Stephanie Garber: Caraval | a cirkuszok mágiája

A cirkusz szó hallatán szerintem a legtöbb ember egy színes, szinte már-már varázslatosnak tetsző dolgot képzel el. Én utoljára 4-5. osztályos koromban voltam cirkuszban, kisgyerekként imádtam nézni a műsorszámokat, elvarázsoltan figyeltem. Aztán ugye ahogy idősödik az ember, úgy szűnik meg a varázs és már csak azt láttam, hogy szegény állatok, miken kell keresztülmenniük. Viszont ennek ellenére is a cirkusz nekem ugyanúgy egy mágikus és különleges dolog maradt, még ha dühös is voltam az állatás számok miatt. De hál istennek a Caravalban nincsenek állatos műsorszámok, igazándiból egyáltalán nem egy átlagos cirkuszról van benne szó. Kicsit az Álompark című regényre emlékeztetett, ami lényegében egy szimulációs játékban játszódik. A Caraval is nagyjából ilyen alapon működik. Azaz bekerül a játékos és “végig kell vinnie a játékot”. Elég szkeptikusan álltam a könyvhöz, mivel YA fantasynak van besorolva… és sajnos ezzel a kategóriával nem túl jó a viszonyom, de a Caraval kellemes meglepetést okozott. Nem annyira YA, és nem is annyira fantasy, mint amennyire számítottam, hogy az lesz, de kimondottan tetszett, ugyan kedvencé nem nőtte ki magát, de biztos, hogy újra fogom olvasni, mert nem csak az elgondolás, hanem a kivitelezés is igazi mestermunka.

Szégyen, de be kell, hogy valljam, a borító fogott meg legjobban, mert valami eszméletlen gyönyörű. Nem vagyok borítóbolond, különösebben nem érdekel, hogy milyen külsővel van megáldva egy regény, ha jó, de ez… hihetetlenül szép, különleges, csak ránéz az ember és azonnal egy cirkusz ugrik be neki a lüktető színek és egyedi motívumok láttán. A szép borítót még tetézték is azzal, hogy gyönyörű, keményfedeles a könyv, belül nagyon különleges, kissé viktoriánus beütésű motívumok vannak és legnagyobb döbbenetemre még egy “beépített” könyvjelző is van hozzá. Tudjátok miről beszélek, ugye? Az a szalag. Nagyon professzionálissá teszi ez a könyvet. Egyetlen bajom van a külcsinnel: a könyv valami hatalmas méretű. Nem csak vastag, de magas is és sajnos így nem igazán áll az én pici kezemre. Ezért csak otthon, az ágyamban, vagy a babzsákomban fél órányi helyezkedés után tudom kényelmesen oldani. Jó, nálam ez olyan probléma, ami szinte minden könyvnél fent áll, mert kicsik a kezeim…

A borító miután rendesen elkápráztatott, jött a fülszöveg és megvett magának. Érdekes, sokat sejtető a fülszöveg, melyet egyfajta misztikus hangulat leng körbe. Elég hosszú, mégsem tudunk meg belőle túl sok mindent, csupán a legalapvetőbb motívumokat. Nagyon kedvelem az olyan fülszövegeket, amik szinte semmi nem árulnak el, pusztán nagy vonalakban felvázolják a történetet. Ugye a Caravalé is ilyen, úgyhogy nem igazán tudtam semmire következtetni a könyv elején, hogy na, vajon mi lesz a vége, bár a szerelmi szálat így is sikerült azonnal kitalálnom, de ezen már meg sem lepődök… valamiért olyan különleges adottsággal vert meg az ég, hogy messziről kiszagolom a potenciális románcok poshadt dinnyeszagát.

A fülszöveg, majd a címkék elolvasása után egy kicsit elbizonytalanodtam, mivel a YA és a fantasy is szerepelt a címkék között és ez gyakran nem az a párosítás, ami nekem fekszik. Ám a Caraval meglepett. Nem kifejezetten YA, mert tény, hogy nem a hetvenes nyugdíjasokat választja célközönségének, de azért vannak benne elég durva jelenetek, például amikor apuci jön és leveri a leányokat, mint vak a poharat. És ez csak a regény harmadik fejezete. Tehát nem kimondottan YA, mert mondjuk egy 15-16 éves nem biztos, hogy szívesen olvas ilyen szintű családon belüli erőszakról, vagy lehet, hogy fel sem fogja. Szóval, szerintem ez inkább a 20 és afeletti korosztálynak szól, annak ellenére, hogy a főszereplők fiatalok és igen, van benne rózsaszín ködös szerelem és hasonló cukiságok, de ott van mellette a kegyetlen brutalitás is. Ez a kettősség, szinte ambivalensnek mondható stílus igazán megfogott magának, néha olybá tűnt, hogy mindenféle átmenetet hanyagolva ment át az írónő egyikből a másikba, de olyan természetességgel téve mindezt, hogy hirtelen nem is eszméltem, csak miután újra lecsendesedtek az események. Tehát nem tipikus YA, de nem is tipikus fantasy, mert néhol olyan, mintha nem alátámasztaná, hanem sokkal inkább cáfolná azt, hogy a mágia létezik, de azért mégiscsak érezteti a szerző az olvasóval, hogy van itt mágia meg varázslat, csak nem mondjuk ki, hogy rejtélyesebbek legyünk.

