Terry Pratchett–Stephen Baxter: A Hosszú Föld

„Képzeld el, hogy új világokat fedezhetsz fel itt a Földön! Képzeld el, hogy bármi lehetséges! Ugyanaz a bolygó, de más dimenzió. Én megtaláltam a kaput.” Ja, bocsánat, ez a Sliders-sorozat első évadának a szövege. De valójában lehetne A Hosszú Földé is, hiszen ugyanarra az ötletre épül, azzal a különbséggel, hogy nem csak pár ember mászkálhat át a „dimenziók” között, hanem szinte mindenki. Én mondjuk nagyon szerettem a Sliderst, mindaddig még a Professzor meg nem halt. Attól a pillanattól eléggé lefelé ment a színvonal.

Mielőtt mindenki elkattintana, hogy megnézzen egy Sliders részt, belekezdenék a könyvbe. Kezdjük a különbségekkel. A regényben vannak spontán (született) átlépők és vannak azok, akiknek az Átlépőre van szükségük, hogy egyik dimenzióból a másikba utazzanak. Egy valamit azonban nem vihetnek magukkal a Hosszú Földre, mégpedig vasat. Így meg is lett oldva egy probléma: vasat tartalmazó fegyvereket nem lehet átvinni a többi Földre.

Gondoljunk bele, hogy végtelen Föld létezik. Mindegyik hasonlít a mellette lévőre, és ha elég sok Földet bejárunk akkor ezeket ráilleszthetjük egy valószínűségi görbe vonalára. Egy valamiben azonban különböznek: ember nincs egyiken sem, csak a mi világunkban, az Irányjelen. Felvetődik a kérdés, hogy miért alakult az Irányjel Föld evolúciója új ahogy és miért csak itt maradt fenn az ember? Az egyik lehetséges magyarázatot a regényben is megtaláljuk.

 Átlépő

Aki belevág a könyv olvasásába, az ne számítson izgalmas, akciódús történetre. Ez egy mese. Mese a közeljövőből, amikor valaki felteszi az internetre az Átlépő tervét és ezzel megváltoztatja a világot. Az Átlépés Napján több ezren, millióan próbálták ki az Átlépőt, úgy hogy azt sem tudták mire való. A született átlépőkön kívül mindenkinek felfordult a gyomra az utazástól, de ami ott várta őket, az egyszerre volt rémisztő és csodálatos. Rémisztő, mert nem tudták felfogni, hogy mi történt velük és hogy kerültek egy mező közepére, vagy éppen egy sötét erdőbe. Csodálatos, hiszen a végsőkig kizsigerelt Földről, ahol szmog fedi be a városokat, egy olyan helyre kerültek, ahol a természet még érintetlen, a levegő tiszta, és nincs civilizáció.

Szmog Kínában

Az Irányjelről Nyugatra és Keletre lehet ugrani. Érdekes módon a nyugati emberek inkább a nyugati világok felé indultak el, még a keletiek kelet felé. Egyre többen gondolták úgy, hogy elhagyják az Irányjelet és új életet kezdenek valamelyik másik Földön. Csoportok alakultak, akik egy új lehetőséget láttak meg az Átlépésben és elindultak a Nyugat 10 000, vagy annál is messzebb, a Nyugat 100 000 irányba, hogy ott letelepedve egy új közösséget hozzanak létre, új városokat.

A történet főszereplője Joshua Valienté, egy született átlépő, aki Lobszanggal, a mesterségen intelligenciával (ő magát egy tibeti motorszerelő reinkarnációjának tarja) egy léghajón indul el a Hosszú Föld felfedezésére. Joshua mellett sok egyéni történetet is megismerhetünk, akik vagy az Irányjelen maradtak, vagy annak közelében telepedtek le. Sőt, olyanokat is, akik hosszú útra indultak, hogy új hazát keressenek.

Az Átlépés Napja igen erős politikai és gazdasági befolyással bírt a civilizációra. Több százmillióan hagyták el az Irányjelet, aminek köszönhetően a gazdaság megroggyant, hiszen egyre kevesebb kizsákmányolható ember maradt. Az egyes államok különbözőképpen próbálták lereagálni az eseményt. Volt amelyik megtiltotta a lakosainak az átlépést és volt amelyik kiterjesztette felségterületét a Hosszú Földre, azaz bejelentette igényét a többi Föld azonos területi részeire.

Értelmetlenné vált a határvédelem, hiszen ahhoz a teljes Hosszú Földön fenn kellett volna tartani határőrséget. A terroristák szabadon átjárhattak a világok között. Az egyetlen védett helyek a föld alatt voltak, hiszen ahhoz, hogy valaki egy pincébe átlépjen, ahhoz a másik Földön is ásnia kellett egy pincét, ugyanazon a helyen.

