Terry Brooks: Shannara Tündérkövei

Az örök életűnek hitt varázsfa haldoklott, és ahogy szállt ki belőle az élet, ugyanolyan gyorsasággal gyengült a Tilalom fala, mely a gonosz démonokat zárta el a világtól. A fal gyengülését kihasználva, Dagda Mor és két társa, Arató és Alakos, átlépték a falat és nekikezdtek előkészíteni a terepet a többi démon eljövetelének, valamint Négyföld leigázásának.

Csak egyféleképpen lehet újra visszaállítani a Tilalom falát, és mögé visszazárni a démonokat, ha az Ellcrys által kiválasztott Választott elviszi a fa magját a Vértűzhöz, így újítva meg a fa erejét. A kiválasztott pedig nem is lehet más, mint az utolsó életben maradt Választott, az elf király unokája, Amberle, aki elárulta hivatását és elmenekült a királyságból.

Allanon, a druida is megneszeli, hogy baj van, és segítségére siet Eventine Elessedil elf királynak. Vállalja, hogy felkutatja és visszahozza Arborlonba a király unokáját, Amberlét, aki az Ellcrys elé járulva megtudhatja küldetése pontos célját. Mielőtt azonban a lány keresésére indulna Allanon, egy régi barátjának, Shea Ohmsfordnak az unokáját, Wilt keresi fel, hogy megkérje, kísérje el Amberle-t a veszélyes útra és védje meg a rátámadó démonoktól a Tündérkövek segítségével.

Az első részből, A Shannara Kardjából már megismerhettük Négyföld történelmét, így a világismertetés itt elmarad. Egy kis kibővítést azért kapunk, hiszen az események nagy része Nyugatföldön zajlik, így az itt élő népek és helyszínek múltját fokozatosan tárja elénk az író, hogy jobban megismerhessük a hőseink előtt álló veszélyek mibenlétét.

Aki látta már a könyv alapján az MTV által készített tini fantasy sorozatot, amit itthon a VIASAT3 mutatott be, annak nem nagyon kell bemutatni a regényt, hiszen a sorozat első évada a Shannara Tündérköveit dolgozta fel, igaz, elég nagy alkotói szabadságot engedve meg magának. Ennek köszönhetően azon nézők, akik a regény elolvasása mellett döntenek, nem fognak csalódni, hiszen megkapják az izgalmas kalandokat, a szerelmi háromszöget, és mégis tud újat mutatni a kötet a filmhez képest.

A történet két szálon fut párhuzamosan, ahol az egyiken a fiatalok útját követhetjük nyomon. Wil és Amberle kalandos és nem veszélytelen útja, először Arborlonba, az Ellcryshez, majd onnan a Vértűzhöz, tartalmaz minden olyan elemet, ami egy fantasy epikus küldetéshez hozzátartozik. Természetesen Allanon most sem tárja fel a teljes igazságot Amberle és Wil előtt, akiknek a küldetésük folyamán kell rájönniük saját képességeikre és a rájuk váró jövő veszélyeire.

A másik szál az elf királyságban történő eseményeket tárja elénk, ami leginkább felkészülésből áll a csatára, illetve a megelőző ütközet végrehajtásáról, melynek kudarca után az elf csapatok, a Négyföldről érkező csekély támogatás ellenére, kénytelenek visszavonulni és a főváros védelmére koncentrálni. Ezen az eseményszálon leginkább csataleírásokkal találhatjuk szembe magunkat, ahol bepillantást nyerhetünk a morál folyamatos változásáról, ahogy sikerül a démonok végeláthatatlan seregét olykor-olykor megállásra kényszeríteni.

A két történeti szál előnye, hogy a folyamatos váltásoknak köszönhetően nem ununk bele a történetbe. Aki az epikus fantasyt kedveli, az is megkapja a saját adagját, és az is, aki a csatákért van oda. Személy szerint én a csatajeleneteket nem nagyon kedvelem, de mint ahogy már az első résznél is kitértem rá, Brooks leírásai érdekessé és izgalmassá teszik ezt a részt is. Annak ellenére, hogy jól fel van építve a regény, és folyamatos váltások vannak a két szál között, valahogy mégsem tudott teljesen lekötni. Valami hiányzott az egészből. Nem okozott nehézséget félretenni egy kicsit a kötetet, és később sem okozott gondot visszarázódni az eseményekbe. De hogy pontosan mi hiányzik a regényből, azt még most sem tudtam megfejteni, egy héttel az olvasást követően sem.

