Szűcs R. Gábor: Jól fésült ügyek

Sokan élnek hazánkban is, ameddig a kinevezésük tart, aztán vagy meghosszabbítják, vagy ahogy jöttek, úgy el is tűnnek. Persze, mi kívülállók úgy hisszük, hogy a nagykövetségen élnek a saját kis világukban, és onnan figyelik, hogy mi történik a vendéglátó országban. Pedig a diplomata is ember. Ő is kijár a piacra, a strandra, a fürdőbe, vagy éppen túrázni egyet hétvégén. De mivel ezekről mi nem nagyon értesülünk, így maradnak a sztereotípiák és felkapjuk a fejünket, ha egy olyan könyvről hallunk, ami ebbe a titokzatos világba csábít bennünket, mint látogatót.

Őszinte leszek. Amikor elolvastam a fülszöveget, kicsit az volt az érzésem, hogy ez egy erőltetett humorú könyv lesz, ahol majd jót szórakozhatunk egyes diplomaták csetlésein, botlásain. Aztán felfedeztem, hogy a menedzserkönyvek kategória alá sorolták. Nos, itt már elkezdett rezegni a léc, de úgy voltam vele, hogy azért teszek vele egy próbát. Legfeljebb félbehagyom. A próbára sor került, a hétvégi terveimnek viszont befellegzett.

Az olvasó Szűcs R. Gábor visszaemlékezéseit olvashatja el, karrierje egyes állomásairól. Nem, ez nem egy életrajzi regény, vagy valami száraz, diplomata szájtépés. Inkább anekdoták gyűjteménye, melyek megestek a szerzővel, vagy éppen a környezetében történteket írja le. Egy-egy felvillanó életkép a külhonban szolgálatot teljesítő honfitársunkról, aki éppúgy teljesíti a szolgálatot zűrzavaros időkben, mint nyugalmi állapotban.

A kötet felépítése hasonló, mint egy oktatókönyvé. Fejezetekre van osztva, és a fejezeteken belül három rész különíthető el egymástól. Az első, a környezetismertetés, azaz az író felvázolja a helyszínt, az adott feladatot vagy eseményt. A második, a példák ismertetése, azaz maguk az anekdoták. Általában ebben a részben egy példa szokott szerepelni, de előfordul, hogy kettő vagy három is helyet kap. Végül pedig az elemzés marad, ami rávilágít az anekdotákban előfordult hibákra vagy éppen a tanulságokra. A fejezetek pedig időrendben követik egymást, így végigkövethetjük az író karrierjét.

Szűcs R. Gábor kereskedelmi ügyekért felelős diplomataként teljesített szolgálatot Jugoszláviában, Dániában, Svédországban és Szlovéniában. Az idők folyamán a beosztásának megnevezése változott az aktuális politikai nézetek, illetve vezetők szájíze szerint, de feladatai szinte mindig ugyanazok voltak. Egy átmeneti időszakra még a parlamentben is tevékenykedett. Azonban a története Budapesten indult, mint külkereskedelmi képviselő, hiszen kellett egy diplomás ifjú is a csapatba, a sok melós káder mellé. Ki is nézték, hiszen mit keres egy diplomás közgazdász a munkásosztály birtokolta vállalatoknál? Majd éppen ő képviseli a céget a külföldi vásárlók előtt, amikor életében nem ült a kaptafánál és azt sem tudja, hogy milyen folyamatai vannak egy cipő elkészítésének?

A kötet bővelkedik humorban, amit az élet szült. Honnan sejtem, hogy ez mind megtörtént? Onnan, hogy ha kitalált történetek lennének, sokkal mesterkéltebbnek hatnának. A másik dolog, hogy vajdasági magyarként, a Belgrádban megesett történetek nagyon jellemzőek voltak Jugoszláviában. Bár van egy kis korkülönbség köztem és a szerző között, a balkáni temperamentum és hozzáállás mit sem változott az elmúlt 40-50 évben. Mindössze csak az ország hullott darabjaira, de az ott élő népek maradtak azok, akik voltak. Büszkék, gyűlölködők, nosztalgiázók, kedvesek, furcsák és néha szürreálisak. Ezeket a részeket úgy olvastam, mintha otthon lettem volna.

A következő állomás Dánia. Pontosabban Koppenhága. Nos, Gábornak sikerült úgy bemutatnia ezt az országot, hogy ha nem lenne irreálisan nehéz a dán nyelv elsajátítása (főleg, hogy a nyelvekkel hadilábon állok), már szedném is a sátorfámat és költöznék ki. A példákon keresztül csak úgy sugárzott a szeretet, amit a szerző ezen ország irányába táplál, és ez az érzés nem maradt viszonzatlan, hiszen nem csak eltűrték ott, hanem be is fogadták. Ráadásul sajátos, egyedi humorának és szarkazmusának köszönhetően olvasni is élvezet volt minden egyes fejezetet.