A politikai és gazdasági hatáselméleteken kívül azonban kapunk még egy sokkal izgalmasabb történetszálat, mégpedig az evolúciót. A két író fantáziája szabadon csaponghatott és végigjárhatták az evolúciós fa összes ágát. Még azokat is, amik a mi világunkban megszakadtak. Találkozhatunk hüllők által benépesített Földekkel. Olyanokkal, amit jég borít, vagy éppen óceán. A lehetőségek tárháza végtelen. Az írópáros pedig ki is használta ezt, hogy elszórakoztassa és elgondolkodtassa olvasóit. Megalkották a Dzsóker világokat, melyek olyan események áldozatai lettek az univerzumban, ahol az élet nem fejlődhetett ki, vagy éppen kipusztult. De az olyan világokat is felvették a Dzsóker világok közé, ahol az ember nem tudna megélni, miközben azon a Földön is burjánzik az élet.

Igazi mesevilág. És ha már a mesénél tartunk, nem maradhatnak ki a humanoidok sem. Olyan humanoidok, akik képesek az átlépésre, így nem voltak rákényszerítve az evolúciós fejlődésük folyamán, hogy egy világhoz alkalmazkodjanak. Gyűjtögető életmódot folytattak, hiszen minek terhelték volna magukat földmunkával, amikor a természet mindent megadott számukra? Ha nem abban a világban ahol éppen voltak, akkor egy világgal arrébb.

Troll

Ezek a humanoidok az Irányjelen is megfordultak a múltban, és nem ritkán a népi hiedelem szerves részét képezték. Joshua és Lobszang, a felfedező útjukon több ilyen mondabeli lénnyel is találkozott, akiket megpróbáltak azonosítani. Így kapták ezek a humanoid lények a troll, vagy éppen a tünde nevet, amivel a fajukat próbálták katalogizálni.

Már írtam, hogy túl sok izgalomra nem számíthat az olvasó. Mindössze egy-két lepkefingnyi jut ki belőle az embernek, de azt is tovasodorja a legkisebb szellő. Nem is azért kell szeretni ezt a regényt, mert akciódús eseményekkel van tele (mert az ugye nincs), vagy az intellektuális, filozofikus diskurzusokért (mert ugye az sincs). Hanem azért, mert egy igazi kalandra viszi az olvasót, az ismeretlenbe, ahol bármi megtörténhet. Teszi ezt úgy, hogy bár könnyen letehető a kötet, egy idő után csak visszavágyunk olvasni. És miért? Mert az írópáros olyan gördülékenyen mesél erről a Hosszú Földről és a benne lévő csodákról, hogy kíváncsivá tesz bennünket, hogy mi jöhet még.

Terry Pratchet és Stephen Baxter ezzel a kötettel kívánja bemutatni a Hosszú Föld világát, társadalmát, gazdaságát, flóráját és faunáját. Minek kell ilyen terjedelmes bevezetőt írni? A folytatásoknak. Angolul jelenleg az ötödik kötetnél tart a sorozat. Magyarul még csak az első kettő jelent meg és csak reménykedni tudunk, hogy a Delta Vision Kiadó nem tolja túlságosan messzire a folytatások megjelenését az Alexandra csődjének árnyékában.

A Hosszú Föld, középen Irányjellel

A Hosszú Föld egy igazi, régimódi mese, modern technikával fűszerezve. Leginkább Jules Verne műveihez és H. G. Wells Az időgép regényéhez hasonlítanám. Pontosabban nekem ezek a regények jutottak az eszembe olvasás közben. De azért ezeknél frissebb, humorosabb a regény. Nem beszélve a rengeteg utalásról, filmre, könyvre, zenére  amivel találkozik az ember olvasás közben. Van ahol csak egyetlen szóval utalnak a műre, így könnyen elsiklik az avatatlan olvasó az ilyesmi felett. Jómagam sokat felismertem, de jól tudom, hogy több azoknak a száma, melyeket nem vettem észre. Talán ez is hozzájárul a történet megfűszerezéséhez, mintegy jutalmazása az olvasónak, aki érti az utalást.

Végül szeretném még egyszer kihangsúlyozni, hogy azon olvasók, akik a pörgős, akciódús történeteket kedvelik, azok ne is kezdjenek bele a regényfolyam olvasásába. Akik viszont el tudnak merülni egy szép, lassan csordogáló történetben, ahol nem hajt bennünket a tatár és van időnk megpihenni, valamint értékelni tudja az Easter eggeket, annak igazán szórakoztató és üdítő olvasmányban lehet része.

Forrás: Letya.hu