Terry Brooks: Shannara Kardja

Írta:Letya
Mi kell egy jó klasszikus fantasy történethez? Egy világ, melyet a szerző felépít, valamint egy küldetés, melyre egy fiatal készül, miután kizökkentették nyugodt hétköznapjaiból. A végzet szólítja fiatal hősünket, aki ha nem teljesíti a küldetést, akkor a világ, melyben eddig élt, a gonosz uralma alá kerül.

Nincs ez másképpen a Shannara Kardjában sem, ahol Shea Omshford, a félig elf, félig ember, rokonai között éli mindennapjait, akik befogadták miután a szülei meghaltak. Négyföldön béke uralkodik, akárcsak Árnyasvölgyben, ahol Shea is él. Azonban egy napon, megjelenik egy vándor, aki Allanonként mutatkozik be, hogy elmondja a fiatal félvérűnek, hogy Négyföld sorsa az ő kezében van, ugyanis Brona, a legendás Boszorkánymester visszatért, és újabb háborúra készül. Csak Shannara Kardja képes legyőzni a Boszorkánymestert, de csak akkor, ha azt Jerle Shannara elf király leszármazottja forgatja. Brona az idők folyamán mindenkit megölt, akiben Shannara vér folyt, kivéve Shea-t, aki Jerle Shannara utolsó leszármazottja.

 

A fiatal Shea kételkedik a vándor szavaiban, akárcsak fivére, Flick. Azonban egy este Árnyasvölgyben megjelenik egy Koponyahordozó, aki vélhetően Shea-t keresi, alapot adva Allanon meséjének. A két testvér az éj leple alatt útnak indul, és a vándor útmutatása alapján Chulhave felé veszik az irányt, hogy ott újabb útmutatást kapjanak.

 

Pár évvel ezelőtt futottam először bele a Shannara-krónikákba, amikor felfedeztem magamnak az MTV által készített tini fantasy sorozatot, ami Shannara – A jövő krónikája címen futott. Már az elején szembesültem azzal, hogy igen amatőr sorozatra bukkantam, ugyanis a három főhős színészi játéka nem csak erőltetett volt, hanem igen kiábrándító is. Mégis, valami megfogott a történetben, és nem tudtam azt mondani, hogy nem nézem tovább. A sorozat mindössze két évadot élt meg és elég vegyes kritikákat kapott. Viszont a célját elérte, legalábbis nálam, ugyanis elhatároztam, hogy a sorozat alapjául szolgáló regényeket elolvasom.

Amikor nekikezdtem a trilógia első részének, valami nem stimmelt. Vártam, hogy megjelenjen a varázsfa a történetben, illetve az elf királyság, ehelyett Árnyasvölgybe kerültem. Legalább a félig elf fiú stimmelt, de a női szereplők hiányoztak. (A női szereplők később sem kerültek elő. Mindössze a kötet vége felé bukkant fel egy női karakter, akit meg kellett menteni, majd utána bele kellett szeretni. A nő ebben a fantasyben csakis áldozat vagy a szerelem tárgya lehet, más semmi.) Kicsit utánanéztem, hogy miben is különbözik a könyv és a tévésorozat, és kiderült, hogy az utóbbi leginkább a trilógia második részéből merít. Ezek után leráztam magamról mindent, ami a tévésorozathoz kötötte a regényt, és úgy döntöttem, hogy tiszta lappal indulok neki.

 

A kötet első fele nem szól másról, mint a küldetésre való felkészülésről, és miközben főhőseink elindulnak a Kard felkutatására, megismerhetjük Négyföld történelmét. Az út folyamán a kezdetben kétfős csapat folyamatosan gyarapodik, még végül el nem éri a nyolc főt. Chulhave városából ez a kis csapat indul neki, Allanon vezetésével, hogy megleljék a Kardot és felvegyék a harcot Bronával. Viszont azt nem tudjuk meg, hogy miben rejlik a Kard mágikus ereje, csak annyit tudunk, hogy Shea kezében válik azzá a pusztító fegyverré, amivel van esélyük győzedelmeskedni. Viszont Shea nem hisz abban, hogy tényleg ő lenne a kiválasztott, és fogalma sincs, hogy egy félvér, akinek semmi varázsereje nincs, hogyan lenne képes a Kardot használni.

 

Sokan A Gyűrűk Urához hasonlítják a trilógiát, amit még nem olvastam, csak a mozis változatát láttam, és azt nagyon untam. Részben egyet kell velük értenem, hiszen a kötet első felében szereplőink csak baktattak (igen, a könyvben is ezt a kifejezést használták). A baktatásról pedig mindig a Shop Stop 2 Gyűrűk ura jelenete jutott az eszembe:

Legalább ez a jelenet mindig mosolyt tudott csalni az arcomba, amikor belefutottam abba, hogyan „baktatnak” hőseink, és ennek köszönhetően átlendültem a bealváson. Jó, annyira ezért nem volt unalmas a kötet első fele, hiszen nagyon sok információmorzsát kaptunk a világról és arról, hogy hogyan alakultak ki a különböző fajok, miután a technikai civilizáció majdnem kiirtott minden életet a Földön.

