Samantha Shannon: Csontszüret | London, szellemek, alternatív történelem

A könyv hátulján az szerepelt, hogy az új J. K. Rowling. Felkaptam rá a fejem, hogy hoppácska, akkor biztos tele lesz mágiával meg minden, de nagyon nem. Samantha Shannon és J. K. Rowling két külön világ. Mindkettő jó a maga műfajában és világában, de ostobaság őket összekeverni. Persze, Rowling a Harry Potter szerzője, a sorozatnak nagy neve van, ezért jó marketingfogás, ha egy másik könyvet ahhoz hasonlítunk, de én meglepődtem, amikor  kvázi semmi mágiát nem találtam a regényben. Lehet más írókkal reklámozni, de amikor a két szerzőnek semmi köze egymáshoz, akkor azért ne hasonlítgassuk össze őket. Ettől a problémás marketingfogástól eltekintve Samantha Shannon engem megvett kilóra. Remekek a karakterei, a világa, a fantáziája és a stílusa is a helyén van.

Szerző: Samantha Shannon Kiadó:Athenaeum Kiadás éve: 2013 Oldalszám: 524 oldal

Fülszöveg:

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

Alapvetően nem igazán kedvelem az urban fantasyt, ez mégis nagyon megfogott. Nem tipikus a sztori az hétszentség, valamint legnagyobb örömömre végre, az istenit, végre egy olyan YA főhős, aki nem picsog, nem hisztizik, nem szürke egér, tisztában van a képességeivel, kellőképp “tökös” és nem csak rá van aggatva ez a jelző, mint a legtöbb főhősnőre. Látszik, hogy valóban sokat lett vele foglalkozva, és bizony a belé fektetett munka meg is térült, mert Paige egy zseniális szereplő. Imádom a humorát és a kissé durva beszédstílusát. Tökéletesen beleillik az őt körülvevő durva világba. Egyedül a nevét utálom, de azt mindennél jobban, egyszerűen lehetetlenség megjegyezni.

Legnagyobb örömömre nem csupán a főszereplő volt veszettül jó. Ha szereplők megalkotásáról van szó, akkor szerintem Samantha Shannon egy győzhetetlen zseni (lazán veri Rowlingot). Olyan mellékszereplők vannak ebben a regényben, hogy lemegyek tőlük hídban. Nem is tudok kiemelni kedvenceket, mert mindegyikért egyformán odáig voltam, az összes karakter egyformán kiválóan van megírva, ugyanolyan érdekesek és kidolgozottak. Bizonyára elfogultság ilyet mondanom, de azt hiszem Samantha szereplőiben egyszerűen nem tudok hibát találni (mármint szerző által elkövetett hibát). Hatalmas taps a szerzőnek azért is, hogy nem tucat karaktereket készített. Pár sablon így is feltűnt, de ez megbocsájtom, mivel egy nem épp szokványos szereplőgárdát vonultatott fel az írónő.

Kicseszett jó a témaválasztás. Nem túl szokványos a YA szerzők körében, Samantha mégis rengeteget ki tudott hozni belőle, valamint szerintem pont amiatt, hogy kevés ilyen (legalábbis én még nem igen találkoztam ilyesmivel, szóval ha tudtok ajánlani, akkor hajrá!) témájú könyv van, nagyon egyedi. Engem alapjáraton nagyon érdekelnek a szellemek, a túlvilág és a materiális dolgokon túl lévő világ, úgyhogy külön öröm volt számomra, hogy egy ilyen alternatív Londonról olvashattam. Maguk a szellemek szerintem jól vissza lettek adva, de mivel ez nem egy horror, azért annyira durvának nem lettek beállítva és különösebb vérfürdőt sem rendeztek. Az meg van hagyva Setphen Kingnek.

Az írónő stílusa engem lenyűgözött és elbűvölt és elvarázsolt és megszállottá tett. Elve adott az olvasó számára egy különleges és mozgalmas történet, ami tök király, de mit ér ugye a jó sztori, ha rosszul van megírva? Pontosan, semmit. Viszont a Csontszüret ebben sem hibádzik. Kiválóan van megírva. Ha kell, akkor érzelmes, máskor kemény (nem gondolni rosszra!), van, hogy akciódús, végig izgalmas és fent tartja az ember figyelmét. Tipikusan az a könyv, amit éjszakákba nyúlva olvas az ember. Velem legalábbis ez történt és nem! Esküszöm, hogy nem azért, mert késő este álltam neki az olvasásnak.

Ha már ilyen szép borítóval van megáldva a regény, akkor muszáj róla pár szót ejtenem. Tehát, ha valamilyen oknál fogva a fülszöveg nem fogott volna meg eléggé, akkor a borító biztos segített volna dönteni. Egyszerűen gyönyörű. Nagyon-nagyon passzol a könyvhöz. Misztikusságot tükröz, de nem túlzottan nyomja a képedbe, nagyon szép, letisztult, nincs agyon zsúfolva. A központi motívum baromi figyelemfelkeltő, valamint nekem külön öröm, hogy a borítón nem jelenik meg más szerző ajánlása. Attól ki tudnék futni a világból.

Egyetlen bánatom a könyvvel kapcsolatban, hogy ugyebár ez egy sorozat. Egy viszonylag hosszú sorozat. Viszont kicsiny hazánkban csupán az első két rész jelent meg (a második ráadásul borzalmas borítóval) és még nagyobb sajnálatomra nem is nagyon van tervezve a további részek kiadása. Érdekes, hogy itthon nem lett olyan ismert ez a sorozat, pedig úgy vettem észre, hogy külföldön hatalmas népszerűségnek örvend. Életem tragédiája…

A regényt csak ajánlani tudom, szinte bárkinek. Bármilyen korosztálynak befogadható, mivel nem igazán tartalmaz horrorelemeket, de a témája akár az idősebbeket is megfoghatja. Jól van megírva, jók a karakterei, ráadásul prímán mutat a polcokon. Csupa jó dolog áll mellette, úgyhogy vedd és olvasd!

Forrás: Szubjektív Archívum