Vivien Holloway: Végtelen horizont | persze, öld csak meg a kedvenceimet…

Vivien Holloway regénye egyszerűen lenyűgözött. Mindig is tetszett a steampunk kultúra, divat és zene, de valamiért nem túl sok ilyen témájú könyvet olvastam eddig. De ezután fogok, azt fix. Össz-vissz két nap alatt daráltam le a valamivel több, mint négyszáz oldalas könyvet. Oké, mentségemre szóljon, hogy egészen nagy betűkkel volt írva (bár ami nekem nagy, az mindenki másnak hangyakuki, de ez most mellékes…). Teljesen magába szippantott az egész regény, a hangulat, a világ, minden a toppon volt. Ráadásul Becky és önmagam(magunk…?) között olyan tökéletes párhuzamot tudtam felvonni, mint a csuda. Ugyan néhol kissé kiszámítható volt, de összességében tetszett, mert volt benne humor, de drámai, megrázó jelenetekben is bővelkedett. Egyszerűbben: újabb zseniális magyar könyvet olvashattam, ráadásul hölgy szerző tollából. Emelem kalapomat mindenki előtt, aki ezen a könyvön dolgozott.

Kiadó: Főnix Könyvműhely Kiadás éve: 2015 Író:Vivien Holloway Oldalszám: 428 oldal

Fülszöveg:

Becky ​Dwyer három évvel ezelőtt hozott egy rossz döntést, és most eljött az idő, hogy megfizesse az árát.

Egy olyan világban, ahol az elektromosság csak háromezer méteres magasság felett elérhető, a légjárók biztosítják a kereskedelem áramlását.
Becky egész életét nagybátyja, Duke Barton hajóján töltötte, és soha nem is tervezte, hogy ezen változtatni fog. Három évvel ezelőtt azonban üzletet kötött a kétes hírnevű Nick Mattockkal, aki most behajtja a lányon a tartozását.
A műszerészlány hirtelen sokkal távolabb kerül az otthontól, mint azt valaha képzelte volna. Eddigi kényelmes világa darabokra hullik. Helyt kell állnia egy olyan legénység tagjaként, melynek legalább a fele hajdani kalózokból áll, miközben megpróbál megtenni mindent, hogy visszajuthasson a nagybátyjához.
Azonban kénytelen ráébredni, hogy ez koránt sem lesz olyan egyszerű, és nem csak azért, mert Nick minden lépését szemmel tartja. Hamarosan nem csak az ő, de Duke élete is veszélybe kerül, és megoldást kell találnia, ha nem akarja elveszíteni azokat, akiket szeret.

Kezdeném a borítóval, ami egy valódi mestermunka. Nem elég, hogy harmonikusan van megkomponálva, jól van kivitelezve, teljes mértékig illik a történethez, tükrözi annak hangulatát, ennek tetejébe még szemmegkapó is. Ha besétál az ember egy könyvesboltba, tuti, hogy megakad ezen a borítón a szeme. Tetszik, hogy ennyire mozgalmas, egyáltalán nem hétköznapi, nagyon egyedi stílusa van, ráadásul még egy különleges atmoszféra is körüllengi, hála a szép grafikának. A cím és a szerző neve tökéletesen illik a képre, egyáltalán nem túl kirívó, szemernyit sem üt el a borítótól, amiért rettentő hálás vagyok, mert nem egyszer találkoztam olyannal, hogy van egy nagyon szép borító, gyönyörű a grafika, a színek, minden, aztán meglátom a címet és el tudnám okádni magam, olyan otrombán van feltüntetve.

Az elején cseppet megijedtem, mert Beckyugye elszakad a nagybátyjától, idegen hajón kell szolgálnia, stb. és az elején bizony elég sokat pityergett. Féltem, hogy az egész (mind a 428 oldal!) erről fog szólni, hogy a kis “hercegnő” éppen melyik sarokban sírdogál, de legnagyobb örömömre nem, szó sincs erről. A főszereplő hölgy egy ritka tökös kiscsaj. Szembe mer menni bárkivel, kiáll az igazáért, nem rest fegyvert ragadni és mindemellett még a nyelve is csípős. Egy rettentő szimpatikus szereplő, bár koránt sem tudtam azonosulni és egyetérteni minden döntésével, ami nem is baj, mert így lett tökéletesen tökéletlen a jelleme. Ó, de mennyire, hogy tökéletlen! Igen, a fő ok, amiért olyan könnyen tudtam vele azonosulni az az, hogy pont olyan szerencsétlen, kétbalkezes, folyton bajba kerülő személyiség, mint jómagam. Kicsit az Isteni balhé főhősnőjére emlékeztetett, mert hasonlóan durva beszólásai és éles nyelv volt, valamint ennek tetejébe még mindketten úgy vonzzák a bajt, mint méz a legyet. Mivel anno Thani is nagy kedvencem lett, nem csodálkoztam, hogy Becky is helyet kapott a kedvenc női szereplőim listáján. Kéne írni egy ilyen cikket…

