Shakespeare: Hamlet

Írta:Caledonia Valley
A Hamlet, dán királyfi egy tökéletes és lenyűgöző tragédia, ami elrepít minket a középkori Dániába, Helsingőr komor falai közé, és nemcsak a dánok életébe, a királyi család intrikáiba nyerhetünk bepillantást, hanem részesei lehetünk egy gyönyörű, a háttérben megbúvó, szomorú végkimenetelre kárhoztatott szerelemnek is.

 
 

Nyitány (műfaja, keletkezési körülmények, érdekességek)

A Hamlet Shakespeare nagy életművében a tragédiák közé sorolható. A tragédia műfaja és maga a történet mindig egy konfliktusra és egy tragikus hősre épül fel, aki egymaga harcol és néz szembe a legyőzendő ellenféllel. Ez a hős bátor és hisz saját, nemes eszméiben. Mivel egymaga cipeli hátán szomorú sorsát, és eltaszítja a mellette állókat, magára marad s bár elbukik, de erkölcsi győztesként mindig ő kerül ki győztesen. A darab valószínűleg 1599 és 1601 között keletkezett, ám ennél pontosabbat sajnos nem tudunk. Az első feljegyzést egy 1602. július 26-án kelt nyomdászkönyvben (Stationers Company) találták meg, mely szerint Lord Chamberleyne társulata már egy ideje színpadra állította a tragédiát. 

 

„Valami bűzlik Dániában.” (Első fordítás)

„Rohad az államgépben valami.” /Marcellus/ (Arany János fordítása)

 

Történetünk az öreg Hamlet király halála után veszi kezdetét, egy éjszakai őrségváltás során, mikor a katonák felfedik egy szörnyű jelenség immár többszöri jöttét Horatiónak, aki mindaddig nem hisz barátainak, míg a saját szemével nem látja közeledni a halott király szellemét.

A katonák titokban tartják a jelenést, és elhatározzák, hogy nem szólnak senki másnak, csupán a hercegnek.

Hamlet, atyja halála óta gyászt visel, és még mindig nem tudja elhinni, hogy anyja, Gertrud királyné hogy volt képes hozzámenni apja öccséhez, aki csupán halovány árnyéka apjának.

 

Királyné

„Még rajtad egyre felhők csüngenek?

Jó Hamlet, ezt az éjszínt dobd le már,

S a dán királyra vess nyájasb szemet.

Nehéz pillád ne süsd alá örökké,

Keresve mintegy a por közt atyádat.

Tudod, közös, hogy meghal, aki él,

S természet útján szebb valóra kél.”

 

Hamlet

„(Ó, Isten! egy barom, egy oktalan

Tovább gyászolna), ím, ő, éppen ő,

Atyám öccsével egybekél, ki úgy

Sem húz atyámra, mint én Herculesre.

Egy hó alatt – még tettetett könyének

Kisírt szeméből el se tűnt sava,

S ő újra házas. Ó, gonosz hamarság,

Vérnászi ágyba így sietnie!”

 

Eközben Claudius, a király útjára bocsátja Polonius, a főkamarás fiát Franciaországba. Laertes csupán a koronázásra és a királyi esküvőre érkezett haza, de szíve visszavágyik tanulmányai színhelyére. A király és a királyné aggódik Hamletért, aki bús és nem találja a helyét a királyi udvarban. Nem tudják mitévők legyenek, és még csak nem is sejtik, hogy a királyi udvarban burjánzó kór egyre csak növekedni fog.

Horatio elbeszéli Hamletnek, hogy királyi atyja szellemét látták a kertben, aki a kakasszó előtt távozott, így aznap éjjel Hamlet maga is őrséget vállal, és a Szellem újra megjelenik... A jelenés négyszemközt beszél a herceggel, és nemsokára kiderül, hogy valóban a halott király lelke az, aki azért tért vissza a túlvilágról, hogy elmesélje erőszakos halálát és felkérje fiát a bosszúra.

 

Hamlet

„Ó, irgalomnak minden angyali

S ti égi szolgák, most őrizzetek!

Légy üdvezült lény – kárhozott manó,

Hozd ég fuvalmát, vagy pokol lehét,

Gonosz legyen bár célod, vagy kegyes:

De oly kérdéses alakban jelensz meg,

Hogy szólnom kell veled. Idézlek, Hamlet,

Király, atyám, fejedelmi dán: felelj!”

