Szilágyi Zoltán: Acélgólem / Acélsereg (Káoszszív I-II.)

Az idei könyvhéten jelent meg a Káoszszív-trilógia harmadik része, az Arató. Ennek apropóján, Szilágyi Zoltán és a Főnix Könyvműhely is úgy gondolta, hogy jó lenne az első két részt is újra kiadni, kicsit átdolgozva. Hozzám már ez a felújított kiadás került.

Először az volt a tervem, hogy a trilógia minden egyes részéről külön fogok írni, de amikor elolvastam az Acélgólemet, rá kellett jönnöm, hogy ez nem fog menni. Ennek oka, hogy az első rész inkább csak egy kisregény, ami egyedül nem állja meg a helyét, ugyanis éppen akkor szakad meg a történet szála, amikor ténylegesen elkezdődne... Nem, ezt nem nevezném függővégnek.

Az Acélgólem és az Acélsereg együtt tesz ki egy teljes történetet, ami nincs lezárva, de nincs is olyan érzése az olvasónak, mintha csak fél könyvet olvasott volna. Azaz, nagyon jó ötlet volt az első két részt összevonni és egy kötetben kiadni.

Az Acélgólem története az első világháború végére repít el bennünket, ahol a fronton feltűnik egy ismeretlen szerkezet, amit az angolok acélgólemnek neveznek el. A szemben álló felek mindent megtesznek, hogy megszerezzék ezt a különös harci eszközt és megpróbálják saját hasznukra fordítani. Azonban a szövetségesek is rájönnek arra, hogy akié az acélgólem, az uralhatja a harcmezőket, és a jövőben is nagyobb befolyásra tehet szert. Így nem csoda, ha ők is egymással versenyezve próbálják megszerezni a szerkezetet.

Acélgólem

Dr. Brandon Cole (matematikus, kódfejtő) is belekeveredik a furcsa kémjátszmába, igaz nem önszántából, hiszen a diliházból rángatják ki, ahová a családja elvesztése miatt került. Társul hozzájuk egy órásmester is, akinek szintén megbomlott az elméje. A kis csapat a frontra tart, hogy megtalálják a gólemet és Cole megfejthesse a rajta lévő rúnákat, abban reménykedve, hogy ezek rejtik a fémszörnyeteg vezérlését.

A kalandos utazás közben kiderül, hogy a csapat egyik tagja nem az akinek mondja magát, és az acélgólem sem csak egy egyszerű harci szerkezet, hanem inkább egy ugró, amivel a szférák között lehet mozogni. Az I. világháborús kémtörténet itt fordul át egy multiverzumokon átívelő „kalanddá”.

Az Acélseregben kapjuk meg a válaszokat, hogy mi vezetett az acélgólem megépítéséhez és mi is az a káoszszív, ami a berendezést működteti. Ez a varázslatos szerkezet, mintha egy másik dimenzióból nyerné az energiáját, és sérülés esetén az apró fogaskerekek magukat javítják ki. Ha pedig sikerül megfejteni a káoszszív működését, az teljesen megváltoztatja a világot.

A történet már az elején beszippantott, hiszen nem a megszokott sablonokat használja, és nagyon jól építkezik. A szereplők sem papírmasé figurák, hanem jól felépített történettel és egyéniséggel rendelkeznek. Az elején kicsit komikusnak hat az egész, de a folytatás egyre drámaibbá válik, ahogy lassan feltárul előttünk az egész világ.

Nagy előnye a regénynek, hogy az ember nem tudhatja, hogy mi vár rá a következő oldalon, nemhogy mire számíthat a végén. A fordulatokkal teli történet nem csak a szereplők sorsát befolyásolja, hanem céljaikat is módosítja. Nem lehet tudni, hogy aki az elején még pozitív figura volt, vajon a trilógia végén is az marad? A motivációkat értjük, de erkölcsileg nem mindig tudjuk elfogadni a döntéseiket.

Az olvasó azt hinné, hogy a fordulatokkal teli történet egy idő után már unalmassá válik, azonban Szilágyi Zoltánnak különös tehetsége van ahhoz, hogy ezeket a pontokat a legjobb helyekre illessze be, úgy hogy ne okozzon törést, és ne zökkentse ki az olvasót. Sőt, mintha természetesnek vennénk ezeket az eseményeket, hiszen részben magyarázatot adnak a korábban „furcsának” gondolt eseményekre.

Ráadásul maga a trilógia sem egységes zsánerben íródott, ha külön-külön nézzük a három részt. Az Acélgólem egy történelmi kémregény, egy kis steampunk beütéssel, majd a végén egy kis sci-fivel és misztikummal. A folytatásra, az Acélseregre már inkább a steampunk és misztikum jellemző, még az Arató az író szerint egy kőkemény hard-SF. Erre szokták azt mondani, hogy a változatosság gyönyörködtet...

Amram

Annak ellenére, hogy ennyi zsáner keveredik a történetben, sikerült úgy összeraknia az írónak, hogy egy kerek egészet alkosson. Nem érezzük azt, hogy egyik vagy másik esemény ne illene ebbe a világba, ami részben annak is köszönhető, hogy egy multiverzumról beszélünk, ahol szinte minden lehetséges az egymás mellett létező alternatív világokban.

A szereplők alkalmazkodását az új szférákhoz és kihívásokhoz, szintén sikerült jól megoldania Szilágyi Zoltánnak. Ráadásul, kis ideig minden újdonságnál hagy egy „időablakot” az olvasónak, hogy eljátszhasson a gondolattal, hogy ő mire használná fel és ez milyen lehetőségeket nyitna meg a szereplők és a történet előtt. Aztán jön egy esemény, ami meghatározza a felhasználási feltételeket, és rájövünk, hogy az ötleteink itt nem megvalósíthatóak.

Szó esett korábban a „furcsaságokról” a regényben. Nos, igen. Van benne egy pár, amit első pillanatban nem tudunk hová tenni. A jó hír viszont az, hogy a trilógia végére mindegyikre választ kapunk (állítólag). Azonban ezek a „furcsa” dolgok nem zökkentik ki az olvasót, hiszen bele lehet magyarázni az éppen aktuális világ „normalitásába”.

Azért van pár kérdés, ami felötlött bennem olvasás közben, amikre még nem kaptam magyarázatot. Ha a harmadik rész végén is nyitottak maradnak, akkor a bejegyzésbe megemlítem ezeket, remélve, hogy választ kapok rájuk. Akik nézték a Sliderst, vagy olvasták Blake Crouch Sötét anyag című regényét, azoknál valószínű szintén előkerülnek ezek a dolgok. Nos, pár héten belül kiderül...

Nehéz egyetlen célközönséget megnevezni, akiknek ajánlanám a regényfolyamot. A zsánerhalmozásnak köszönhetően sokan megtalálhatják benne a számukra tetsző részeket. Sőt, talán éppen ennek a keveredésnek köszönhetően nyitnak más zsánerek felé is, kilépve a komfortzónájukból. Annyi bizonyos, hogy nem ifjúsági regény, ahogy sokan beskatulyázták, és szerencsére már az egész trilógia átkerült a Főnix Astra brand alá, mely megerősíti, hogy inkább felnőtt olvasóknak ajánlott. A zsánerek ilyen szintű keveredése és harmóniája különös olvasási élményt biztosít mindenki számára.

A bejegyzésben látható illusztrációkat Szilágyi Zoltán készítette.

FORRÁS: Letya.hu