Felvetődött bennem, hogy talán azért nem tudott annyira lekötni, mert már korábban láttam a könyv alapján készült filmsorozatot. De ez nem igaz, hiszen annyi eltérés van a két történet között, hogy olvasás közben folyamatosan regisztráltam ezeket, olyannyira, hogy az is felvetődött bennem, hogy a regény után újranézem a sorozatot. Végül arra jutottam, hogy talán annak köszönhető ez a semleges érzés, hogy a folyamatos feszültségnövelés ellenére tudtam, hogy a jók fognak győzni. Így nem nagyon tudtam izgulni a szereplőkért, mert tudtam, hogy minden slamasztikából sikerül nekik végül kikerülniük, és időben teljesítik a küldetést.

A végén azért sikerült meglepnie egy kicsit az írónak, hiszen nem pontosan azt a befejezést kaptam, amire számítottam. Lehet, hogy a sorozatban is így ért véget a küldetés, de az idő már elhomályosította egy kicsit az eseményeket. Mindenesetre tetszik, ahogy Brooks a lezárásokat kezeli, és egy meglepő csavarral nem azt adja az olvasónak, amire számít, így elkerülve a sablonos befejezést, ahogy tette az első részben is.

A karaktereket sikerült élethűre megalkotnia, hiszen azon kívül, hogy a küldetés nehézségeivel szembenéznek, a lelkivilágukat is egy kicsit megismerhetjük. A kétségeiket, a reményeiket és azt, hogy ez a küldetés mennyire is kizökkentette őket a mindennapjaikból. Nem mindenre elszánt hősök, akiket nem érhet semmi baj, hanem hétköznapi fiatalok, akik egy olyan kalandba csöppentek, ami túlmutat a lehetőségeiken. A gyakori megingások ellenére sikerül mindig összeszedniük magukat, és a célra koncentrálniuk, melyet ha nem sikerül elérniük, sokkal rosszabb világ vár rájuk, mint amivel az útjuk során találkozhatnak.

Amit egy kicsit hiányoltam, az nem más, mint az olyan helyszínek felbukkanása a történetben, melyek a mi jelenlegi világunkra emlékeztetnek. Néhány használati tárgy előkerül a történet során, mint például a füst nélküli lámpás (ami nem tudom honnan szerezte az energiát, hiszen nem hiszem, hogy egy aksi több ezer évet átvészel hibátlanul), de az épületek és a helyszínek hiányoztak.

Annak ellenére, hogy nem tudott behúzni a történet, mégis le tudott kötni és egy percig sem éreztem azt, hogy untatna. Megpróbáltam elképzelni a helyszíneket, amerre a szereplők útja vezetett. Ebben sokat segítettek a leírások, melyek feltárták a világnak ezt a szegletét előttem. A démonoknál már nehezebb dolgom volt, hiszen számosságuk és fajtájuk a végtelent közelítette, így csak a három főgonosz leírása volt valamennyivel részletesebb. Azért be kell vallanom, hogy a filmsorozat képeire néha rákerestem olvasás közben, főleg Dagda Mor esetén.

Jó volt elmerülni ismét ebben a világban, bejárni Négyföld ismerős helyeit, és felfedezni Nyugatföldet. Régi, ismerős arcok bukkantak fel, akikkel már találkozhattam az első részben, és megtudhattam, hogy mi történt velük az elmúlt 50 év alatt. Kíváncsian várom a folytatást is, hogy megtudjam, mi történt időközben a megismert szereplőkkel, valamint hogy egy újabb kaland során még jobban megismerhessem Négyföld és lakói történelmét.

Folytatása következik: Shannara kívánságdala

Bélyegképhez felhasznált kép forrása: Shannara Wiki

Forrás: Letya.hu