 

Szellem

„Ha van belőlem benned vér, ne tűrd ezt;

Ne engedd Dánia királyi ágyát

Vérbujaságnak átkos fekhelyűl.

De, bárhogyan látsz e bosszú müvéhez,

Elméd maradjon tiszta, és ne törjön

Anyádra lelked: bízd az égre őt”

 

Hamlet először kétkedik, belső vívódásai és magánya (monológjai megmutatják mily értelmes is a herceg) miatt mindenkit eltaszít maga mellől. A királyi udvar számára úgy tűnik, hogy a királyfi esze megbomlott, ám Hamlet csupán játssza az őrültet, hogy bosszúját valamiképp véghez vigye.

A Szellem megjelenése és Laertes távozása előtt lép színre Ophelia, Hamlet szerelme, Polonius lánya, akit a herceg szerelmes szavakkal kísért. Polonius és Laertes óva intik a lányt, hiszen bár nemes ember gyermeke, egyszerű fehérnép, és Hamlet nem nősülhet önszántából.

 

Laertes

„Most talán szeret;

Tán ronda célzat még nem szennyezi

Szándéka értékét; de óvakodjál:

Amily nagy ő, szándéka nem övé,

Mert szűletése rabja maga is.

nem kérhető ő, mint közsorsú személy,

Leányt magának; mert egész haza

Jólléte, üdve lépésén forog.”

...

„Vedd fontolóra hát, mily csorba éri

Becsűleted, ha túl-bízó fülekkel

Dalára hallgatsz, vagy szívet veszítsz,

Vagy szenvedélye zaklatásinak,

Melyen nem úr, szűz kincsed megnyitod.

Vigyázz, Ophelia, szép hugom, vigyázz;

Állj tartalékban vonzalmad megett,

Vágyak s veszély lőtávolán kivűl.

A legszemérmesb lányka is pazar,

Kecseit habár a holdnak fölfedi.

Erény se ment a rágalmas fulánktól,

Üszög senyveszti a tavasz szülöttit

Gyakran előbb, mint bimbajok fesel;

S az ifjúság harmatdús hajnalán

A mételyes kór legjárványosabb.

Óvd hát magad, legbiztosb a vigyázat;

Az ifjú, ha más nincs, magára lázad.”

 

Miután a Szellem elbeszéli szörnyű halálát, Hamlet megtépázva, borongva és elmélyedve saját borús gondolatai közé bolyong a vár folyosóin, és Ophelia megriad a herceg látványától. Polonius úgy véli, hogy lánya visszautasítása volt a végzetes döfés, ami a herceg elméjét megbontotta, és a király elé viszi lányát, aki éppen a Rosencrantz és Guildenstern névre hallgató királyfi régi barátait állítja kémkedésre mostohafia ellen. Miközben a két ostoba bolond hiába faggatja búskomorságának igazi okáról az okos és csalafinta herceget, addig Ophelia megmutatja a Hamlettől kapott szerelmes levelet a királyi párnak.

 

Hamlet

„Kételd, a nap hogy forgandó,

Kételd, csillagtűz ragyog;

A valót, hogy igazmondó:

Csak ne azt, hogy hű vagyok.”

 

Mivel a király és Polonius a lányt használja fel Hamlet ellen, akinek nincs más választása, mint engedelmeskedni, és ráadásul királyi anyja hűtlensége is mélyen megsebezte a herceget a női nem ellen, Hamlet eltaszítja magától Opheliát, összetörve ezzel a lány szívét.

 

Királyné

„Ophelia, rád nézve azt ohajtom,

Szépséged legyen a boldog ok,

Hogy Hamlet ily zavart; remélem, így

Erényed a jó útba viheti,

Mindkettőtök becsűletére.”

 

Hamlet

„Lenni vagy nem lenni: ez itt a kérdés.

Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri

Balsorsa minden nyűgét s nyilait;

Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,

S fegyvert ragadva véget vet neki?”

...

„– De csöndesen!

A szép Ophelia jő. – Szép hölgy, imádba

Legyenek foglalva minden bűneim.”

...

„Én egykor szerettelek.”

 

Ophelia

„Valóban fenség, úgy hitette el velem.”

 

Hamlet

„Én nem szerettelek.”

 

Ophelia

„Annál inkább csalódtam.”

