Pierce Brown: Vörös lázadás

Persze vannak benne a társadalmi problémákra utaló gondolatok, de nem terheli le nagyon az olvasóját.

A történet főhőse Darrow, aki a családjával együtt a Mars bányáiban éli mindennapjait és Pokolfúróként azon munkálkodik, hogy a terraformálásnak köszönhetően élhető legyen a bolygó felszíne. Az élet kegyetlen lenn a mélyben. Az átlagéletkor igen alacsony, aminek köszönhetően a lányok már 14 éves korukban eladósorba kerülnek, a fiúk pedig 16 évesen nősülnek. Aki volt olyan szerencsés és megérte a 35-40 éves kort, az már öregnek számít. Darrow nem lázadozik, bár érzi, hogy valami nincs rendben. Fiatal felesége, Eo azonban egy szebb és jobb jövőről álmodozik. Azonban a szabályok áthágása Eo életébe kerül, és Darrow vére bosszúért kiált!

Az alapötlet a szokásos: a fiatal lázadó vérszemet kap és megpróbál szembeszegülni a rendszerrel. Azonban mielőtt végleges lépésre szánná magát, az ellenállás felkarolja, segíti és lehetőséget ad neki, hogy átgondoltan, megfontoltan építse fel a támadást és döntse meg a rendszert. A társadalom kasztokra épül, melyek közt nincs lehetőség átjárásra. A különböző szinteket színek jelölik: a legalsó szinten a Vörösek vannak, ahová Darrow is tartozik. A biztonsági feladatokat, azaz a kápói pozíciót a Szürkék látják el. "A Fehérek az igazságszolgáltatás urai, ők írják a filozófiát. Rózsaszínek szolgálnak és kényeztetnek a felsőSzínek otthonaiban. Ezüstök számolnak, irányítják az árfolyamokat, a szállítmányozást. Sárgák a tudomány és az orvoslás művelői, Zöldek fejlesztik a technológiát. Kékek irányítják a csillagokat. Rezek a bürokraták. Minden Színnek megvan a maga célja. Minden Szín az Aranyakat támogatja, szolgálja." Akkor mégis hogy sikerül Darrownak beépülnie az Aranyak közé? Jó kérdés! A válasz pedig: Húsfaragó.

A Római Birodalmat idéző környezet és a leegyszerűsített társadalmi kasztrendszer ellenére a történet egyszerűen beszippantja az olvasót. A "húsfaragós" rész, aminek elméletileg unalmasnak kellene lennie, Brown tehetségének hála, nem csak olvasmányos, hanem izgalmas is. A folytatásban pedig egy hullámvölgyet leszámítva, tudta fokozni az izgalmakat. Lehetett volna jobb is, ha nem az előző évek disztópiáira épít és valami egyedi környezetet alakít ki. Így kicsit olyan volt, mintha az Éhezők Viadalát, egy felturbózott Colosseumban rendezték volna meg.

Brown javára kell írni, hogy nem csak a kasztok színesek, hanem a szereplői is. Darrow az elején egy felfuvalkodott idióta volt a szememben, aki mindent erővel akart megoldani és csak a bosszú hajtotta. Azonban ahogy haladt előre a történet, úgy változott ő is, és fokozatosan fejlődött a karaktere. És a végén meg tudott lepni, ami miatt már nagyon várom, hogy a folytatást a kezembe vegyem.

Maga a történet, amint már írtam, nem egyedi és nagyon sok klisét használ keretnek. Azonban az egyes események nagyon jól ki vannak dolgozva. Egymást érik a fordulatok, de nem abból a fajtából, amit nem tudunk hová tenni. Mindig érezzük, hogy valami történni fog, valami ravaszság van a levegőben és amikor bekövetkezik, leesik az állunk, és magunkat ostorozzuk, hogy ez nekünk miért nem jutott eszünkbe. Nincsenek egymásnak ellentmondó események és minden furfang az adott környezetből veszi az alapanyagot. Tehát nem kell figyelnünk az elején, hogy egyes momentumokat esetleg felhasznál az író a végén. Azaz csak a rövidtávú memóriánkat veszi igénybe, de azt kifacsarja mint az érett narancsot.

Természetesen túlzásokban sem szűkölködik a regény, hiszen a Vörösből lett Arany tarol. Nem árulok el titkot, ha elmondom, hogy a történet végére ő lesz a legAranyabb Arany, aki kiáll minden próbát és túlszárnyalja az elvárásokat. Az is igaz, hogy bukásban sem szűkölködik Darrow karaktere, de ahogy a mondás is tartja, "ami nem öl meg, az megerősít".

Egy valamiben azonban különbözik Brown regénye a többi disztópiától. Mégpedig abban, hogy bepillantást enged nyújtani az Aranyak valódi világába. A sok szereplőnek hála, be tudja mutatni a különböző karakterek tulajdonságait. Kialakul egyfajta Stockholm-szindróma. És mielőtt azt hinnénk, hogy ez csak Darrow és az Aranyak között alakul ki, nagyot tévedünk! Az olvasó is kezdi megérteni az uralkodó réteg világát, és sajnálja ezeket a fiatalokat, akik a társadalmi elvárásoknak meg akarnak felelni, nem ritkán kegyetlenség és gyilkosság árán is. Még Darrowban is felmerül a kérdés, hogy talán jobb tudatlanságban élni lenn a bányákban, mint végigcsinálni a kiképzést, ahol a természetes kiválasztódásra egy kicsit rásegítenek.

És elérkeztünk korunk egyik nagy problémájához is: a korrupcióhoz. Az egész kiképzést körüllengi a korrupció bűze, amitől nem lehet szabadulni. Mindig vannak kedvencek, akik kicsit többet kapnak a proktoroktól. Vannak családok, melyek előrébb valóak más családoknál, így a csemetéjük esetleg kiemelt figyelmet kap. De mi van akkor, ha az ifjú tanoncok rájönnek, hogy hiába nyújtják a legjobb formájukat, ha egyesek fele akkora erőbedobással is elérik céljaikat? Ki ellen fordulnak? Ki lesz a bűnbak?

Az az egy biztos, hogy ez nem egy ifjúsági regény. Ennyi erőszakkal, kegyetlenséggel régen találkoztam már egy könyv lapjain. Mégis azt kell mondanom, hogy aki szereti az izgalmas, fordulatos történeteket, annak el kell olvasnia. Aki pedig szadista vágyait szeretné kiélni, annak inkább ajánlom a Szodoma százhúsz napját, de Sade márkitól.

A Vörös lázadással azonban nem ér véget Darrow bosszúhadjárata! Az igazi kihívás az Arany háborúban vár hősünkre.

FORRÁS: Letya.hu