gróf Széchényi Zsigmond. 1940-ben beválasztják a Kisfaludy Társaságba, ahová nagyon szigorú elbírálás után kerülhetett be bárki is.

Hetvenedik életévében megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát. Politikai nézetei miatt (antikommunista, és az ezzel szemben álló hazaszeretet, istenhit, nemzeti érzés) több lexikonban hiányosan, vagy egyáltalán nem szerepelt Fekete István.

Talán a legismertebb ifjúsági regénye a Tüskevár (1957), mely két városi fiúról szól, akik a Balaton és a Zala folyó csücskében töltik a nyarukat, ahol számos kalandban, tapasztalatban lesz részük és megismerkednek a természet valódi formájával. A fokozatos férfivá válás rögös útján segíti őket egy idős férfi, Matula bácsi.Ez a regény 1960-ban elnyerte a József Attila díjat, majd 1967-ben filmet is készítettek belőle. 1959-ben elkészült a Tüskevár folytatása, a Téli berek című ifjúsági regény is. Ez a regény is, csakúgy, mint a Tüskevár, valamint a Vuk a kis róka története felkerült a Top 100 legolvasottabb magyar regények listájára.




Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább