Viola Judit: Sasok a viharban II.

Azonban attól a pillanattól árgus szemekkel figyeltem a megjelenéseket, hogy majdcsak egyszer feltűnik a folytatás is. Nem is kellett sokat várni, csak egy évet... és most megint várhatok egy évet a harmadik részre :)

A kötet pont ott veszi fel a fonalat, ahol az első elvágta, azaz V. István király halálát követően. Az ifjú, kiskorú László éppen arra készül, hogy fejére tétessen a korona, amikor fülébe jut, hogy István nem természetes halállal halt. Ráadásul, a jelek szerint nem is egy csoport tört apja életére, hanem kettő, hiszen a mérgezésen túl külsérelmi nyomokat is találtak. Nem lett volna szabad kijutnia ennek az információnak a Nyulak szigetéről, de egy meg nem esketett szolga továbbadta a titkot. László fogadalmat tesz, hogy addig nem kerül a fejére a korona, még meg nem találja és bünteti apja gyilkosait. Az ellenállása azonban kisebb csetepatéba torkollik.

Sűrűsödnek a fellegek, azaz a főurak igyekeznek minél nagyobb hatalomra szert tenni az országban, ezzel gyengítve a kiskorú király hatalmát és ellehetetleníteni, ha egyszer nagykorú lesz. A két politikai tábor egymásnak szegül, míg a harmadik főúri csoport a királyt támogatja. Közben pedig Erdélyben is készülődik valami, ami az ország belső, látszólagos békéjét veszélyezteti. Ottokár cseh király pedig csak arra vár, hogy a belső forrongás meggyengítse Lászlót és lerohanja az északi részeket. Az ifjú királynak szövetségesekre van szüksége, akik kiállnak mellette a belső forrongások idején, illetve olyanra, aki a külső támadások idején is kiáll mellette. Az Aba nemzetség hűségéről biztosítja Lászlót és sereget gyűjt a király pozíciójának megerősítésére.

A kötet mintegy nyolc évet ölel fel a zűrzavaros magyar múltból. Az eseményeket az Aba nemzetség három ifjú reménységén keresztül ismerhetjük meg. Finta, Péter és Amadé lelkes híve a királynak, és aktív résztvevői a történetnek. Azonban eltérő vérmérsékletüknek köszönhetően más-más nézőpont szerint láthatjuk a dolgokat. A szerelem pedig még jobban felkavarja a háborgó vizeket, melyen keresztül jobban megismerhetjük az Aba ifjakat.

Az elbeszélés módja hasonló az első kötetéhez, azaz mintha összefüggő novellák gyűjteménye lenne. Bár időrendben követik egymást az egyes fejezetek, itt-ott kisebb ugrások vannak. A köztes időszakot eseményeit az egyik szereplő emlékei, vagy párbeszédek útján ismerhetjük meg. Így nincsenek lyukak a történetben, de a folyamatos olvasást kicsit megakasztják a nagyobb időbeli ugrások. A lényeg azonban nem sikkad el a családi elbeszélés közben.

Viola Judit, ebben a kötetben kicsit háttérbe szorította a környezetleírásokat, és a gasztronómiai élvezetek kerültek előtérbe. Mondanom sem kell, hogy olvasás közben folyamatosan megéheztem, a finomabbnál-finomabb sültek és vadhúsok ismertetése közben. Aki fogyókúrázik, annak igazi kihívás lesz az olvasás ;) . Néha kicsit úgy éreztem, hogy több ilyen leírás került a szövegbe a kelleténél, de az is lehet, hogy csak a nyomrom mondatja velem.

Valami mégis hiányzott a kötetből. Mintha nem lett volna lendülete, és bár az egyes fejezetek megállják a helyüket, mégis úgy éreztem, hogy lényeges mozzanatok maradtak ki. Pontosabban visszaemlékezésekből tudomást szerezhettünk ezekről, de mintha a súlypont áttevődött volna valahová máshová, az első kötethez képest. Az elején még benne voltunk a történések közepében, utána kicsit háttérbe szorultunk és csak távolról figyelhettük az eseményeket. Még a végén egy felrázott pezsgősüveg kitörése előtti pillanatban találjuk magunkat. Az alcím azonban nagyon jól jellemzi a kötetet, hiszen itt még csak sűrűsödnek a fellegek, és a vihar csak a harmadik részben fog lecsapni. Éppen ezért, kicsit úgy érzem, mintha ez a rész csak felvezetése lenne a folytatásnak, mintegy alapozás, a lecsapó orkán jobb megértése érdekében.

Persze ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy mennyit lehet belezsúfolni majd' négyszáz oldalba, úgy hogy az olvasónak ne legyen túl tömör, ne vesszen el a részletekben és közben képben legyen az eseményekkel. Egy-kettő fejezetet lehet, hogy kicseréltem volna egy másik esemény feldolgozására, de lehet, hogy ezt éppen a családtörténet kárára tettem volna. Mert nem szabad elfelednünk, hogy bár ez egy történelmi regény, mégis a fő vonalat az Aba család képviseli, és legfőképpen a három fiú.

Sokáig nézegettem a fenti térképet. Ahhoz, hogy jobban megértsük, hogyan maradhatott egyben ez az ország, egy tíz éves kiskorú király alatt, amikor a belső széthúzás, harácsolás egyre jobban elhatalmasodott, nem elég a krónikákat olvasgatni. Ráadásul, ahogy a regényben is szerepel, ha a krónikás szép kort akart megélni, akkor a lényegre törekedett és a részletekben nem veszhetett el. Főleg, ha az egyik ilyen részlet később hatalomra került. A külső fenyegetettség sem elhanyagolható, hiszen még egy erős vezetéssel bíró, gazdaságilag jó állapotban lévő ország sem nyerhet, ha a szomszédai összefognak ellene.

Viola Judit egy lehetséges magyarázatot tár az olvasók elé, a történelmi tényeket szem előtt tartva, de a hiányzó részeket kipótolva. Erre pedig a legjobb, egy olyan család történetét megírni, aki bár közel volt a tűzhöz, és olykor meg is égette magát, mégis elég távolról tudta szemlélni az eseményeket. Ráadásul Finta és Amadé eltérő világszemlélete még jobb rálátást ad az eseményekre.

Az utolsó két fejezet csúcspontra vitte a feszültséget és alig várom már, hogy a kezemben legyen a folytatás. Nem, nem vagyok hajlandó utánaolvasni az eseményeknek, ahogy ezt megelőzően sem tettem. Pedig furdal a kíváncsiság, és tavaly véletlenül tovább olvastam a kelleténél Finta életrajzát, de szerencsére az idő jótékony ködöt bocsájtott az emlékezetemre. Igyekszem mindig csak az aktuális résznek utánajárni és mélyebben belemerülni, bár néha akaratlanul is spoilerbe botlok.

Továbbra is kitartok azon álláspontom mellet, hogy az ilyen és ehhez hasonló történelmi regények azok amik a fiatalságban felkeltik az érdeklődést a múlt iránt. Ráadásul nagyon sok hasonlóság, vagy éppen ellentét fedezhető fel napjainkkal, amin érdemes elgondolkodni és feltenni a kérdést, hogy ami akkor működött, ma miért nem működik, és miért követjük el ugyanazokat a hibákat újra és újra?

A sasfiókák már elhagyták a fészket és szabadon repülnek. Van amelyik már saját fészket épít, és van amelyik másét dúlja fel. Az otthon melege pedig már nem úgy járja át őket, mint régen. Vajon a vihart hogyan fogják átvészelni? Ide nekem a folytatást!

FORRÁS: Letya.hu