 

Hamlet

„Ha férjhez mégy, ím, ez átkot adom jegyajándékul:

légy bár oly szűz, mint a jég, oly tiszta, mint a hó:

 

ne menekülhess a rágalom elől. Vonulj kolostorba menj;

 

Ophelia

„Ó, mely dicső ész bomla össze itten!

Udvarfi, hős, tudós, szeme, kardja, nyelve;

E szép hazánk reménye és virága,

Az ízlés tükre, minta egy szoborhoz,

Figyelme tárgya minden figyelőnek,

Oda van, ím, oda!

S én legnyomorúbb minden bús hölgy között,

Ki szívtam zengő vallomási mézét,

Most e nemes, fölséges észt, miképp

Szelíd harangot, félreverve látom;

Nyilt ifjusága páratlan vonásit

Őrült rajongás által dúlva szét.

Ó, jaj nekem,

Hogy amit láttam, láttam, és viszont,

Hogy amit látok, látom az iszonyt!”

 

Ophelia bús, magányos, és Hamlet is borong, de egy vándor színésztársulatnak köszönhetően brilláns tervet eszel ki, majd színpadra állítja atyja meggyilkolásának és anyja hűtlensége ékes bizonyítékának történetét.

 

Hamlet

„Nincs rá bizonyság

Ennél különb; de tőr lesz e darab,

Hol a király, ha bűnös, fennakad.”

 

Királyné

„Jer ide, édes Hamlet; ülj mellém.”

Hamlet 

„Nem, kedves anyám; itt vonzóbb érc van.

Kisasszony, ölébe fekhetem?”

 

Mikor a színészek a darabban éppen oly módon gyilkolják meg a királyt, ahogy azt Claudius tette tulajdon fivérével, a király nem bír el lelkiismeretével, félbeszakíttatja a darabot és kiviharzik a teremből.

 

Színészek...

„Nagy szeretet fél, apró kételyen:

S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem.”

 

„Másod férjemmel átkozott legyek;

Máshoz csak az mén, ki megölt egyet.”

 

„A második nász indító oka

Szennyes haszonvágy, szerelem soha;

Másodszor öltem meg holt férjemet,

Ha második férj csókol engemet.”

 

A bűn immár bizonyított, így a király mindent megtesz azért, hogy Hamletet eltávolítsa az udvarból. A kegyelemdöfés Polonius halála, ami közvetlen kiváltó oka lesz Hamlet Angliába való száműzetésének. Hamlet nem ölheti meg a lelki üdvéért imádkozó királyt, s miután anyja hálószobájában a nő ellen fordul – a Szellem kifejezett kérése ellenére –, tévesen megöli a királynak hitt, hallgatózó főkamarást.



Király

„Ó, rút az én bünöm, s az égre bűzlik!

Az eredendő átok űl azon:

Vérgyilkolás!”

 

Hamlet

„Most megtehetném, top! imádkozik.

És, most teszem meg: – akkor mennybe mén.

Igy állok én bosszút? – Megfontolandó.

Atyámat egy gazember megöli,

S én, ez apának egyetlen fia,

Azt a gazembert mennyországba küldöm.

Hisz ez díj, jutalom, nem bosszúállás.”

...

„Be, kard; tanulj te szörnyűbb markolást.

Majd részegen ha alszik, vagy dühöng,

Vagy vérparázna ágyán kéjeleg,

Kockázik, esküdöz, s olyat csinál,

Min üdvösség zamatja semmi sincs:

Akkor bököm le, hogy két sarka égre

Kapáljon, s lelke légyen kárhozott,

S mint a pokol, hová megy, fekete.

De vár anyám; – te díjad megkapod:

E gyógyszer nyújtja csak beteg napod.”

 

Míg a király egy ördögi tervet eszelve küldi el a herceget Rosencrantz és Guildenstern társaságában Anglia felé, addig Laertes apja halálhíre végett visszatér az országba, és szembesül a szörnyű igazsággal: húga, Ophelia megőrült.

Ophelia látszólag összefüggéstelenül beszél és dalol, de szavaiból tisztán kivehető, hogy szerelme Hamlettel beteljesült, s bár apját a szeretett férfi ölte meg, mégsem tudja őt gyűlölni. Hamlet ridegsége és apja halála pedig megadja a lány számára a kegyelemdöfést...