A karakterek egész érdekesek. A testvéri kapcsolatot szerintem az írónő nagyon jól ábrázolta, kicsit úgymond meg is hatott, mivel nekem is van húgom, akiért – el ne mondja neki senki! – bármit megtennék, nagyon imádom, úgyhogy a két nővér érzéseivel teljesen tudtam azonosulni, ami azért ritka, mert a női karakterek általában engem idegesítenek. Ez alól szerencsére a Caraval hölgyei megint csak kivételek. Scarlett a mű elején nagyon unszimpatikusnak és magatehetetlennek tűnt, de aztán ahogy bontakozott ki és vált egyre bonyolultabbá a történet, úgy vált ő maga is egyre szimpatikusabbá a szememben. Tella meg… már a kezdetektől fogva bírtam a kis csajt és ez a mű végére sem változott.

Vannak ugye itt mellékszereplők is, akik közül talán Jules-t tartom fontosnak kiemelni, hiszen mégiscsak ő itt a szerelmi szál képviselője. Kellemeset csalódtam a karakterében, a regény elején egy unalmas és érdektelen, tipikus szépfiú karakter volt, olyan tucatféle, de természetesen idővel kiderült, hogy olyan, mint egy ogre. És Shrek óta tudjuk, hogy az ogrék olyanok, mint a hagymák. Rétegeltek. Jules a felszínen szépfiú, de ahogy hámozzuk azt a hagymát, úgy ismerjük meg egyre több oldalát, amik egésszé és érdekessé teszik a személyiségét.

A történetről eddig még nem ejtettem szót, de így a végére ezzel is előhozakodnék, mert valami zseniális volt. Kicsit szerintem nehezen akart beindulni, de amikor elindult a szekér, akkor már nem volt megállás. A cselekmény folyamatosan ment, ment és ment előre, nem igazán hagyva időt az olvasónak, hogy túl hosszan merengjen az eseményeken. A történetben nem csak temérdek izgalom, hanem kismillió csavar és fordulat is volt, melyeknél csak úgy paslogtam, mert egyáltalán nem számítottam rá. Szeretem az olyan könyveket, melyek képesek olvasás közben is meglepni. A Caraval pont ilyen volt. Egy pillanatra sem volt unalmas és még meglepetést is okozott. Nem tudom, hogy az írónő miként csinálta, de egy zseniális történetet hozott össze.

A regényből egyedül a cirkuszi hangulatot hiányoltam. Talán azért, mert egyáltalán nem egy hagyományos cirkuszról van szó. Nincsenek sem artisták, sem zsonglőrök, de még a cirkuszok elmaradhatatlan szereplői, a bohócok sincsenek jelen. Úgyhogy annak ellenére, hogy ez elvileg egy cirkuszban játszódott, nekem a feelling hiányzott. Viszont, ha ettől eltekintek, akkor nagyon egyedi és különleges volt a hangulata a könyvnek. Egyszerre volt misztikus, realisztikus, romantikus, akciódús és megrendítő. Az írónő nagyon jól tud hatni az érzelmekre, teljesen bele tudtam magam képzelni a regényben, amikor olvastam, valóban részese voltam a történetnek és hát mire észbe kaptam, eltelt két óra és vége volt a regénynek.

Összességében azt tudom mondani, hogy egy érdekes regény, aminek érdemes adni egy esélyt, ha másért nem is, a gyönyörű borítóért mindenképp megéri, hiszen igazi éke bárki könyvespolcának. Egyébként meglepő, de ahhoz képest, hogy ilyen népszerű és gyönyörű és KEMÉNYKÖTÉSŰ regényről beszélünk, még csak az ára sem vészes, főleg ha ahhoz viszonyítjuk, hogy 3000 forint már egy puha kötéses könyv is.

Forrás: www.szubjektivarchivum.wordpress.com