BENYÁK ZOLTÁN

Benyák Zoltán 1976. június 4-én született magyar író. Leginkább fantasy és szürrealista témájú munkáiról ismert.

Főként regény és novella műfajban alkot. Emberközpontú, lélektani témái és fantasztikus hangulatai felismerhetővé teszik stílusát.Jonathan Cross álnéven 2007-ben jelenik meg első regénye, a Veszett lelkek városa az Agenda Kiadó gondozásában. 2008-ban a Kvartett című regényért Zsoldos Péter-díjra jelölik. 2011-ben más írókkal közösen jelenteti meg a Pokoli szimfóniák című novelláskötetet. 2012-ben először publikál saját néven, egy történelmi művet, A háború gyermekét, a Historium Kiadónál. Ezt követi ebben az évben Ars Fatalis című regénye, amiben a hétköznapokat ruházza fel csodával. A regényt jelölték KIMTE egyesület Magyar Fantasy díjára. 2013-ban Az idő bolondjai című regény következik, ami abban az évben el is nyeri a Magyar Könyvek Viadalának Szépirodalmi díját. 2014 egy realista regényt hoz, a Csavargók dalát, amiben három hontalan talál egy szemétbe dobott csecsemőt.Utolsó regénye, A nagy illúzió egy lecsúszott festő rendhagyó utazása a túlvilágra.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632935232
Megjelenés: 2016-03-03
méret: 197 mm x 129 mm x 26 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632932101
Megjelenés: 2018-05-28
méret: 130 mm x 197 mm


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább