Vajda Pierre: Ripityom – Jávor Pál, aki kétszer halt meg

Írta:Véda
A könyv egyik rendkívüli erőssége az a mindenre kiterjedő kutatómunka, mellyel Vajda Pierre bemutatja az akkori korszak nagy jelentőségű eseményeit, és elénk varázsolja a ’20–’40-es évek hangulatát. Igazi kultúrtörténeti csemege: az egyre közkedveltebb Pali szemüvegén keresztül megismerkedhetünk a kabarék, kaszinók, bárok, szállodák féktelen mulatozásba csorgó mindennapjaival, akkori műsorszámaival, a korabeli bulvár, valamint irodalom- és divattörténet pillanataival. Mindezek realista stílusa és maga Jávor Pál tragédiákkal sújtott életútja azok számára is élvezhetővé, sőt szerethetővé teszi a történetet, akik esetleg ódzkodnak a búgó hangú, jellegzetes mosolyú férfiideáltól és egy könnyed, habos életrajzi írásra számítanak. Na, ez nem az.

Augusztus 14-én volt 60 éve, hogy a magyar színjátszás és filmtörténet egyik legsármosabb színésze elhunyt. Vajda Pierre Ripityom kötetének alcíme szerint kétszer is, a miértje pedig bepillantást enged Jávor Pál szívekig hatoló mosolya mögé.
 
Személyes történettel kezdem, ahogy általában szoktam. Hogy mi volt Jávor Pál számomra gyerekkoromban, az nehezen kifejezhető. A nagymamám nevelgetett, ahogy tudott, és közben javarészt magyar nótákat, sanzonokat stb. hallgatott, no meg persze, énekelt. Amikor nagyon nem akartam elcsendesedni, akkor régi magyar filmek dalait. Amikor pedig nagyobb lettem, ezeket a régi magyar filmeket néztük együtt unásig. Illetve nem, mert megunni soha nem sikerült egyikünknek sem. Kiskamasz koromra szerintem nem volt olyan régi magyar filmzene, amit ne tudtam volna kívülről énekelni. (Valószínű így fordulhatott elő, hogy négyévesen magyar nótafesztiválon élő cigányzene-kísérettel dobogós lettem, és nyertem egy palacsintasütőt, de ez egy másik, kevéssé ideillő történet.) Jávor számomra egyszerre a tisztaság, a konvenció, A FÉRFI, sírva vigadás és menekülés. Óh, igen! És az a bizonyos tekintet!
 
 
Rajongóként tehát voltak elvárásaim a kötettel szemben, kíváncsi voltam, Vajda Pierre hogyan tud hozni és élővé tenni egy ennyire beskatulyázott, és sokszor indokolatlanul könnyűnek találtatott figurát. Erősen meglepődtem pár oldal után, mert a könyv elénk varázsolja a teljes XX. század majd' hatvan esztendejét, korhű, megelevenedett anekdotákkal, történelmi dokumentumokkal és film-, valamint kultúrtörténeti csemegékkel. Mindezek realista stílusa és maga Jávor Pál tragédiákkal sújtott életútja mindazok számára is élvezhetővé, sőt szerethetővé teszi a történetet, akik esetleg ódzkodnak a búgó hangú, jellegzetes mosolyú férfiideáltól és egy könnyed, habos életrajzi írásra számítanak. Na, ez nem az.

 
ripityom szót hiába keressük szótárainkban, legföljebb egy nótából ismerhetjük, mint afféle értelmetlennek tűnő töltelékkifejezést. A rendelkezésemre álló szakirodalomból legalábbis semmit sem tudtam róla hitelesen megállapítani, de ez nem is nagy baj. Egyedül a Timár György-féle Nevető lexikon és agyrémszótár ad némi megkérdőjelezhető támpontot, mely szerint „az ószláv eredetű »ripity« (jókedv) főnév egyes szám első személybeli alakja. Ha viszont nem nekem van jókedvem, hanem másnak, úgy ott rogyjon rá az ég (Ripitya).” Tekintettel arra, hogy Jávor, azaz Jermann Pál Gusztáv Albert – akinek szülei csak a második öcs születése után házasodtak össze, és eredetileg az édesanya Spannenberg vezetéknevére anyakönyvezték – 1902. január 31-én Aradon született, a szláv/ószláv eredet még akár indokolt is lehet. Én azonban jobb szeretek hinni a mítoszokban, melyeket sok helyen a könyv is idéz:
 
„A Ripityom kifejezetten Jávor kérésére született. Eszelős ritmusú, a mulatós dal esszenciájaként is felfogható, Jávor megveszekedett virtusának, keserűségbe oltott, a végzetet mindig kihívó, szerencséjét túlpróbáló, kétségbeesett férfierőt sugalló nóta. Halálba kergető, de az elmúlást sutba vágó győzelmi induló.”
 
Jávor Pál életútját tekintve azt gondolom, bőven volt oka a „Ripityom”-ra, annak ki-, sőt továbbfejlesztésére is. Családja rendkívül szerény körülmények között élt, korán megözvegyült édesanyja éppen ezért az akkor kimondottan vonzónak számító vasutas pályára szánta a kis Palit. Ő azonban inkább az akkor megnyíló filmszínházakban múlatta idejét. A színész gyermekkora óta azt az álmot dédelgette, hogy filmvászonra kerül, kalandvágyó természetét pedig jól mutatja, hogy kamaszként a román fronton szolgáló bakáknak kézbesített levelet, miután pedig Arad városa Románia része lett, kiutasíttatta magát az országból.
 
„Aradról, ahol szüleimmel éltem, 1919-ben kiutasíttattam magam. Azért volt erre szükség, mert egy fillérem sem volt, és az, akit Romániából kiutasítottak, az államtól ingyen vasúti jegyet kapott oda, ahová utazni akart. Én, aki akkor újságírótanonc voltam, Dániába akartam eljutni, hogy ott a Nordisk Filmtársaságnál szerezzek filmszínészi szerződést. Ma sem tudom, hogy miért akartam filmszínész lenni, hiszen erre a mesterségre semmi előképzettségem nem volt, és mindössze csak tizenhét éves voltam.”
 
A dániai utazás persze meghiúsult, helyette Budapesten, az Országos Színművészeti Akadémián, majd az Országos Színiegyesületnél ismerte meg a színészmesterség fortélyait. Jávor 1922-ben szerezte meg oklevelét, ezekben az években azonban elképzelhetetlen nyomorban, gyakorlatilag hajléktalanként tengődött Budapesten.
 
„Esténként beosontam a Nemzeti Színházba és a házi színpadon, a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon. A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre.”
 
Karrierje aztán a diploma elnyerésének évében virágzásnak indult, Csortos Gyula ugyanis vizsgaelőadását látva leszerződtette őt a Renaissance Színházhoz. Ebben az időben Jávor egyik legfőbb ellensége saját maga volt, mivel a színész roppant nehezen viselte az igazságtalan bánásmódot, hirtelen indulatai, meggondolatlan cselekedetei pedig könnyedén bajba sodorták. Jávor Pál közel két éve játszott már a Renaissance Színházban, amikor mellőzöttsége miatt egy alkalommal egy telefonnal ütlegelte az intézmény titkárát, így a társulat rövid úton megvált tőle. Életét a későbbi években is beárnyékolták a hasonló incidensek – 1935-ben például egy lótulajdonost bántalmazott lova szertelensége miatt –, melyekből a sajtó rendre negatív szenzációt kreált, ezzel egy időben viszont Jávor a közönség és színésztársai rokonszenvét is elnyerte önzetlenségével és csupaszív viselkedésével.
 
„Jávornak nagyobb volt a füstje, mint a lángja, legalábbis, aki közelről ismerte, az tudta, ha nem mulatós napja van, akkor egy díszes borítójú könyv többet jelentett neki, mint egy felcsillanó leányszempár.”
 
Kevéssé ismert, hogy Jávor kimagaslóan sikeres volt színpadi szerepeiben is, vidéki társulatoknál sallangoktól egyre mentesebb, kiforrottabb játékkal tűnt fel, köszönhetőn például Bilicsinek, Páger Antalnak stb., akiktől rengeteget tanult. A makrancos hölgyben nyújtott kiváló alakítása után – ahol Petruchiót játszotta – a Magyar Színház igazgatója érdeklődésének középpontjába került, így 1928-ban visszatérhetett Budapestre, ahol egy évvel később, a Csak egy kislány van a világon című filmmel a mozikat is meghódította. Jávor, amennyire örömmel töltötte el a lehetőség, hiszen Gaál őt választotta, annyira csalódott is volt, mert azon az egyetlen napon, amikor amúgy is csak szívességből állt rendelkezésre a hangfelvevő, ő teljesen berekedt, nemhogy énekelni, de beszélni is alig tudott: https://moly.hu/karcok/1316076.
 
 
A könyv első felének egyik rendkívüli erőssége az a mindenre kiterjedő kutatómunka, mellyel Vajda Pierre bemutatja az akkori korszak nagy jelentőségű eseményeit, és elénk varázsolja a '20–'40-es évek hangulatát. Igazi kultúrtörténeti csemege: az egyre közkedveltebb Pali szemüvegén keresztül megismerkedhetünk a kabarék, kaszinók, bárok, szállodák féktelen mulatozásba csorgó mindennapjaival, akkori műsorszámaival, így például a Budapesten elsőként megjelenő hastáncosnővel, Mathea Merryfielddel is.
Aztán ki gondolta volna, hogy pont egy Jávorról szóló könyvben fogok bővebbet megtudni a Márai Sándor-Ágai Irén-Székely liezonról, vagy Krúdy Gyula jobb létre szenderülésének körülményeiről?
De ugyanilyen szuggesztívan kapunk bepillantást például film- és mozitörténeti momentumokba, rengeteg kulisszatitkot, színészekhez, illetve színésznőkhöz kapcsolódó anekdotát ismerhetünk meg, számos történet pedig segít komplexitásában látni a bekövetkező történelmi események helyi láncolatát.
 
Egy viszonylag éles határvonal a színész megismerkedése a zsidó származású, elvált, kétgyermekes asszonnyal, Landesmann Olgával, aki kicsapongó életét egy csapásra megváltoztatta. A könyv sokszor kitér Olga alakjára, őt azonban leginkább csak a házastársa pártját fogó feleség szerepében ismerhetjük meg, magát a nőt nem. Ugyanígy hiányérzetem volt Olga együtt nevelt gyerekei kapcsán is, róluk többet csak az emigráció során tudhattunk meg, és csak Olga kapcsán pár mondatnyira. Közös gyermek nem lévén, szívesen olvastam volna Jávorról, amint épp apaszerepben tündököl, illetve egyáltalán a nevelt gyermekei és a közte lévő kapcsolatról. Egyáltalán, a könyv maximalizmusán és értékén egyedül a már-már túlzott dokumentarista jelleg rontott, de nem azért, mert általa szárazzá vagy kevésbé élvezhetővé vált a kötet, hanem mert maga Jávor Pál sem lett színes, hús-vér szereplővé, de valójában irodalmi alakká sem.

 
Jávornak a kétgyermekes édesanyával való kapcsolat miatt rosszindulatú támadásokat kellett kiállnia, az asszony azonban házasságkötésük után először a budai Kékgolyó utca 10-ben, majd pár év múltán a Pasaréti úton, saját villájukban igazi otthont teremtett számára. A kék bálvány, a Hyppolit, a lakájA Noszty fiú esete Tóth Marival, a Halálos tavasz főszereplője, miközben a Nemzeti Színház megbecsült és ünnepelt tagja lett. Jávor Karády Katalinnal legendás párost alkotott a filmvásznon, de Szeleczky Zita, Rökk MarikaFenyvessy ÉvaMuráti Lili és Bayor Gizi is többször feltűnt a sztárszínész oldalán, aki a harmincas években valóságos férfiideál lett Magyarországon. „Nincstelen, jóképű törtető, lángoló hazafi, reformer mérnök, nyalka huszártiszt, eladósodott földesúr, reménytelen, öngyilkosságra hajlamos bússzerelmes, városi polgár, krakéler párbajhős, kedélyes úri huncut, zsidó és keresztény, de mindenekelőtt mindig mosolygós férfiideál, aki képes meghódítani a közönséget, nemre és korra való tekintet nélkül. Az idő tájt mindenki a szíve mélyén egy kicsit Jávor szeretett volna lenni.” – írja rendkívül találóan a fülszöveg.
 
/Muráti Lili/
 
Számos színészhez hasonlóan Jávor Pál karrierjét is kettétörte a második világháború, felesége származása következtében ugyanis rengeteg meghurcoltatás érte: a társaiért bátran kiálló művész előbb a Gestapo őrizetébe, majd Sopronkőhidára került, később pedig a német koncentrációs táborok poklát is megjárta.
 
„Ebben nagyon jó volt, minden bánatát, elfojtott indulatát, csalódását ebbe az értelmetlen indulatszóba préselte: ripityom. Verje meg az isten azt a világot, amelyben neki azt mondhatják, hogy váljon el zsidó származású feleségétől, ha a nemzet színházában akar maradni.”
 
 
Innentől a könyv narratívája egyvonalúvá válik, részletesen taglalja Jávor 1946-os tengerentúlra utazásától az emigrációban töltött napjait. Azért is nagyszerű a címválasztás, mert a fentebb taglalt Ripityom valójában Jávor Pál életének egészére vonatkozik, egyetlen töltelék-, vagy indulatszóba belesűrítve azt; a „kétszer meghalás” pedig az Amerikában töltött esztendőktől a hazatérésig tart. Jávor Ripityom-természete jottányit nem engedett az általa értéknek tartott dolgok reformálásából, újragondolásából. Az egyesült államokbeli léthez és érvényesüléshez vezető út, kezdve az angol nyelv elsajátításától, a teljesen más elvárásokat támasztó hollywoodi színjátszásig saját személyiségének köszönhetően kudarcba fulladt. A nagy tengerentúli karrier, az ismertség, a közkedveltség és népszerűség, a „mindenki Palijának lenni” egyszerűen odaveszett. Amerikában – bármit is állítson róla a korabeli, politikai irányítottság alatt álló sajtó – csak az emigráns magyarok között arathatott igazi sikert.
 