 

Ophelia

„Holnap szent Bálint napja lesz,

Mindjárt reggel korán;

És ablakodnál, párodul,

Ott leszek, én leány.

Kelt a legény, felöltözött,

Ajtót nyitott neki;

Bement a lány, de mint leány

Többé nem jöve ki.”

 

Király

„Szegény Ophelia magán kivül,

Megválva ép eszétől, mely ha nincs,

Az ember írott kép, avagy barom.”

 

Horatio levelet kap a titkon hazafelé tartó hercegtől, ám eközben Ophelia vízbe öli magát. A szörnyű hírt a királyné hozza.

 

A következő jelenet már a temetőben játszódik, ahol két sírásó éppen Ophelia sírhelyét ássa meg. Itt Hamlet egy újabb belső monológját hallhatjuk, miközben apja udvari bolondjának koponyáját tartja a kezében.

 

„El szabad temetni keresztyén temetőben egy olyan leányt,

ki maga jószántából keresi az üdvösséget?”

 

Hamlet

„Miféle embernek ásod ezt?

Első sírásó

Nem-embernek, uram.

Hamlet

Némbernek hát?

Első sírásó

Annak se.

Hamlet

Kit temetnek belé?

Első sírásó

Aki valaha nő volt, de már, Isten nyugassza 

lelkét, csak halott.”

 

Mikor világossá válik számára, hogy a szeretett nő halott, Hamlet Ophelia sírjába ugrik, hogy még egyszer ölelhesse őt, és ellentéte Laertessel tisztán megnyilvánul. Immáron senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy a herceg valóban szerette a lányt.

 

Hamlet

„Mi! Ophelia!”

 

Királyné

Virágot hintve.

„Kedvest a kedvesnek: Isten veled.

Reméltem, Hamletemnek nője léssz;

Azt gondolám, nászágyadat vetem meg,

Nem sírodat hintem, kedves leány.”

 

Hamlet

„Szerettem Opheliát; negyvenezer

Testvér szerelme, összefogva, nem

Ér az enyimmel. – Mit tennél te érte?”

...

„Krisztusra! mit tennél meg érte; hadd lám:

Sírnál? viaskodnál? Tépnéd magad?

Innál-e mérget? Ennél krokodilt?

Én megteszem. Hát ríni jössz ide?

S hogy sírba ugrálj, engem azzal ölj?

Jer hát, temetkezz mellé eleven,

Én kész vagyok; s ha bércekről fecsegsz;

Hadd hányjanak ránk annyi milljom holdat,

Míg a tetőhöz, melynek homlokát

A lángoló napkör megperzseli,

Az Ossa egy bibircsó lesz. Na ládd,

Ha szájaskodni tudsz, én is tudok.”

 

Miközben Hamlet felfedi Horatio előtt a király szörnyű tervét az ő megöletésére, amiből a herceg győztesként kerül ki, ám neki köszönhetően két barátja Rosencrantz és Guildenstern halott, addig Claudius újabb ármányt eszel ki Laertessel a főszerepben. Laertes és Hamlet végzetes párbajt vív, mely alól a herceg nem tudja kimenteni magát. Azonban Laertes kardját méreggel vonta be, mellyel megsebzi a herceget, s míg a királyné megissza a méreggel gyöngyözött bort, amit a király – biztos ami biztos, ha a kard nem lenne elég – mostohafiának szán, addig Hamlet véletlenül kardot cserél Laertessel, és viszont sebzi, majd ledöfi gyilkos mostohaapját is. A királyné, és a király halálát követően Laertes is távozik az élők sorából, majd Hamlet, utolsó szavaival Fortinbras, norvég királyfira hagyja a megüresedett trónt és az országot és csatlakozik elhunyt szeretteihez a túlvilágon.

 

Laertes

„Hamlet, oda vagy:

Nincs a világon szer, mitől kigyógyulj;

Nincs benned élet egy félórai.

Az áruló, kifent, megmérgezett

Eszköz kezedbe’ van. Torkomra forrt

Az undok ármány: itt fekszem, soha

Föl nem kelendő. Mérget itt anyád is;

De hangom elhágy. A király az ok,

Mindenben a király.”

 

Hamlet

„De íme, jóslok: Fortinbrasra száll

Az ország; övé haldokló szavam.