Természetesen a mellékszereplők is imádnivalóak voltak egytől egyig. És amilyen az én formám, persze, hogy a kedvenceim közül ketten meg is haltak… De a legalább a nagyja életben maradt. Tehát… Becky után egyértelműen Juniper volt a legkedvesebb számomra, bár azt nem mondom, hogy egyet is értek a nézeteivel és a cselekedeteivel, sőt, sokkal inkább vetem meg, mintsem az előzőek bármelyike. Ő is egy erős és független női jellem, ami sajnos manapság elég kevés, főként a fiatal korosztályt megcélzó könyvekben. Itt viszont mindjárt kaptam hármat. Igen, hármat. Becky, Juniper és Mrs. W., a legkeményebb házvezetőnő valaha. Mit ide kalózok? Itt van nekünk a házvezetőnő! Úgy befogja házimunkára a csürhét, mint a csuda. Vagy addig tömi őket kajával, míg már a duáljukat sem tudják majd felemelni. Ő is egy rettentő aranyos karakter volt, akit nyugodtan ki lehetett volna hagyni, de nagyon jól színesítette a történetet, ráadásul egy potenciális humorforrást is jelent, ami tök jó, mert Holloway kisasszonynak remek humora van, kár lett volna, ha kiaknázatlan marad ez a zsenialitás. Na de, ne csak a hölgyekről essen szó, voltak ám ebben a műben férfiak is, ráadásul jelentős létszámfölénnyel. Ha férfiak közül kellene megneveznem a kedvencemet, akkor azonnal Cage-t mondanám. Nagyon szerettem, hogy sosem tudja, mikor kell befogni, mindenbe belekotnyeleskedik, és úgy, mint Mrs. W., kiváló alapja a humornak. Zseniális szereplő. Aztán ott van Duke, tipikus apafigura, mégis különleges a maga módján, de mint minden édesapának, neki is a lánya az első. Kíváncsi lettem volna az ő szemszögére is, legalább egy fejezet erejéig, mert amellett, hogy érdekes ember, a szenvedéseit, belső drámáját szívesen elolvastam volna, ha nem is egy egész könyvön át, mert annyi drámát én nem tudok elviselni. Szinte kötelező megemlítenem Nick-et, a “hősszerelmes” aljas mocskot. Lényegében ő is egy szerethető és rettentő aranyos szereplő volt, nem lehetett nem utálni. Nekem kicsit fura volt, hogy az elején olyan ridegnek és aljas szemétládának lett beállítva, közben meg egyáltalán nem ilyen, de annyi baj legyen. Azért szerettem, ha nem is lett kedvencem.

A szerelmi szálat is fontosnak tartom megemlíteni, elvégre elég jelentős szerepe volt. Sajnos nekem nem jött be. Már a fülszöveg olvasása után is annyira nyilvánvalóvá és érdektelenné vált számomra az egész. Azt aláírom, hogy nagyon édes pár, de ennyi. Nem drukkoltam, hogy jöjjenek össze, mert tudtam, hogy ez lesz. Persze volt benne valamicske dráma és bonyodalom, de nem túl sok. Pedig lehetett volna ez jobb is.De valamit valamiért. Semmi nem lehet tökéletes. Itt a szerelmi szál lett túl klisés és egyértelmű. Bár lehet, hogy másoknak ez tetszik, én egyébként sem vagyok az a romantikus fajta. Azért örültem, hogy nem az egész mű szerelmi viszályból és tengődésből állt, ez szerencsére a legkisebb felét tette kis a regénynek. Ezer hálám.

A világ felépítése kifejezetten érdekes volt, nem tudom, hogy ez mennyire számít a stempunk regények között sablonosnak, de nekem rettentő mód tetszett. Eleve odáig vagyok a hatalmas léghajókért, imádtam, amikor törtiből tanultuk őket, mindig is érdekelt a mechanika, a robotika, úgyhogy nekem ez csak még jobban megmelengette piciny szívcuccomat. Kimondottan tetszett, hogy néhány szerelési folyamat egész részletesen le is lett írva, nem tudom, hogy utánanézett-e a dolgoknak az írónő (ha igen, minden elismerésem a kutatómunkáért), vagy csak hasra ütött, de így csak még hitelesebbé tette számomra a könyvet. Szívesen élnék ebben a világban, annak ellenére is, hogy tudom, hemzseg a kalózoktól, csalóktól és szemétládáktól, de nekem akkor is szimpatikus. El éldegélnék, mint műszerész, vagy  kormányos (kapitányt nem mondok, az túl fellengzős lenne).

A hangulata a műnek engem teljesen megbabonázott, beférkőzött a bőröm alá és ha nem olvashattam, csak a regényen kattogott az agyam. Hiszen van egy hihetetlen izgalmas és többnyire kiszámíthatatlan történet, ami hemzseg a jó karakterektől, s a hab a tortán, hogy még a stílusa is lehengerlő. Sokszor volt olyan, hogy a drámai, monumentális, vagy jelentőségteljes jeleneteknél konkrétan rázott a hideg. Ha ezt a hatást valamilyen alkotás kiváltja belőlem, az akkor tényleg nagyon jó. Nem tudom hogyan, miként, milyen fekete mágiával, vagy földöntúli technikával sikerült ezt Holloway kisasszonynak elérnie, de tanítson már meg rá!

Összegezve: adott nekünk egy érdekes világ, benne jó karakterek, akik jó és rossz dolgokat csinálnak olyan sztorit generálva ezzel, amitől lementem hídba. Bárkinek merem ajánlani. Ha csak bele akarsz kóstolni a műfajba, akkor szerintem tökéletes, mert nem túl tömény, könnyen értelmezhető. Azt hiszem, lazán berobbant ez a mű a kedvenceim közé.

Forrás: Szubjektív Archívum