Tim Peake: Csillagközi kérdezz-felelek

A másik ok, hogy az oldalamat rendszeresen látogatók között valószínű többen is szülők, akik hasonlóan hozzám, sci-fi kedvelők. A gyerekek érdeklődését a zsáner iránt pedig nem lehet felkelteni a Dűnével, vagy más hasonló féltéglányi kötetekkel. Tim Peake könyve pedig alkalmasnak ígérkezett arra, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését az űrutazás és az űrkutatás iránt.

Kicsit nagyképűen kezdtem bele az olvasásba, abban a hitben, hogy ez főleg gyerekeknek készült ismeretterjesztő kötet, ami nem tud sok újdonsággal szolgálni egy ilyen vén rókának, mint én, aki falja a sci-fi köteteket. Jó, tudom, hogy a tudományos-fantasztikus kötetek nem tudományos értekezések, de ha valamelyik szerző felrúgja a fizika törvényeit a regényében, azt általában az olvasók nem tolerálják. Meglepetésemre, Tim Peake olyan kérdéseket is beválogatott a kötetbe, amikre régóta kíváncsi voltam, de eddig még nem kaptam rájuk választ máshol. Vagy éppen olyan dolgokkal lepett meg, amik meg sem fordultak a fejembe, pedig lényeges egy asztronauta mindennapjaihoz.

Itt térnék rá, a gyerekeknek szóló ismeretterjesztő besorolás pontosítására. Való igaz, hogy Tim Peake egyszerűen és közérthetően fogalmaz a könyvben, viszont alkalmanként szüksége lehet a gyereknek arra, hogy magyarázatot kapjanak egy-egy kifejezésre, fogalomra, ami említés szintjén előfordul a válaszokban, de nincs kifejtve. Itt jön a szülő a képbe, aki megválaszolja a gyerekben felmerülő kérdéseket és ezzel az olvasás nem egy magányos tevékenységgé válik, hanem a szülő és a gyerek közös időtöltésévé.

Egy harmadik szempontot is kiemelnék, ami leginkább Tim Peake érdeme, ugyanis ezzel a kötettel talán az Európai Űrügynökség (ESA) neve is felkerül a térképre. Igaz, nem olyan látványos a logója mint a NASA-é, vagy a Roszkoszmoszé, és nem is nagyon láttam az ismerőseimet ESA-s pólóban rohangálni. Talán egyszer majd eljön ennek is az ideje. (Ha valaki meg szeretne lepni egy ESA-s cuccal, örömmel fogadnám.)

Az Európai Űrügynökség logója

A kicsit hosszúra nyúlt bevezető után, térjünk rá magára a könyvre. Tim Peake az ESA asztronautája, aki brit színekben a 186 napos Principia küldetés keretében látogatta meg a Nemzetközi Űrállomást (ISS) és tett űrsétát az állomáson kívül. Egy asztronauta munkaköri leírásában nem csak a kutatási-, karbantartási tevékenységek tartoznak bele, hanem a PR támogatása is, azaz az ESA és az ISS, valamint az ott folyó munkák népszerűsítése is. A közösségi oldalakon feltett kérdések megválaszolása és az ismeretek terjesztése késztette arra, hogy ezeket a válaszokat, ismereteket összegyűjtse és egy kötetben közreadja.

A borítón ott díszeleg egy arany körben, hogy 157 észbontó tudnivaló az űrből. Nem számoltam utána, de elfogadom a szerkesztő megállapítását. Az biztos, hogy a kérdések témakörét illetően igen nagy a szórás, így mindenki talál magának megfelelő kérdés-feleletet, ami kielégíti a kíváncsiságát. Tudom, legtöbben arra kíváncsiak, hogy hogyan is működik a WC a Nemzetközi Űrállomáson, és hová mennek ki az asztronauták a fellövés és dokkolás közti időszakban, ha rájuk jön a szükség. Nos, ezekre a kérdésekre is megtaláljuk a válaszokat, bár lehet, hogy egyeseknek elmegy a kedve ettől a hivatástól.

A kötet hat nagyobb részre van tagolva (Kilövés, Kiképzés, Élet és munka az ISS-en, Űrséta, A Föld és a világűr, Visszatérés a Földre), melyek teljes képet adnak egy asztronauta életpályájáról, ami az ISS fedélzetére vezet, és onnan vissza a Földre. Bár ismerhetjük a kilövés, a dokkolás és a visszatérés technikai részleteit, hiszen manapság minden megtalálható a neten, mégis teljesen más egy olyan személy nézőpontjából látni az egészet, aki át is élte ezeket, nem csak külső szemlélőként jegyezte le az adatokat. Tim Peake, amikor elbúcsúzott a családjától a kilövés előtt, tudta, hogy benne van a pakliban, hogy soha többé nem tér vissza. Hiába biztonságos az űrrepülés, vannak még mindig veszélyforrások, amikre nem lehet teljesen felkészülni, illetve ott az ember és a technika is, ami hibázhat. Hibák mindig is elő fognak fordulni, csak az a kérdés, hogy ez milyen következményekkel járhat.