Aki eljutott idáig a bejegyzés olvasásával, az gondolom kíváncsi arra is, hogy milyen pletykákkal lettem gazdagabb a kötet elolvasása után. Nem sokkal, hogy őszinte legyek. Szűcs R. Gábor igazi diplomataként fogalmazta meg a szöveget és tartotta magát az úriember becsülethez. Nem sározott be senkit. Nem mintha nem lettek volna olyan kollégái vagy politikusok, akik nem érdemelték volna meg a lejáratást. Pár anekdota szól is ilyen botcsinálta politikusokról és diplomatáktól, de Gábor mindig igyekezett ezen személyek anonimitását tiszteletben tartani. Persze manapság már van internet, így a dátum és hely ismeretében nagy valószínűséggel megtalálható a személy, akiről a történet szól, mindössze az a kérdés, hogy érdemes-e időt és energiát fordítani rá?

A kötet olvasása közben nem csak a történetek helyszíneit ismerhetjük meg jobban, hanem az ott élő emberek világát is. Az egymáshoz való viszonyukat, ételeiket, szokásaikat. Illetve a magyarok hozzáállását az európai, mégis távoli világhoz. Valamint kapunk egy kis tájékoztatást is a diplomácia mibenlétéről, a protokollszabályokról, illetve arról, hogy mit is gondol és mit mond ki egy diplomata. Mert a kettő nem nagyon szokott egybeesni. A szerző ezeket nem tárgyalja hosszan, mindössze 1-2 mondatban említi meg. Így a figyelmetlen olvasóval előfordulhat, hogy átsiklik felette, pedig a történetek megértéséhez elengedhetetlenek ezek az információk (vagy félreértésekhez vezethetnek).

Pár nappal a könyv elolvasását követően már szembe is találkoztam egy olyan esettel, ami felett átsiklottam volna korábban. Azaz a nagykövet vagy szóvivő, minden egyes nyilatkozata az általa képviselt ország álláspontját tükrözi. Ha nem így lenne, akkor pár nappal a véleménynyilvánítást követően már búcsúzhatna is az állásától. Persze, mi egyszerű polgárok azt hihetjük, hogy a külföldi ideiglenes ügyvivő a MÚOSZ rendezvényén magánvéleményét fejezte ki a sajtószabadság korlátozásáról és ellehetetlenítéséről hazánkban. Pedig erről szó sincs! De jó elterelő hadművelet a hazai propagandagépezet számára, ha az ügyvivő személyét támadják, mintsem az országot, melynek a véleményét közölte. Így szépen el lehet mismásolni egy problémát, és úgy tüntetni fel, mintha az csak egy informálatlan személy magánvéleménye lenne. Sokan szépen be is veszik ezt a fajta légkardozást, amit hazánkban művelnek jelenleg.

Visszatérve még egy kicsit a könyvre és a pletykákra. A politikai korrektség végig tiszteletben van tartva. A szerző egy országot képviselt külhonban, és nem saját magát. Így érthető, hogy ez annyira belerögzült, hogy hazáját nem kritizálta egyetlen egy fejezetben sem. Mindig a jó dolgok kiemelésére törekedett, vagy éppen nem is beszélt politikai dolgokról. Személyes ellentétei persze voltak (kinek ne lettek volna ennyi idő alatt), azonban itt is név nélkül említi azokat az embereket. Csókosok mindenhol vannak, de ha rájuk koncentrálunk, akkor saját életünket keserítjük meg. Persze az is számít, hogy ezek a csókosok mekkora arányban vannak jelen a munkahelyünkön. Itt nem szeretnék összehasonlításokat végezni, de nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a szám négyzetesen növekszik, ahogy a demokratikus államoktól haladunk az autokrata államberendezkedés felé.

Szűcs R. Gábor, következetesen rendszerváltoztatásnak nevezi a '89 utáni időszakot. Valahogy már a köznyelvből is kikopott a rendszerváltás kifejezés, hiszen az idő múlásával egyre többen úgy érzik, hogy elmaradt a rendszerváltás, és ugyan azok az emberek vezetik az országot, akik az előző rendszerben szocializálódtak. Ha majd egyszer tényleg demokrácia lesz az országban, és a régi bútordarabokkal el lett számolva és lomtalanítva lett, akkor majd beszélhetünk rendszerváltásról.

A kötet vége felé, már egy kicsit felbomlik az eddig alkalmazott hármas a fejezetekben, és az uniós csatlakozás, valamint az ahhoz vezető események kicsit nagyobb hangsúlyt kapnak a kötetben. Itt egy kicsit átbillen a mérleg nyelve a humorról a tájékoztatásra, és egy kicsit szárazabb lesz a szöveg. Betudható ez annak is, hogy még a távoli emlékek megszépültek, és jobbára csak a kellemes része maradt meg, addig a közelmúlt eseményei még elevenen élnek a szerző emlékezetében. Illetve, ezen események nagyobb hatással is voltak rá, hiszen tevékeny résztvevőként vállalt szerepet a folyamatban.

A fülszöveg utolsó mondatával maximálisan egyetértek, mely így szól: „Kíváncsiskodhatunk, röhöghetünk, sírhatunk, de egy biztos: ezt a könyvet nem tudjuk letenni.”  Szóval, használd ki az esős időszakot, készíts egy kancsó forrócsokit vagy pár kanna teát, helyezd kényelembe magad a kedvenc kis vackodban, ahol olvasni szoktál, és kezdj neki az olvasásnak. Garantálom, hogy nem fogod tudni letenni a könyvet!

FORRÁS: Letya.hu