Robert A. Heinlein: Kettős csillag

Ez még egy kicsit éreztette a hatását, amikor a film alapjául szolgáló regényt olvastam. Sőt, még jelen könyv elején is ott bujkált bennem, de az első pár oldal elolvasását követően minden előítéletem szertefoszlott.

Nem szoktam összehasonlító bejegyzéseket írni, de meg kell jegyeznem, hogy a Kettős csillag teljesen más történeti kerettel rendelkezik, mint a Csillagközi invázió. Az utóbbi inkább egy militarista sci-fi, még az előbbi inkább "humoros-politikai dráma". Tehát egy teljesen más hangnemben íródott regényről van szó.

Lorenzo Smythe, egy lecsúszott színész, aki a hitelezői elől menekülve, üres zsebbel az újabb áldozatát keresi, akit lehúzhat egy kis készpénzzel, hogy megélhesse a holnapot. Egy napon rámosolyog a szerencse, amikor egy űrhajóst lát belépni a bárba, és rögtön kiveti rá a hálóját. Nem is gondolva arra, hogy vadászból vaddá válhat, de nem sokkal az elfogyasztott ital után rádöbben, hogy mekkora kalamajkába is csöppent. Rengetek kiút ígérkezik a számára, hogy kikerüljön az űrhajós hálójából, de mindegyik egy sötét zárka felé vezet. Így nincs más választása, mint engedelmeskedni az ismeretlen űrhajósnak és felszállni a Földet elhagyó űrhajóra. A küldetése pedig nem más, mint John Joseph Bonforte politikus helyébe lépni, akit a nagy marsi beavatás előtt elraboltak.

Az alaptörténetet már nagyon sokszor feldolgozták különböző hollywoodi cégek, de kiemelkedőt egyik sem tudott alkotni. Mindegyik alapja az volt, hogy egy nevesincs színészt felkérnek, hogy játssza el az amerikai elnököt, aki éppen szélütést kapott a szeretője ágyában, vagy egy diktátort, akinek eltűnése polgárháborúhoz vezetne a térségben. Robert A. Heinlein főhősének, Nagy Lorenzónak azonban nem az uralkodót kell helyettesítenie, hanem az ellenzéki párt vezetőjét, de őt is csak addig még elő nem kerítik. A pár napos színjátszást azonban ki kell tolni, mert Bonforte nem olyan állapotba kerül elő, hogy kiállhasson az emberek és főleg a média elé.

A humoros kezdést követően, ahol képet kaphatunk Lorenzo egoista, nárcisztikus személyiségéről, lassan egy drámaibb és sokkal komolyabb hangvételű elbeszélés felé veszi az irányt a történet. Egyre jobban megismerhetjük Lorenzot, aki leveti a színészi fennhéjázós álarcot és előkerül az az ember, akiből a színház- és az apja bohócot csinált. A komoly hangvételű belső monológok rávilágítanak arra, hogy mennyire nehéz is eljátszani egy másik embert a valóságban. Színház esetében több hónapig lehet gyakorolni az adott szerepet és megformázhatja a szereplőt a maga szempontjai alapján. A filmes világban pedig, ha elront valamit, jön a következő csapó és már vehetik is újra a jelenetet. De a való világban nincs még egy lehetőség. Ameddig csak a médiának kell nyilatkozni, aránylag könnyű a helyzet, de ha a feltett kérdésekre válaszolni kell, már bonyolultabb. És mi van akkor, ha valakivel személyesen kell találkozni? Jól tudjuk, hogy mi is mindenkivel más hangnemet ütünk meg. Más ha egy régi ismerőssel beszélgetünk, más ha egy olyan személlyel, aki tetszik nekünk és más ha hivatalos közegben vagyunk.

A lebukáson túl van még egy veszélye a dublőrködésnek, mégpedig az, hogy ha jól játssza a szerepét, akár merénylet áldozata is lehet. Lorenzo is tisztában van ezzel és azt is tudja, hogy minél tovább marad ebben a szerepben, annál nagyobb esélye lesz rá, hogy célponttá váljon. Idővel azonban egyre jobban beleéli magát Bonforte helyébe és lassan elkezdi magáévá tenni azokat az ideológiákat is, melyet a politikus képvisel.

Sokan úgy vélik, hogy a történet megállná akkor is a helyét, ha nem sci-fi köntösbe lenne csomagolva. Ha a fő vonalat vesszük, illetve a hollywoodi feldolgozásokat, akkor talán egyet is érthetnénk. Azonban Heinlein ennél sokkal többet csempészett bele a regénybe. Az '50-es évek politikáját is felfedezhetjük, akárcsak az akkori ember gondolkodását. Ma már tudjuk, hogy a Marson nem létezik civilizált élet, de fél évszázaddal ezelőtt nagyon is hittek a létezésében. De Heinlein kérdése az, hogy hogyan viszonyulna az ember egy másik civilizált fajhoz, mely teljesen más evolúciós folyamaton ment keresztül és ennek következtében kultúrája, biológiai felépítése lényegesen eltér az emberétől? Hódítóként bánna vele és ugyanúgy rabszolgasorsba kényszerítené, mint anno az afrikai bennszülötteket? Vagy csak simán a rasszista ideológiánál fogva alacsonyabb rendűként kezelné? Vagy elfogadná teljes jogú személyként? Annyi biztos, hogy ha egy olyan civilizációval találkozna az ember, mely nem képes a csillagközi utazásra, az első két változat valamelyike valósulna meg.

A regény nem akar mást, mint szórakoztatni. Könnyed elbeszélő módjának köszönhetően olvasmányos, és Heinlein történetvezetésének köszönhetően érdekes és izgalmas. Az olvasónak nem lankad a figyelme, hiszen folyamatosan tudja emelni az író a feszültséget. De nem ugrálva, hanem mindig egy picit rápakolva, hogy ne unatkozzunk. Az izgalmak levezetésére pedig mindig akad pár oldal, ahol belső monológokkal vagy éppen komoly párbeszédekkel köti le az író a figyelmünket. Van aki ezeken túlszalad, és vannak akik megállnak legalább egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak ezeken a gondolatokon. Szerintem érdemes ezeken a helyeken kicsit megállni, venni egy nagy levegőt, megforgatni a fejünkben a leírtakat és folytatni a kalandot.

Heinlein nem akar meggyőzni bennünket semmiről. Nem akarja ránk erőltetni az akaratát. Mindössze felvázol egy szituációt, feldob egy gondolatot, amin eltöprenghet az olvasó. Több ilyen író kellene, akik nem rábeszélőgépként funkcionálnak, akik nem a részvétünkön keresztül próbálnak meg maguk mellé állítani. Akik nem a lelkiismeretünkkel játszanak. Hanem, Heinleinhez hasonlók, akik elindítanak egy gondolatmenetet és hagyják, hogy mi fejezzük be. Hogy mire jutunk az teljesen mindegy a történet szempontjából, a lények, hogy befészkelte magát a fejünkbe és néha, szabadidőnkbe előkaphatjuk és rágódhatunk rajta egy kicsit. És igen, ilyen a jó könyv! Ami szórakoztat, de közben nyomot is hagy és napok, hetek, akár évek múlva is eszünkbe fog jutni egy-egy gondolat.

A könyvet nyugodt szívvel ajánlom bárkinek, nem csak sci-fi rajongóknak. Igaz, nem lenne könnyű dolgom egy kívülállóval szemben, hiszen a borító igencsak megnehezítené a dolgomat. Egy sci-fi rajongó pedig el sem olvasná a fülszöveget, már vinné is magával :)

FORRÁS: Letya.hu