Sherrilyn Kenyon: Álomszerető | magamtól sosem vetemednék rá

A büdös életbe nem nyúltam volna még bottal se ehhez a könyvhöz, ha a Promágus kupa rá nem kényszerít. Meg voltam lőve, hogy mit olvassak, végül Lexa ajánlotta ezt nekem. Maradjunk annyiban, hogy az első oldal után tapintható volt köztem és a “mű” között a feszültség. Egyszerűen nem, de úgy tényleg nem és egyáltalán nem!

Kiadó: Ulpius-ház Kiadás éve: 2009 Író: Sherrilyn Kenyon Oldalszám: 448

Fülszöveg:

Egy férfi, akit arra kárhoztattak, hogy örök élete során több ezer asszony szeretője legyen. Julian mindent tud a nőkről; miként szóljon hozzájuk, mi a lelkük kulcsa és legfőképpen, hogyan tüzelje fel a testüket. Ám Julian átkozza azt a napot, amikor büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlennek tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony – oly sok nő közül először – felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti…

Nincs nekem bajom az erotikával, egy teljesen természetes dolog, és bizony óhatatlanul megjelenik az irodalomban is. De az kicsapta a biztosítékot, hogy egy ilyen igénytelen és összecsapott regény, ennyire túl van értékelve. Már a fülszöveg utáni kis szövegben közlik, hogy a kedves írónő a fantazmagórikus erotika mestere. Na, ez akkora hazugság, mint a ház! Mit ide ház, mint az orosz parlament! Nem szeretek lehúzni dolgokat, meglátásom szerint mindenben van érték. Hát, ilyenkor szokás mondani, hogy a kivétel erősíti a szabályt.

Kezdjük azzal, hogy semmi stílusa az írónőnek. Random szavakat pakolgatott egymás mögé, amik néha összeálltak egy-egy értelmes mondattá. Ennél még az is jobb lett volna, hogyha valamelyik híres író stílusát másolja. Olyan volt olvasni a könyvet – még a “csiklandós” részeket is – mintha a veteményezés lépéseit írta volna le. Száraz volt és unalmas. El kell ismerni, hogy ez tényleg egy erotikus könyv, amiben nagy szerepet kapott a testiség. De még azok a jelenetek is olyan borzalmas lagymatagul lettek megírva. Én komolyan elgondolkoztam rajta, hogy fejbe lövöm magam, ez olyan kínkeserves volt. Ha én egy hormontúltengéses jelenetet olvasok, akkor azt akarom, hogy az pikáns legyen, pörgős és érdekes, mondhatni “izgató”. Nem pedig aszott padlizsán szerű.

A karakterei teljesen logikátlanok. Van a főszereplő ri… hölgy. Szegénykével nagyon csúnyán elbánt az előző szerelme, ezért nem képes megbízni többé a férfiakban, és már évek óta nem is elégítették ki, de egyszer megidézik a barátnőjével a görög szexrabszolgát, Juliant. És persze a kiéhezett “hölgy” erényöve kissé meglazul, de azért szilárdan tartja magát és nemet mond a kéjesen feléje pillantó férfinak, aki a legtökéletesebb látomás a világon… Ekkora baromságot! Évekig bírja a nő közösülés nélkül, aztán feltűnik egy adonisz és egyből átmegy szajhába?! Ilyen nincs a nap alatt! Na és ugye van az adonisz, aki szintén egy barom. Állítólag már nagyon bele van fáradva a kufircolásba, soha nem érez semmit mikor meghódít egy nőt, de amikor meglátja Gracet egyből beleszeret és… HÜ-LYE-SÉG! Évtizedekig be vagy börtönözve egy könyvbe, néha megidéznek, szórakoznak veled egy jót, aztán félredobnak. Te meg bele fogsz szeretni az első nőbe, aki elutasít?! Nem! Egy normális ember ennyi kihasználás és eldobás után már nem képes megbízni másokban, nemhogy szerelembe esni. Nem tudom, hogy az írónő milyen világban él, de hogy nem ott ahol én, az is hótziher.

A történetről nem ejtenék szót, mert lényegében annyi, amennyit a fülszöveg elmond. Nincs benne se fordulat, se különösebben viszontagságos bonyodalom, de még csak egy jó mellékszál sincs, hogy az isten verje meg! Semmi élvezhető nincs benne, azon az egynéhány humoros jeleneten kívül, ami a mű elején zajlik le Grace és legjobb barátnője között… akinek már el is felejtettem a nevét, mert olyannyira semmitmondó szereplő volt. A cselekmény kiszámítható, vontatott, az egész mű egy ostoba szerelmi huzavona, amit teljességgel felesleges volt több, mint 400 oldalon át ragozni. Ha csak egy novella íródott volna ebből, még azt is sokallanám ilyen bugyuta történetnek. Lényegében semmi nem történik, csak ugyanazok a jelenetek ismétlődnek meg más helyszíneken, kicsit más kontextusba helyezve. Még csak azt sem tudom a regény javára írni, hogy a párbeszédek jók, mert egyáltalán nem. Tudni lehet előre, mi lesz a beszélgetések végkimenetele, – vagy szex, vagy sértődés – nincs egy jó mondat, ami megragadott volna, csak értelmetlen fecsegés az egész.

