Fülszöveg:
Mackenzie Bishop, az Őrzők egyike, akinek feladata, hogy megakadályozza az erőszakos Történeteket kijutását az Archívumból, nemrég kis híján maga is egy Történet keze között lelte halálát. Most pedig, amikor az új iskolában új tanév kezdődik, Mackenzie igyekszik új életet is kezdeni – és maga mögött hagyni a nyáron történteket. A továbblépés azonban nem könnyű – különösen akkor nem, ha az ember álmát a történtek és a Történetek kísértik. A múlt persze múlt és már nem okozhat több fájdalmat, amikor azonban egy rémálom Mackenzie ébren töltött perceiben is újra és újra felbukkant, az Őrző kénytelen eltűnődni azon, vajon tényleg annyira biztonságban van-e, mint gondolja.
Mindeközben emberek tűnnek el nyom nélkül, és látszólag az egyetlen közös bennük Mackenzie – aki ugyan biztos benne, hogy az Archívum többet tud, mint amennyit elárul, mielőtt azonban ezt bebizonyíthatná, ő maga válik az első számú gyanúsítottá. És ha Mac nem találja meg az igazi bűnöst, akkor mindent elveszíthet: nem csupán az Archívummal való kapcsolatát, hanem az emlékeit is – sőt, akár még az életét is. Vajon képes lesz-e Mackenzie kibogozni ezt a rejtélyt, mielőtt ő maga is végleg fennakadna az őrült történések hálójában?
Egy sokkal pörgősebb, fordulatosabb és érdekesebb történetet kapunk, mint az első részben. Ebben a kötetben egyáltalán nem olyan egyértelmű a cselekmény, először tényleg sejtése sincs az embernek, hogy ki is itt a főgonosz. Először nagyon megijedtem, mert rögtön a második oldalon az írónő felvillantotta előttünk, hogy Mac bizony gimibe fog menni. Ennél a résznél lefagytam, horrorisztikus képek sorozata játszódott le előttem, láttam magam előtt az írónőt, ahogy Yagami-szerű nevetéssel írja a sorokat, miközben méhkirálynő és szerelmi háromszög fétistől szenved. A szívem kihagyott egy ütemet, arra gondoltam, hogyha Mac átmegy egy nyavalygó, életképtelen ..csába, akkor fogom a könyvet, és jól megtaposom a bakancsommal. Legnagyobb megkönnyebbülésemre nem történt semmi ilyen. Az első gimis “epizódnál” kicsit éreztem, hogy van itt három grácia, meg jófiú-rosszfiú harc a királykisasszonyért, de ezt a vonalat nem folytatta tovább az írónő, amiért ezer hálám és minden tiszteletem. Elvégre nehéz megállni, hogy kihagyjunk egy szerelmi háromszöget, mert ugyebár az olyan valósághű….
Mac még mindig egy jó főhősnő. Erős, de azért vannak gyenge pillanatai, alapvetően egy jó fej csaj, erős jellemmel. Mivel az első rész és e között nagyon kevés idő telik el, a karakterek nem is igazán változnak meg. Szinte echte olyanok, mint Az Archívumban. Vannak minimális karakterfejlődések, de nem olyan drasztikusak, mint mondjuk egy 5 részes sorozatnál, ahol gyakorlatilag a szereplők életútját nézzük végig.
West még mindig imádom. De olyan szinte, hogy az valami hihetetlen. Minden egyes jelenetnél, ahol felbukkant, egyszerűen szétvetett a boldogság, olyan kis aranyos és awww…. *Fancsali Fanta 2017. 03. 12-én fangörcsben elhunyt, a halál beállta 18 óra 19 perc*
Tehát Schwab lényegében ugyanazzal a szereplőgárdával operál, egy-két új jellemmel kiegészülve, akiknek igazándiból nincs is túl nagy jelentőségül a történet alakulásában. Tulajdonképpen csak egy kis “normális életet” csempésztek ebbe a misztikus-paranormális világba.
Hangulatban teljesen olyan volt, mint az előző, és ennek hihetetlen módon örültem. Az írónő még mindig legnagyobb erőssége, hogy olyan csodálatos módon tud írni, hogy azonnal berántja az olvasót és végig fogva is tartja. Egyszerűen bámulatos, ahogy ez a nő ír. Zseniálisan le tudja írni az adott szituációt, teljesen át tudtam élni a karakterek érzelmeit. És ez a legjobb Schwab műveiben, az olvasó velejéig hatolnak. Beférkőznek a kis tudatodba és még álmodban is kísértenek, hogy “olvass még többet, olvass még többet!” és addig abban nem hagyják, amíg fel nem kelsz az éjszaka közepén és ki nem olvasod a regényt. Tapasztalatból beszélek.
Adott nekünk egy borús, merengős, sötét alapzaj, ami meg lett spékelve egy kis thrillerrel. Baromi izgalmassá teszi az egész művet ez a drámai felhang. És ebben a sötét és komor világban ott lappang a humor. Alapvetően ez egy komoly mű, de mégis ott van benne a humor, amivel Schwab nagyon jól apellál. Ha túl sok negatív jelenet jön egymás után, akkor megjelenik az a fantasztikus csípős-szarkasztikus humor, amit én annyira imádok. Annyira jókat tudtam derülni ezen a könyvön! Ha csak rövid ideig is olvastam, szinte biztos, hogy mosolyogva tettem le. Nagyon érdekes ez az éles kettősség, de ez kiváló alaphangulatot kölcsönöz a regénynek.
Van itt romantika, nem lehetett kihagyni, de nem követel magának nagy teret, elvan ő a háttérben is. Ugyan nagyon szépen kibontakozik és érdekes is van megírva, de nem nyomja el a fő történetszálról a figyelmet. Alapvetően ezért nem kedvelem annyira a misztikus YA regényeket, mert akaratlanul is túl sok szerelemi jelenet kerül bele. A Felszabadulásnál ez nem jelentett problémát. Az írónő megtalálta azt az aranyközéputat, ahol nem csak töménytelen akciójelenetek halmaza van, de nem is tocsogunk a cukormázas, olvadt vattacukorban.
Egyébként nagyon-nagyon édes, én végig drukkoltam a kis párosnak, hogy jól végződjék a kapcsolatuk. Nagyon kis aranyosak, tipikus első szerelem.
A sztori szinte teljes egészében ott folytatódik, ahol Az Archívum abbamaradt. Ez elsőre egy kicsit furcsa volt, úgy éreztem, mintha fogtak volna egy hosszú regényt, és valahol random megtörték volna. Aztán belerázódtam és már nem tűnt olyan logikátlannak a dolog, sőt, kifejezetten tetszett, hogy ilyen szorosan követik egymást a két könyv eseményei. Ahogy halad előre a cselekmény, úgy nő egyre jobban a feszültség. Szinte már pattanásig feszültek az idegeim, amikor kiderült a “nagy csavar”. Gyakorlatilag leesett állal bámultam a sorokat. A jelenet nagyjából így nézett ki: lenézek a könyvre, felnézek, ismét a könyvet fixírozom, majd megint a falat… és akkor megszólalok, MI A BÜDÖS FRANC TÖRTÉNT?! Elég rendesen meglepődtem, annyi szent. Még szerencse, hogy senki nem volt a közelemben. Így is ferde szemmel szoktak rám nézni, hát még ezek után, hogy néztek volna…
Kicsit idegesített, hogy Mac elfojtotta a problémáit. Ha kinyitotta volna azt a kicsi száját, lehetséges, hogy nem lett volna ekkora bonyodalom. De nem baj, jó volt ez így.
Kifejezetten örülök, hogy elolvashattam Victoria Schwab Archívum sorozatát, a második rész baromira tetszett, az első kicsit kevésbé, de mindenképp olvasásra ajánlott. Aki szereti a YA könyveket, a misztikumot és egy kis romantikát sem vet meg, az mindenképp vegye a kezébe. Garantált a szórakozás. Viszont ha tényleg krmi-thriller rajongó vagy, akkor ilyen téren ne állíts nagy elvárásokat a könyv felé, mert nem valószínű, hogy megugorja őket. De ha ettől a kis “apróságtól” eltekintünk, akkor egy jó olvasási élménnyel lehetünk gazdagabbak.
Forrás: Szubjketív Archívum