A színész turnéi mellett a legnyomorúságosabb állásokat is elvállalta megélhetése érdekében, így 11 év után, a Kádár-rezsim engedélyével, számos egyeztetés és Olga kifejezett rosszallása ellenére hazatért Budapestre. 1957. november 25-én aztán a Nyugati pályaudvarra érkezett meg a harmincas évek ünnepelt színésze, már meggyötörten, pedig csak 55 éves volt. A pályaudvaron sok korábbi barátja várta, és a margitszigeti Nagyszállóba vitték, a szállást pedig a színház intézte. Jávor boldog volt, ám a következő év májusában egy rövid hír jelezte: nagy a baj. Ezek szerint orvosi tanácskozást tartottak Jávor lakásán, aki köszönhetően szűnni nem akaró gyomorpanaszainak, biztos, hogy hosszú ideig nem léphet színpadra. A szerepét a Jókai Színházban Csákányi László vette át. A Jókaiban… Ekkor következett be a nem is oly lassú második meghalás, az új rezsim ígéreteiből a hazautazás költségein és a félig megtépázott és visszaszolgáltatott pasaréti villán kívül Jávor sem szeretett Nemzeti Színházát, sem sikereit, de még csak elismertségét sem kapta vissza többé. A Nemzeti Színházba ugyanis Major Tamás nem vette vissza.

/Jávor Pál és felesége, Landesmann Olga otthonuk teraszán 1958-ban, Forrás: https://www.magyaridok.hu/lugas/muzsikaszo-nelkul-2556742/
 
Ekkor már komoly gyomorbántalmakkal küszködött, így a köré épített kultusznak köszönhetően hiába fogadta őt vissza régi közönsége, egészségi állapota miatt soha nem nyerte vissza egykori csillogását. A színészlegenda 1959 során kórházba került, és ismét megoperálták. A mítosz szerint itt történt, hogy a kórház udvarán cigányzenészek játszottak az egyik betegnek. Jávor, aki addigra már szinte csak csukott szemmel feküdt, kinyitotta a szemét, és a hangok irányába fordult. Felrémlettek benne a harmincas évek kávéházi hangulatai, amikor csodás autón érkezett a nagyvilági helyekre, ahol már várták a cigányzenészek, hogy aztán hajnalig az ő kedvenc nótáit játsszák. Jávor pedig boldog volt, bort ivott, táncolt, és eszébe sem jutott, hogy néhány évvel később átírja az életét a politika. A színész tehát a muzsika hangjára magához tért a kórházi ágyán, a felesége segítségével papucsot húzott, elvett két üveg bort az asztalról, és bizonytalan léptekkel, a feleségébe kapaszkodva lesétált a kórház kertjébe. Ott bemutatkozott a zenészeknek, akik már fel sem ismerték a harmincas évek sztárját. Egy padra leülve poharakat kért, és reszkető kézzel bort öntött mindenkinek, aztán énekelni kezdett.
Bár gyenge volt, mégis olyan erővel énekelt, hogy a kórház dolgozói és a betegek az ablakokhoz léptek, és úgy hallgatták a színészlegenda utolsó mulatozását. Sorra rendelte a kedvenc nótáit, utolsónak a „Most van a nap lemenőben” címűt. Ekkor már a zenészek is a könnyeiket törölték, de csak játszottak rendületlenül. Aztán feltámogatták a szobájába, és az ágyra fektették. Soha többé nem kelt fel.


1959. augusztus 14-én Jávor Pál személyében a 20. század egyik legtehetségesebb magyar színésze távozott a földi világból, akit a közönség jobbára eleganciája, mulatozásai és romantikus szerepei révén őrzött meg emlékeiben, a filmvásznak amorózója azonban ennél jóval nagyobb talentumot birtokolt. Vajda Pierre-nek köszönhetően 448 oldal erejéig visszakapjuk a magyar sírva vigadás megtestesítőjét, az irigyelt filmsztárt, a női szívek elrablóját, az ízig-vérig színészt, férfit és Embert. Meg én egy kicsit a nagymamámat. Ripityom!
 

vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938301
Megjelenés: 2018-10-10
méret: 200 mm x 125 mm x 50 mm

Vajda Pierre

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-23 09:35:57

8. nap otthon – Paul Hollywood: Kenyér – Reggelire, ebédre, vacsorára

Tovább

Szuggesztív bepillantás film- és mozitörténeti momentumokba, kulisszatitkokba, színészekhez, illetve színésznőkhöz kapcsolódó anekdotákba, számos történet pedig segít komplexitásában látni a bekövetkező történelmi események helyi láncolatát, és azt, miért is halt meg kétszer Jávor Pál.