A szereplők tipikusak. Van az adonisz, a keserves múltú lány, meg a legjobb barátnő. És itt ki is fulladtunk, vége, leégett a madzag. Semmi komplikáltság, semmi rétegeltség, csak úgy vannak, oszt’ jó lesz az. Olyan karaktereket hozott össze az írónő, hogy gyakorlatilag skizofrén lehetne ebben a műben mindenki, mert a második mondatukkal ütik az elsőt. Konkrétan mindenki irritált. Mindenki sajnáltatta magát, hogy jajj ő neki ilyen rossz volt, de aztán jött a másik, hogy ő erre rákontráz és, akkor jajj énnekem meg sokkal rosszabb volt… és ez ment négyes száz oldalon keresztül. Én tényleg elhiszem, hogy baromi szar egy könyvbe bezárva lenni, de ember! Fölfogtuk! Nem kell minden egyes oldalon elismétel újra meg újra, nem analfabéta az olvasó. Ugyan ez vonatkozik kedves Grace kisasszonyra is, aki meg azt hajtogatta, mint a papagáj, hogy milyen rég nem volt része nemi aktusban és, hogy őt mennyire nem érdekli ez a testiség. Ja… persze. Nagyon hihető. Csak mondom, hogy ez biológiailag képtelenség, hogy soha nem gerjedjen be, csak arra az egy faszira. De jó… ez legyen a legkevesebb.

És a legjobban azon voltam kiakadva, hogy ez egy – bocsánat a kifejezésért – kicseszett sorozat! Amerikában már valami 25 része megjelent, de minek?! Hogy lehet ezt még ragozni?! Értem én, hogy más a főszereplők neve, de ahogy beleolvasgattam a fülszövegekbe, a történetek magja szinte teljesen megegyezik. Ennyire igénytelenek lennének az emberek? Mert szerintem egy erotikus regényt is meglehetne jól írni. Attól még, hogy a központi téma a szex, lehetnek benne értékes gondolatok, meg normális és kidolgozott háttértörténete a szereplőknek. Nem kell feltétlenül egy hót buta, semmirevaló, értéktelen vackot összehozni.

Eddigi életem legtöbb olvasmányától mindig kaptam valamit. Lehet, hogy csak egy kicsit változtam meg miatta, de hatással volt az életemre. Erről a könyvről ezt nem tudom elmondani. Csak szimplán felhúztam magam rajta, de nem kaptam tőle semmi olyat, amire azt tudom mondani, hogy: ez igen, megint gazdagabb lettem valamivel. Nem, ezek csak betűk voltak egymás után leírva. Semmi több.

A borító úgy, ahogy van ronda. Értem én, hogy nagyon erotikus ez a félmeztelen kék hapsi, de azért na. A történethez egyáltalán nem illik, csupán a hölgy olvasó tekinteté vonzza, ennyi az egész. Egy közönséghajhász szemét.

Azt hiszem, egy erényét ki tudom emelni a műnek. A görög mitológia volt a legnagyobb pozitívum. Eleve kedvelem a görög kultúrát, ebből adódóan a mitológiájukat is. Egész érdekes alapötletét kölcsönzött a regénynek, csak kár, hogy nem lett vele semmi sem kezdve. 

Én semmiképp nem ajánlom olvasásra, kivéve, ha mazochista vagy, akkor ez a Te könyved lesz! A karakterek borzalmasak, nincs jellemük, sémák és unalmasak. A történet lapos, semmi értelme, csak úgy lóg a levegőben. Stílus az ott van valahol abban a galaxisban, ahol most nemrég azokat a lakható zónába eső bolygókat találták. De egyébként egész tűrhető, ha épp be vagy drogozva, vagy semmi igényesség nincs benned.

Elnézést a “kisebbfajta” kifakadásért, valamint ha esetleg vannak az írónőnek és munkásságának olyan rajongói, akik olvassák ezt, akkor azoktól is bocsánatot kérek. Nem szándékoztam senkit megbántani, nekem ez a véleményem, viszont ha te másként viszonyulsz a regényhez, akkor írd meg kommentben, vagy e-mailban és, akkor kulturált keretek között akár egy vitát is lebonyolíthatnánk.

A könyvet a Promágus kupa második fordulójára olvastam el. Az e havi téma a „You give love a bad name”. Nem igazán tudtam mit olvassak erre, mert nem igazán az én műfajom, végül Lexa beajánlotta ezt. Bizony szenvedtem vele egy darabig…

Az ok, amiért szerintem megfelel:
A téma lényege az volt, hogy olyan könyveket olvassunk, ahol a történet egyik fontos szereplőjének az életében volt szerelmi csalódás, vagy hasonló és ez jelentős szerepet is játszik a cselekményben, vagy az adott karakter jellemében.
Nos, Grace azért lett olyan, amilyen, mert exe elég csúnyán elbánt vele. És mivel ez kihatással volt életére, úgy gondolom, hogy éppen pont belevág a témába. ^^

Forrás: Szubjektív Archívum