Robert Charles Wilson: Affinitások

Kicsit félve kezdtem bele a könyvbe, mert az ismerőseim többsége az utóbbi tábort képviselik. De úgy voltam vele, hogy anélkül nem mondhatok véleményt egy író munkásságáról, hogy ne olvastam volna a könyveit. Tehát, megtettem az első lépést és nekikezdtem az Affinitásoknak.

Két dolog miatt esett erre a könyvre a választásom. Az első, a borító. Igen, ilyen felszínes vagyok, bár be kell vallanom, hogy egy borító még nem tud levenni a lábamról, ahhoz kicsivel több kell. Itt jön képbe a fülszöveg, a második dolog, ami a regény mellett szól. Ezek után pedig jön az olvasás, ami felülírja az első két benyomást. Wilsonnak már az első fejezetben sikerült olyan hangulatot teremtenie, ami megfogott és felkeltette az érdeklődésemet.

A történetet Adam Fisk meséli el, mintegy visszaemlékezést élete ezen szakaszára. Kezdve azzal, hogy hol találkozott először az Affinitásokkal, milyen volt a felvételi rendje, illetve, hogy milyen benyomások érték az első találkozásakor a falkával, ahová beosztották. Mindezt egy fiatal férfi szemszögéből követhetjük nyomon, ahol a csoport elleni kritika is megjelenik, mint külső támadási kísérletek.

Az Affinitások létrejöttét a teleodinamika hirtelen fejlődése segítette elő. Ez egy tudományos vizsgálat, melynek segítségével az embereket 22 (pontosabban 23) csoportba lehet osztani. A csoportokat a föníciai ábécé egy-egy betűjével jelölték (22), illetve a be nem sorolt emberek alkották a 23. csoportot, a kívülállókat. Tehát létrejött egy újabb kasztosítási rendszer, mely hivatalosan azt hangoztatta, hogy nincs rivalizálás és alá-fölé rendeltség sem a csoportok között, sem azon belül. Persze, az élet mindig megcáfolja az idealistákat.

Kezdjük talán a legfontosabbal. A regény nem sci-fi (legalábbis szerintem). Attól, hogy egy tudományos vizsgálat eredménye hozza létre a csoportosulásokat, még nem lesz sci-fi a történet. Egy hasonló pszichológiai elveken működő vizsgálatsorozattal is különböző csoportokra lehet osztani az embereket, tehát itt nincs jelen semmilyen újító elképzelés, hacsak nem a teleodinamika átértelmezése. Tehát, a regény elég rosszul lett pozicionálva, ami részben köszönhető Wilsonnak is, hiszen ő is a sci-fi kategóriába sorolta a művét.

Attól, hogy a történetet a közeljövőbe helyezzük el, szintén nem jelenti azt, hogy sci-firől van szó, hacsak nincs valami tudományos áttörés, ami megváltoztatja az emberiség életét vagy a társadalmat. A számítógépes vírusok bevetése egy háborús konfliktusban, és annak továbbterjedése harmadik országokra, sem a jövő, hanem a jelen, amit nem is olyan régen megtapasztalhattunk.

A magam részéről, az Affinitásokat a fikció kategóriába sorolom. Ez egy történet Adamról, aki nagymamája halálával elvesztette az egyetlen embert, akire számíthatott a családjában, és ez azzal járt, hogy a művészeti tanulmányait is fel kellett adnia. Nem akart visszatérni a New York állambeli kisvárosba, ahol a lehetőségei igencsak megcsappantak volna és boldogságra sem volt kilátása. Ekkor kapta a hírt, hogy sikeresen felvételt nyert az Affinitások egyik falkájába.

Aki figyelmesen olvassa Adam történetét, az párhuzamot tud vonni a különböző szekták és az Affinitások között. Az alapelv itt is a bizalom kialakítása, a kívülállók lenézése, illetve a tagok elszigetelése a családtól, barátoktól. Kik a legjobb alanyok? Azok akik jelenleg kétségbe vannak esve, és arra várnak, hogy egy csoport megmentse őket. Jó az is, ha az alany nincs túl jó viszonyban a családjával és nem rendelkezik túl nagy baráti körrel. Ezeket az embereket sokkal könnyebb behálózni, majd elszigetelni a múlttól. Természetesen mindezt nem önzetlenül várja el a csoport, hiszen vannak kiadások, amiket valahonnan elő kell teremteni. Mi erre a legjobb megoldás? Tagdíj. Persze, nem akarnak senkit lehúzni, így nem egy fix összeget kell befizetni a szervezet kasszájába havonta, hanem a jövedelmed bizonyos százalékát. Így mindenki lehetőségeihez mérten támogatja a csoportot. Nem ismerős valahonnan?