Érdekes módon engem nem a 400 km magasban keringő ISS-en történő dolgok kötöttek le leginkább, hiszen ezekről sokat lehet hallani, hanem a kiképzés folyamata, illetve a kilövés és a visszatérés. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmi újdonságot nem tudott mondani Peake az ISS-ről, csak valahogy nem ezek ragadtak meg az emlékezetemben. Talán legjobban a Szojuz központi számítógépéről közölt adatok értek meglepetésként. Az ember azt hihetné, hogy az űrprogram a fejlett technológiákra támaszkodik, hogy minél biztonságosabb és pontosabb méréseket, repülést és dokkolást biztosítsanak. Erre kiderül, hogy 2010-ig a Szojuzokban egy 200kHz-es proci jelentette a központi számítógépet 3x2 kbyte RAM-mal és 3x16 kbyte ROM-mal (70 kg), majd ezt lecserélték 2010-et követően egy 6 MHz-es procira, 2MB (RAM) és 2MB (ROM) (8,3kg). Most nézzük meg az okostelefonunk adatait és súlyát. Döbbenet, nem?!

Aki nem a technikai leírások iránt érdeklődnek leginkább, bár szép ábrákkal vannak illusztrálva, azok is megtalálják a kérdéseiket és az azokra adott válaszokat. A mikrogravitáció megtapasztalása igen izgalmas és érdekes élmény, ami számos kihívás elé állítja a gravitációhoz szokott asztronautákat. Bár a kiképzés alatt megtapasztalhatták másodpercekre ezt az érzést és szimulátorokon is gyakorolhattak, a valóság mégis felülmúlja ezeket. De Peake nem titkolja el a negatív oldalát sem az ISS-en töltött szolgálatának. A normál gravitáció hiánya az ember egészségére is rányomja a bélyegét. Hiába edzenek naponta több órát, a gumírozott rögzítések nem tudják visszaadni a gravitáció minden hasznos tulajdonságát, így vannak olyan izmok, melyeket nem lehet kellőképpen edzésben tartani. Szerencsére ezen hatások nem tartósak, így a visszatérés utáni rehabilitációs időszakot követően az asztronauták nagyrészt a kilövés előtti állapotukat visszanyerik.

Peake nem csak a saját tapasztalatait osztotta meg a kötetben, hanem a kollégái és elődei történeteit is közreadta. Azt eddig is tudtuk, hogy veszélyesek az űrséták, hiszen elég egy apró hiba és az ember az életével fizethet. A példák rávilágítanak arra is, hogy az asztronauta kinn a világűrben, az ISS-en kívül szinte csak magára és a rögzítőkötélre számíthat. Több baleset is volt, ami kis híján halállal végződött, de szerencsére mindegyikük megúszta kisebb sérülésekkel.

Válaszokat kaphatunk olyan kérdésekre is, mint a szkafander felépítése és működése, illetve, hogy mekkora csúsztatásokat is alkalmaz Hollywood, hogy elnyerje a nézők tetszését. Az biztos, hogy a kötet elolvasását követően már másképpen nézünk majd egy-egy filmre, és csak mosolygunk egyes jeleneteken.

A műszaki és tudományos kérdéseken kívül Peake személyes élményeket is megosztott, így egy másik oldalról is megismerhetjük azokat a nagyszerű embereket, akik lehetővé tették számára is az utazást és a munkát a világűrbe. Megtudhatjuk azt is, hogy mi volt a legviccesebb pillanat Peake számára az űrben, és mi is az az orgol (Runglish). Hogy mi jelentette a legnagyobb kihívást a kiképzésen, és mi volt a legszórakoztatóbb része. Azt is megtudhatjuk, hogy mi mindenhez kell értenie annak aki asztronauta szeretne lenni, és milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy az ember átmenjen az első rostán. Az biztos, hogy én nem vállalkoznék jelenleg egy ISS-es küldetésre. Nem a biztonság miatt, hanem inkább azért, mert képtelen lennék pár emberrel összezárva élni hónapokig.

Te mire vagy leginkább kíváncsi? Hozzászólásba nyugodtan tedd fel a kérdésed és én elárulom, hogy a választ megtalálod-e a könyvben. Ha több kérdésed is van, akkor szerintem érdemes elolvasnod a könyvet, függetlenül attól, hogy fiatal, idősebb vagy éppen középkorú vagy, hiszen minden korosztály számára tartogat érdekességet a kötet. Az illusztrációk pedig néha viccesek, néha egészen művésziek, de vannak olyanok is, melyek a megértést segítik. Valamint színes fényképeket is találunk a kötetben, melyek a mindennapokat örökítették meg az ISS-en, vagy éppen a kilátást. De találunk olyan személyes fényképeket is, amit ritkán láthat az ember, hiszen a kiképzés alatt készülő képeket nem sűrűn osztják meg a leendő asztronauták.

Forrás: Letya.hu