Robert Jackson Bennett: Horzsolások

A történet főszereplője Mona Bright, aki apja halálát követően örököl egy 1969-es cseresznyepiros Dodge Chargert, valamint a 30 éve elhunyt édesanyja után egy házat Winkben, Új-Mexikóban. Monának igen szegényes emlékei vannak az anyjáról, akit még kiskorában elvesztett. Azt sem tudta, hogy Winkben élt és dolgozott az ő születése előtt, ráadásul mint kutató, a Coburn Nemzeti Laboratórium és Obszervatóriumban.

Mona úgy dönt, hogy utánanéz a múltnak. Azonban Wink egyetlen térképen sem szerepel, mindössze a hegység, melynek a lábánál elterül ez a kis település.

Tipikus horror történeti keretrendszer. Végy egy nőt, aki keresi a múltját. Akit a sors egy, a világtól elzárt, elmaradt kisvárosba vezet. Ahol a lakosok különösen viselkednek és éjjelente nem hagyják el a házukat. Családias környezet, de valami megbújik a sötétben, valami titok leng körül mindent. És lassan, apránként az olvasó is megismerheti a titkot.

Robert Jackson Bennett iszonyatosan bő lére eresztette a történetet. Szépirodalmi megfogalmazásokkal járja a köröket, miközben az események ólomlábakon haladnak előre. Annyira el van húzva az egész és unalmasak a leírások, hogy esténként altató helyett csak kezembe kellett vennem a könyvet és 10, maximum 20 oldal után már el is nyomott az álom.

A történet 95%-a Winkben játszódik, vagy a körülötte lévő monoliton, illetve a laboratóriumban, ahogy az egy horrornál elvárt (még jó, hogy nem egy házban történik az egész). Az olvasó azt hiheti, hogy ha már ennyire le van szűkítve a terület, amin az egész cselekmény játszódik, akkor jól ki vannak dolgozva a részletek. Sajnos csalódást kell okoznom. Annak ellenére, hogy több mint 600 oldalra rúg a könyv, sem a kisváros, sem a szereplők nem kidolgozottak. A címkék között megtalálható a sci-fi is, de azt kell mondanom, hogy Bennett legnagyobb igyekezete ellenére sem sikerült jó tudományos alapokra helyeznie a történetet. Valami zagyvaságot hozott össze az egymással súrlódó dimenziókról és univerzumokról, melyek „horzsolásokat” szenvednek el a találkozáskor. A lényei változatosak, de nem kidolgozottak. Az egész egy elmosódott rémálomnak tűnik, amire felébredve már nem emlékszünk tisztán.

A horror szál is szánalmas. Egyetlen egy pont volt, amikor sikerült horrorisztikus élményt nyújtania, és azt is valahol még az első harmadban. Pedig próbálkozott. Rakott bele egy kis koponyát, hogy meglegyen a haláli érzés, de ez sem jött össze. Pár drogos is feltűnik a színen, akik a nyúlkoponyákat gyűjtik be és rettegnek, de valahogy nemhogy a rettegés nem jön át a sorokon, még a félsz sem. Hiába a szépirodalminak nézhető szövegkörnyezet, inkább hasonlít az egész értelmetlen, üres körökhöz, mint cselekményszálhoz.

Mona története is sablonos. Egy lány, akivel az anyja nem törődött gyerekkorában. Egy apa, aki csak lőni és vadászni tanította meg a lányát. Mona, akinek egy törés csalódást okozott az életében és kiábrándult mindenből.

Wink, az elszigetelt város, ami megragadt az '50-es, '60-as évek világában. Annak ellenére, hogy a változás a '70-es években történt. Minden az űrkorszakot idézi, század közepi hangulattal, miközben a ma már elhagyatott laboratórium a '70-es évek csúcstechnológiájával volt felszerelve. Kicsit zavaros. Jó, nem kicsit, nagyon.

A kis szürke városkába színt hoz Mona, a cseresznyepiros Dodge-dzsal. Talán ez az egyetlen szín, nem csak a városban, hanem az egész történetben.

Wink csipkerózsika álmát alussza, még Mona be nem dübörög. Több mint harminc évig az ott lakók fásultan, beletörődve élték életüket, azzal a tudattal, hogy nem hagyhatják el a várost. Hallgatólagosan megegyeztek a „szörnyekkel”, hogy „békés” egymás mellett éléssel teljenek napjaik.

Ha valaki túljut az 500. oldalon, akkor egy kicsit felpörögnek az események és már nem valószínű, hogy folyamatosan bealszik olvasás közben. Mégsem mondanám, hogy izgalmas a befejezés, hiszen Bennett sablonokkal dobálózik és logikai hibákat vét. Előre lehet tudni Mona szerepét a végkifejletben, így nem mondhatnám, hogy körömrágósra sikeredett a végső összecsapás.

Egyvalamin azonban elgondolkodtam: vajon milyen lehet(et) Bennett kapcsolata az édesanyjával. Nekem a könyv lapjain keresztül az jött át, hogy az író gyerekkori sérelmeit és az anyai szeretet hiányát próbálta meg kiírni magából.

Bevallom férfiasan, hogy nem olvasok horror regényeket. Körülbelül 12-13 éves koromtól már horror filmeket sem nagyon nézek, mert mindegyik egy kaptafára készül és nem tudják előcsalogatni azokat az érzéseket, amit elvárna az ember. Azért az is igaz, hogy 2-3 évente készül egy olyan pszicho-horror, ami megüti a mércét és feláll a hátamon a szőr (jó értelemben). Éppen ezért nem vagyok túl járatos a „horror” irodalomban. A Shirley Jackson-díjról sem hallottam eddig (amit elnyert ez a regény). De az már biztos, hogy a jövőben kerülni fogom azokat a műveket, amik elnyerték ezt a jeles díjat.

A Los Angeles Times, a Libary Journal és az RT Books Reviews is Stephen King könyveihez hasonlónak titulálta a regényt. Nem tudom, hogy ezek fizetett hirdetések voltak vagy tényleg így is gondolták a cikkek szerzői. A Los Angeles Times a következőt is írta: „Meglepi, megrémíti és megindítja az olvasót” (a regény első lapján olvashatjuk). Elárulom: nem lepett meg (legfeljebb csalódtam); megrémíteni még annyira sem tudott, mint egy molylepke a sötétben; megindítás helyett pedig inkább leállított (elaltatott).

Azon olvasók, akik odavannak Stephen King horror regényeiért, azok talán megtalálják benne azt amit elvárnak egy ilyen könyvtől. Azonban a thriller és sci-fi rajongók nagy valószínűséggel nem kapják meg a várt katarzist, hiszen semmi thrilleri nincs a történetben, és sci-finek is csak nagyon-nagyon jóindulattal lehet nevezni. Az én besorolásom szerint inkább egy misztikus-fantasy történet.

Egy valamit azonban kiemelnék így a végére: a fordítást! Huszár András előtt le a kalappal. A fordítás annyira jól sikerült, hogy ha nem tudnánk, hogy amerikai író könyvét olvassuk, simán elhinnénk, hogy magyar írta. Nyelvezetében, szlengben igyekezett a magyar nyelv elemeit használni. Jó volt végre olyan könyvet olvasni ami nincs tele átvett szavakkal, kifejezésekkel.

FORRÁS: Letya.hu