S. J. Watson: A másik én | Nincs hová bújnod!

Be kell vallanom, hogy sem a regényhez, sem pedig a filmhez nem volt eddig szerencsém, így az újdonság erejével hatott rám A másik én című regénye.

Egy kicsit kétkedve kezdtem bele a könyvbe, ugyanis nagyon sok filmet láttam már a témában és azt tudom mondani, hogy a '80-as, '90-es években már eléggé kivesézték a pszicho-thrillert, mint műfajt. Amit meg lehetett írni a témában azt megírták, vagy megfilmesítették és már hosszú ideje nem tudott senki semmit hozzátenni. Azonban most Watsonnak sikerült és ehhez nem kellet mást tennie, mint szétnéznie az utcán, a családban és az ismerősök között. Ugyanis változott a világ az elmúlt 20-30 év alatt, és az emberiség belépett az infokommunikáció világába.

A történet tipikusnak mondható. Adott egy középkorú családanya Julia Plummer, aki a mindennapjait háziasszonyként éli a középosztály nyújtotta viszonylagos luxusban. Hobbiból, hogy ne csak a konyha tegye ki az életterét, felkérésre családoknál, rendezvényeken fényképez. Neveli fogadott fiát, Connort,  akinek a valódi édesanyja nem más, mint főhősnőnk húga, Kate, aki bár önszántából mondott le gyermekéről, az utóbbi időben mégis vissza szeretné kapni. A férj, Hugh Plummer pedig szívsebészként dolgozik egy helyi kórházban, amiből telik a kertvárosi életre Londonban.

Egy tragédia azonban felkavarja az állóvizet, amikor a Plummer család megkapja a hírt, hogy Julia húgát, Kate-et holtan találták egy sikátorban, lakóhelyétől nem messze, Párizsban. A rendőrség beszámol arról is, hogy bár csúnyán helybenhagyták, nem rablótámadásról volt szó, hiszen egyik fülbevalóján kívül semmi sem hiányzott és nemi erőszakra utaló nyomot sem találtak. Julia teljesen magába zuhan és megfogadja, hogy rendőrkézre adja húga gyilkosát.  Viszont az egyetlen nyom amin elindulhat egy kis cetli, amin egy társkereső oldal neve és a hozzá tartozó belépési adatok szerepelnek. Gyorsan rájön azonban, hogy ez a terep számára teljesen idegen, hiszen eddig a való világban élte az életét, nem pedig online, csetszobákban, és főleg nem az online-szex világában. Egy idő után azonban ráérez az online világra és egyre jobban függővé válik, még végül egy napon a virtuális barát valósággá nem válik...

Watson jól ír, nagyon szépen fogalmaz és képszerűen írja meg a jeleneteket. Látszik, hogy a Faber Academy írókurzusa nem múlt el nyomtalanul, mégis talán ez a könyv is igazolja, hogy tehetség nélkül a kurzus mit sem ér. Sajnos Watsonból hiányzik ez a bizonyos szikra, ugyanis nem egy eredeti ötlettel állt elő, hanem a már jól ismert pszicho-thriller forgatókönyvet vette elő, amit kiegészített. Viszont mellette szól, hogy a kiegészítésnek köszönhetően talán sok olvasója elgondolkodik az online felületek használatát illetően.

Mégis haragszom Watsonra, mert azt vártam tőle, hogy valami újat mutat, meglep valamivel, hiszen aki így ír, annak kell, hogy legyen a tarsolyában valami...amit lehet, hogy csak a végére tartogat. Tartogatott is, de nem azt amit vártam, hanem két fölösleges csavart és egy logikai hibát. De ezekről majd később.

Ami még hiányzott a regényből, az a szereplők bemutatása. Julia aki központi szerepet tölt be, csak az események láncolatában mutatkozik meg és a berlini visszaemlékezésekből ismerhetjük meg lassan rögös életútját. Viszont nem tudjuk, hogy kik a barátai (a két barátnőn kívül), hogyan múlik egy hétköznapja? Hughot csak az orvos és családapa szerepében látjuk, emberként, barátként nem. Connor is csak Julia árnyékában mutatkozik meg. Engem például érdekelt volna, hogy mivel töltötték a napot, amikor Hugh elvitte Juliát a születésnapján a meglepetés kirándulásra. Miről beszélgettek? Milyen az életük a fősodron kívül? Igaz, ha ezekről mind írt volna, lehet, hogy az 500 oldal is kevés lett volna.

A regényben jól szemlélteti a kor emberének hozzáállását a virtuális világhoz és az online felületekhez. Mindenki telerakja a házát és az autóját riasztókkal, érzékelőkkel, a számítógépre felraknak egy vírusirtót és ezzel már meg is van oldva a védelem. Az államot és a kormányt kritizálják a személyiségi jogok védelme érdekében, miközben a Facebookon és hasonló közösségi oldalakon mindent kiteregetnek magukról. Elég csak valakit ismerősnek jelölni és amennyiben egy kicsit is szószátyár az illető, megismerhetjük az egész életét. Ebben nekem is van tapasztalatom, ugyanis a blogírás elején több könyves blogert is elkezdtem követni twitteren. Az egyiket ezek közül két hét múlva töröltem is, ugyanis folyton elcsiripelte, hogy merre jár és éppen mit csinál. Otthon ülve is képben voltam, hogy milyen koncerten van éppen, milyen italakció van abban az órában a szórakozóhelyen, mikor indult haza és kivel. Bele sem gondolunk, hogy ezek az információk ártó kezekben mire használhatók fel.

Nem csak a közösségi oldalak vannak kitéve az ilyen kémkedésnek, hanem azok az eszközök is amelyek nélkül egyesek még WC-re sem mennek ki. Igen, az "okos-telefonról" van szó. Bár egyes alkalmazások segítik a mindennapi életünket, szinte mindegyikben ott van a lehetőség is arra, hogy rossz kezekben kerülve ártsanak.

Mennyivel egyszerűbb volt az életünk mobiltelefonok nélkül. Mennyivel szabadabbak voltunk. Ha el akartunk tűnni a világ elől, akkor csak simán elmentünk sétálni egyet. Most ez nem elég, ki kell kapcsolnunk a telefonunkat. Ha viszont ezt megtesszük, akkor sokan elkezdenek aggódni értünk, hogy mi történhetett? Talán balesetet szenvedtünk? Miért nem vagyunk elérhetőek? Valamint itt van a Find My Friends és a többi hasonló program. Tényleg akarjuk, hogy tudják az ismerőseink, hogy merre járunk? Ha viszont kikapcsoljuk, jönnek a gúnyos megjegyzések, hogy biztos tilosban voltunk és azért rejtőzködtünk. Kell ez nekünk?!

A könyv angol címe, azaz a Second Life megegyezik annak az internet alapú virtuális világnak a nevével, mely használatával egy másik, online életet élhetünk. A címválasztás talán tudatos is volt, hogy ezzel is felhívja Watson a figyelmet a virtuális és a valódi világ közti szűk határvonalra, ami egyeseknél már el is tűnt. Érdemes ezen kicsit elgondolkodni.

Akkor most lássuk, hogy miért is haragszom Watsonra. Csak azok olvassák tovább, akik már befejezték a regényt, ugyanis erősen spoileres rész következik:

Spoiler következik !

Most őszintén! Kellett bele az a két csavar, hogy Anna valójában Bella, Marcus húga és Lusac csak egy balek? Mit gondolt Bella, hogy annak ellenére, hogy megölte Connor anyját, majd Connor hozzá fog költözni? Egy logikai hiba még akad: miért beszélt meg Bella és Kate Lucas lakására találkozót azon a végzetes éjszakán, amikor lakótársak voltak és nem kellett volna elmenniük egy másik ember lakására, hogy megbeszéljék amit akarnak. Most komolyan, melyik házaspár (az egyszerűség kedvéért) megy el otthonról, egy másik ember lakására, hogy beszélgessenek?! Arról nem is beszélve, hogy Berlinben még leugrott Julia a boltba, addig Marcus felcsinálta Katet...A nagy szerelem...ugyan.

Spoiler vége

Aki szereti a pszicho-thrillert és még nem fújja kívülről a forgatókönyveket, annak igazán izgalmas olvasmány lesz a regény. A benne lévő online vonal miatt viszont mindenkinek ajánlanám, főleg azoknak akik netkapcsolat nélkül nem is tudnak már létezni, hiszen sok jó trükk van benne, amire az ember nem is gondolna és a jövőben az olvasó már védekezni tudna ellenük. Vagy legalább kétszer is meggondolná, hogy mit és kivel oszt meg.

FORRÁS: Letya.hu