Beszéld el ezt neki, s minden körülményt,

Mi okozá – A többi, néma csend.”

 

Fortinbras

„Négy százados

Emelje Hamletet, mint katonát,

A ravatalra: mert belőle, ha

Megéri, nagy király vált volna még.

Útján kövesse harci tisztelet.”

 

Szereplők

Hamlet: Nemes szívű, atyját a végletekig szerető férfi, akinek túlzott lelkiismeretessége és gyermeki szeretete lesz az, ami a vesztét okozza. Tépelődő, magányos jellem, aki eltaszítja magát szerelmétől, és átkot von a női nemre, anyja hűtlensége miatt. Tulajdonképpen szülei miatt veszíti el a boldogságot, amit Ophelia oldalán élhetett volna meg a legnagyobb teljességben. Ennek ellenére szavatartó, hű és feddhetetlen jellem, aki véghezviszi küldetését és teljesíti halott atyja kérését. Saját kezével vet véget bátyja életének.

Ophelia: Csendes, magányos jellem, aki teljes szívéből szereti Hamletet, és hű hozzá. Gyermeki kötelessége engedelmeskedni apjának és bátyjának, valamint a királynak, akik mind-mind a vesztét okozzák. Amikor az élete, a herceg eltaszítja magától, mert csalárdnak hiszi, még magányosabbá válik, mint annak előtte, s mikor megtudja, hogy a szeretett férfi az apját is megölte, elméje megbomlik. De Ophelia nem őrül meg igazán, hiszen szavaiban és tetteiben az igazság és a racionalitás is felfedezhető, mivel azonban nem tud Hamlet nélkül élni, vízbe öli magát. A keresztény temetést csak a királyi párnak köszönhetően kapja meg, és Hamlet csak a sírjánál eszmél rá, mennyire szerette is a lányt, és az viszont őt.

A király: Claudius igazi alávaló féreg, aki megöli saját testvérbátyját azért, hogy a trónra ülhessen, és a gyönyörű királynét a saját asszonyának tudhassa. A lelkiismerete azonban őt is kínozza, epét hány, és végül elnyeri méltó büntetését.

A királyné: Gertrud sok szempontból kidolgozatlan jellem, aki sokkal inkább hisz férje intrikáiban és cselszövéseiben, mint tulajdon fiában. Bűnös, hisz előző férje teteme még ki sem hűlt, ő máris újra házas, és könnyen elképzelhető, hogy a fiatalabb férfi cinkosa volt, noha ez nincs említve a műben. Hiszékenysége és naivsága az, ami a vesztét okozza. Ő a felelős azért, hogy fia nem hisz Ophelia szerelmében, ami számomra megbocsájthatatlan bűn.

A Szellem: A király bár jóságos, és saját lelke mindaddig nem nyugodhat, míg egyetlen fia meg nem bosszulja, mégis ő a tragédia kiváltó oka, aki kérésével romba dönti Dánia trónörökösét és tulajdonképpen vérfürdőt rendez.

Horatio: A királyfi hűséges barátja, aki bár néha kételkedik, feltétel nélkül megbízik Hamletben.

Polonius: A főkamarás egy sunyi, alattomos ember, aki mindent megtesz a királynak a hatalomért és a feljebb jutásért cserébe. Vesztét is ez okozza. Lányával mit sem törődik, és könyörtelenül felhasználja a saját célja elérésére. Ő is méltán bűnhődik.

Laertes: Nem sokat van jelen a színpadon, szerepe mégis fontos. Testvérhúgát látszólag szereti, és igyekszik megvédeni a bajtól és erényessége elvesztésétől, de nem bízik a hercegben. Ő maga is elhiszi a hazug király szavait, de a történet végén észhez tér, sajnos későn. 

 

Érdekességek

A sírásók szavaiból kikövetkeztethető, hogy a királyfi a cselekmény idején 30 éves, noha a sírásó egy picit kattantnak tűnik, amit nem csodálok, hiszen egész életében nem csinált mást, mint gödröket ásott, és temetett.

 

Értékelés: 5/5 koponya 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631435931
Megjelenés: 2019-08-15
méret: 113 mm x 185 mm

Shakespeare

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-30 08:20:39

15. nap otthon – Medgyes Péter - Varga Koritár Pál: Diplomaták mesélik

Tovább

Egy klasszikust ajánlok a figyelmetekbe.