Nos, ha más szemmel tekintünk a regényre, és elfogadjuk, hogy nem sci-fit, hanem egy fikciót tartunk a kezünkben, rögtön más lesz a leányzó fekvése (ahogy szokták volt mondani). Megismerkedhetünk a szekták felépítésének egyik formájával. A központi vezetés kiesését követő belharcok kialakulásával, illetve azzal, hogy minél több befolyásos tag beszervezésével, akár még az államigazgatásban is lehet szavuk. Tehát, egy jól megszervezett csoportosulás, ahol a külső, negatív visszhangoktól megszabadítjuk a tagjainkat, és azt sulykoljuk beléjük, hogy a kívülállók csak irigyek, mert ők nem lehetnek részesei ennek a mindenfelett álló, fantasztikus közösségnek, ahol szinte határtalanok a lehetőségek.

Wilson végigvezeti az olvasót Adam segítségével az egyes szinteken. A belépéstől kezdve, az első eufóriáig, ahol a magányos kisember végre megtalálja azt a szeretetet, amit a családjától nem kapott meg. Majd idővel egyre jobban részese lesz a falkatudatnak és hajlandó lenne végül az életét is feláldozni egy falkatagért. Az Affinitás-csoportok közti rivalizálás pedig egyre jobban összekovácsolja őket.

Érdekes a társadalom válasza is erre az új szektára. A kívül rekedtek, érhetően ellenségesen viszonyulnak az Affinitásokhoz, főleg azon intézmények megléte miatt, melyek saját társadalmukban nem működnek jól, de az Affinitásoknál ezek elérhetőek a tagok részére (mint pl. az ingyenes egészségügyi ellátás, a magánnyugdíj rendszere, lakhatás biztosítása stb...). És persze ott vannak az oligarchák és politikusok, akik nem is akarnak tagosodni, de a jó üzlet vagy politikai karrier érdekében hajlandóak együttműködni egyes csoportokkal.

Felmerülhet a kérdés, hogy akkor miben különbözik ez a regény a sok hasonló szektákat bemutató visszaemlékezésnél? Sok mindenben. Kezdjük talán azzal, hogy írója nem egy kiugrott személy, akinek volt egy tiszta pillanata és lehetősége, hogy otthagyja a szektát. Nincs nagy rádöbbenés, hogy hogyan vezették az illetőt az orránál fogva. Wilson bemutatja azokat a mechanizmusokat, melyet képesek egy eltévelyedett átlagember behálózására és elszigetelésére. Teszi mindezt egy olyan személyen keresztül, aki nem fröcsögve vagy felmagasztalva beszél az Affinitásokról, hanem reálisan, ahogy megtapasztalja saját életében.

Wilson tényleg szépen ír. Egy igazi mesélő, aki a történetet úgy tárja az olvasó elé, hogy az ne nagyon tudjon elszakadni tőle. Szinte beszippantja az embert a regény, és kíváncsian követi Adam és a Fisk család történetét. Együtt tudunk érezni a főszereplővel, még akkor is, ha tudjuk és látjuk, hogy rossz irányba halad. Néha legszívesebben ráordítanánk, hogy lépjen le, hagyja ott az egészet, hiszen nem igaz, hogy nem látja, hogy maga alatt vágja a fát.

A négy pont a rossz pozicionálás miatt jár a regénynek, ugyanis végig arra vártam, hogy történjen már valami, ami az egészet átlendíti a tudományos-fantasztikum világába. De semmi. Felénél már fel is adtam. Aztán persze jött a számítógépes vírustámadás, ami viszont már nem a jövőt jelenti, hanem a jelent.

Ha hasonlítanom kellene valamihez az Affinitásokat, akkor az Dave Eggers A Kör című regénye lenne, azzal a különbséggel, hogy az Affinitások nem olyan száraz, és a főszereplője sem idegesítő. Azonban közös mindkettőben, hogy egy olyan problémát tár az olvasó elé, ami képes családokat és barátságokat szétszakítani.

Wilsonnak van tehetsége az íráshoz. Nagyon jó a történetvezetése is, és nem untatja egy percig sem az olvasót. Mindössze egy hibája van, mégpedig, hogy nem ismeri jól a műfajokat és képes volt sci-finek titulálni ezt a remek fikciós történetet.

FORRÁS: Letya.hu