 

A történet attól a ponttól kezd igazán izgalmassá válni, amikor a kis csapat kezd felbomlani. Bár a küldetésük nem változik, időközben az események felgyorsultak, így kénytelenek más-más úton járni, hogy értesítsék Négyföld fajait a küszöbön álló háborúról, és hogy felkészítsék a seregeiket a Boszorkánymester csapatainak támadására.

 

Irtózatosan felpörögnek az események, és mi, olvasók nem csak Shea sorsát követhetjük nyomon, hanem a szétszóródott csapat mindegyik tagjáét. Ráadásul újabb nehézségek merülnek fel, újabb szereplők lépnek be a történetbe, akik saját kicsinyes hatalomvágyuknak engedve veszélyeztetik Négyföld népének szabadságát és jövőjét.

 

A kötet utolsó negyedénél már szinte le sem tudtam tenni, hiszen annyi színhelyen történtek az események egymással párhuzamosan, hogy tényleg azt éreztem, ha leteszem egy kicsit a kötetet, a szereplők nélkülem fogják folytatni a kalandot.

Négyföld térképe

 Négyföld

 

Nem mondom, hogy hiba nélküli a történet, ugyanis volt egy-két olyan pillanat, ami kizökkentett az olvasásból. Szerencsére ezek nem voltak olyan fatális hibák, mindössze zavaróak voltak. Olykor képzavarok is támadtak, amikor meg kellett állnom és újra el kellett olvasnom az utolsó pár mondatot, hogy értelmezni tudjam az eseményeket, még ha a leírást nem is sikerült.

 

Olyan érzésem volt olvasás közben, mintha Brooks A Gyűrűk Urát használná szamárvezetőnek, aminek következtében kicsit erőltetettek és felszínesek a leírások. Ráadásul rájöttem arra is, hogy miért nem vagyok annyira oda a fantasykért. Mert például amikor hőseink a Ködláp környékén baktattak és rájuk támadtak, védekezésnek elég volt csak elővennie Shea-nek a Tündérköveket, és a mágia megoldott mindent. Tehát, ha bármilyen problémával találod szembe magad, csak fogod a mágiát, és kész. Persze, a legalapvetőbb szükségek kielégítésére meg nem nyújt megoldást... Szerencsére azért Brooks nem nyúl mindig ehhez a megoldáshoz, és a Tündérkövek hatalmát is korlátozza, ami behatárolja a használhatóságukat.

 

Annak ellenére, hogy nem szeretem a csataleírásokat, Brooksnak sikerült elkápráztatnia, hiszen nem hosszas csatározásokat írt le, hanem rövid csapatmozgásokat, melyek folytonosan befolyásolták a szemben álló felek harci morálját és előrenyomulását, vagy éppen védekezését. Mindeközben figyelemmel kísérhettük a háttérben folyó eseményeket, melyek szintén befolyással bírtak az ütközet kimenetelét illetően. Mégis a legjobban a végső összecsapás letisztult folyamata ragadott meg. Nem oldalakon át tartó párbajnak lehetünk a tanúi, ahol a szemben álló felek az utolsó leheletükig küzdenek. A hatásvadász elemek nélkülözése jót tett a végkifejletnek.

 

Aki eddig vonakodott volna belekezdeni a trilógiába, mert pl. a tévésorozat minősége negatívan befolyásolta volna, annak azt tudom mondani, hogy ne várjon tovább. Akit esetleg a féltéglányi kötetek riasztanának vissza, azoknak sincs mitől félniük, hiszen a Shannara Kardja egy kerek egész történet, azaz nem függő véggel zárul, így ha nem jön be annyira, akkor nem kell folytatni. Engem megfogott, főleg a kötet második fele, így terveim között szerepel a folytatás is.

 

A jó hír az, hogy a kiadó idei tervei között szerepel a trilógia harmadik részének is a kiadása, bár aki ismeri a Delta Vision kiadási ütemtervét, az nem venne mérget arra, hogy még idén a könyvesboltok polcain lesz a befejező kötet. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem fog megjelenni, mindössze csak annyit, hogy lehet át fog csúszni a jövő évre.

 

Kalandra fel!

Folytatása következik: Shannara ​Tündérkövei

 

Forrás: Letya.hu


tovább ►
ISBN: 9789633952788
Megjelenés: 2019-12-31

Terry Brooks

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2019-11-11 09:52:00

Könyvterápia, avagy melyik klasszikus regény olvasásába kezdjünk a hideg napokon?

Tovább
MINDENNAPI
2019-11-12 16:07:03

Ősi válaszok mai kérdésekre – Boldizsár Ildikó: Mesék a csodakertről

Tovább
INTERJÚ
2019-11-18 15:36:45

„A lányom hamarabb kezdett írni, mint én” – Interjú Nyáry Lucával és Krisztiánnal

Tovább

Egy klasszikus fantasy történet, posztapokaliptikus köntösbe csomagolva, egy kis mágiával megspékelve. És persze sok baktatással.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem