Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei | film és könyv

A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek két hatalmas negatívuma volt. Egy: elcseszett hosszú címe van, túl sokáig tart leírni és kimondani. Kettő: nem éreztem semmit a szereplők irányába. Ezeket leszámítva teljesen odáig voltam a könyvért. Valami eszméletlen kreatív a története, különleges az atmoszférája, egyedül a karakterek terén lehetne még fejlődni.

Szerző: Ransom Riggs Kiadó: Kossuth Kiadás éve: 2011 Oldalszám: 352 oldal

Fülszöveg:

Egy rejtélyes sziget 
Egy elhagyott árvaház 
Egy különös fényképekből álló gyűjtemény

Ez vár felfedezésre a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című felejthetetlen regényben, amely a fantázia és a fotográfia elegyéből kever izgalmas olvasmányt. Történetünk kezdetén rettenetes családi tragédia indítja útnak a tizenhat esztendős Jacobot egy távoli, Wales partjai közelében lévő szigetre, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy Vándorsólyom kisasszony gondozottjai nem csak különlegesek voltak, de talán veszélyesek is. Lehet, hogy nem véletlenül száműzték őket egy kietlen szigetre. És valamiképpen – lett légyen ez bármilyen valószínűtlen – talán még mindig élnek.

Először is, ez a borító valami eszméletlen gyönyörű! Sajnos csak elektronikus változatban olvastam a regényt, de így is csodálatos. Nem tudom ki tervezte, de igazán jó munkát végzett. A fekete-fehér stílus nekem eleve nagyon bejön, de ezen a borítón különösen tetszik. Pláne, hogy tökéletesen visszaadja az egész mű hangulatát. És nem csak a borító esztétikus. Belülről is álom ez a könyv. A fotók elég félelmetesek, bár a legtöbbön látszik, hogy buherált, ám amelyiken nem, az tényleg nagyon para.

Valami hihetetlen egyedi a történet. Ransom Riggs olyat csinált, mint sok éve szerintem már senki más, valami teljesen újat hozott létre. Olyan dolgokat ötvöz a regényben, amik furcsán hatnak együtt, mégis zseniális a végeredmény. A sztori végig izgalmas, bár ugye ott van az elég hangsúlyos szerelmi szál, ami végül is egész aranyos. Szerencsére nem nyom el mindent, és nem megy át az egész könyv egy csöpögős tini melodrámába. Van benne némi romantikázás, de nem megy az izgalom rovására.

Dicsérem itt az egyediségét, de azért ennyire talán mégsem az. A mai “divatot” követve vannak különleges kölkök, meg egy másik, aki szintén különleges, de nem tud róla, aztán hirtelen összeeresztik őket, és van egy nagy titok… szóval alapjaiban mégsem olyan hű, de milyen egyedi, mégis egy-egy apró momentum számomra ezt tudja ellensúlyozni.

Jó ötlet volt, hogy képek köré írjon regényt a szerző, mégis néhol nagyon nem passzolt a sztorihoz a kép, ami  sajnos eléggé zavart. Jobb lett volna, ha kevesebb képet válogat bele a műbe, de akkor azok tényleg olyanok legyenek, hogy azt a mindenségit, és ott, ahol lenniük kell.

A szereplőkkel voltak kisebb-nagyobb gondjaim. Szerencsére inkább kisebbek. A főszereplő Jacob egész jó fej volt. Igazából nem tudnék róla semmi különösebbet elmondani, egy átlagos srác, aki hirtelen különleges lesz. Mind ismerjük ezer meg kettő másik könyvből szinte ugyanezt a karaktert. Ennek ellenére én mégiscsak tudtam kedvelni. Olyan kis esetlen, gyámolításra szoruló volt.

Főbb szereplő volt még ugye Vándorsólyom kisasszony, mégsem tudunk meg róla sokat. Csak nagyon alapvető dolgokat. Talán ez zavart a legjobban. Hogy szinte semmi információnk nincs a szereplőkről. Voltak és tették is a dolgukat rendesen, mégsem ismertem meg őket, így szimpatikusnak sem tudnám őket mondani. Talán majd a következő két kötet ellensúlyozza ezt a hibát, legalábbis nagyon remélem, mert hiába jó egy történet, ha nem tudod végigizgulni, mert olyan szinten nem érdekel, hogy él-e az adott karakter, vagy hal-e.

A gonoszokat, azaz az Üreseket viszont kifejezetten bírtam. Az író főgonoszként lényegében a gyerekkori mumus legendáját gondolta tovább egy elég ijesztő módon. Ez az ötlet is megvett magának, elvégre ki ne szeretné a láthatatlan szemzabáló szörnyeket? Kifejezetten örültem, hogy rendes oka volt a főgonosznak, nem csak ilyen módvacsinált, összetákolt kezdemény.

Összességében tetszett a könyv. Kicsit a karakterekre rá kell gyúrni, mert ott silány a helyzet, de a történet pörgős és izgalmas, leköti az embert, a hangulat teljesen megragad, bevonzz a világba és nem ereszt. Az időhurkok megalkotásában még véltem felfedezni pár logikai bukkanót, de még ezt is képes vagyok elnézni. A kicsit misztikus beállítottságú embereknek merem ajánlani, túl sokat nem érdemes tőle várni, nem ez lesz az a regény, ami megváltja a világot, de kikapcsolódásnak tökéletes.

A film kevésbé tetszett. Jó volt ugyan a szereposztás, a színészek tényleg odatették magukat, a látvány is rendben volt, nekem valahogy mégsem tetszett. Alapvető problémám volt, hogy Emma és Olive karaktere össze lett keverve. Miközben néztem a filmet nem tudtam eldönteni, hogy én vagyok-e hülye, vagy a rendező. Aztán megnéztem molyon a könyv adatlapját, és bebizonyosodott, hogy a rendező a hülye.

Az Üresek képi megalkotása engem túlzottan emlékeztetett a Slendermanra. Nem igazán jött be, főleg, hogy fel tudtam vonni ezt a párhuzamot. Ennek ellenére jól meg volt csinálva, és a mozgásuk is tetszett.

A film számomra túl semmilyen volt. Sok minden nem is maradt meg belőle. Nem igazán ajánlom megnézésre, én nagyon bepunnyadtam rajta, vagy háromszor tekertem vissza, mert szégyen, nem szégyen, de olyan jót aludtam, mint már régen. Szóval, ha érdekel a film, akkor ne, inkább vedd kezedbe a könyvet! Az mérföldekkel jobb.

Forrás: Szubjektív Archívum