Peter Robinson: Vágóhíd blues | jó, jó, csak kicsit lassú

Nagyon oda vagyok a krimikért, de az utóbbi időben nem igazán olvastam ilyen típusú regényt, de amikor a Líra felajánlotta a Vágóhíd blues című regényt, azonnal lecsaptam rá, hiszen a címe azonnal megragadott, valamint a borító sem utolsó, valami gyönyörű és igazán figyelemfelkeltő. Az első krimim az anno egy Agatha Christie regény volt, méghozzá a Tíz kicsi néger. Az teljesen magával ragadott, imádtam a karaktereit, magát a sztorit, még annak ellenére is, hogy szinte azonnal kitaláltam a gyilkost, de még az indokait is. Valami hasonló élményt vártam ettől a regénytől is, viszont sajnos csalódnom kellett. Eddig még nem nagyon találkoztam Peter Robinson nevével, de kicsit utánanéztem a könyveinek és kiderült, hogy cirka 22 részes krimi sorozatot ír, melynek ez a kötet a 21. darabja. Szerencsére a részek annyira nem kapcsolódnak egymáshoz, csupán annyiban, mint mondjuk a CSI részei, azaz ugyanazok a szereplők és a helyszín. Úgyhogy ebből arra tudok következtetni, hogy nem azért nem tetszett a könyv, mert nem értettem. Itt szerintem inkább az állt a háttérben, hogy teljesen másra számítottam. A cím és a borító alapján valami Fűrész szerű történetre gondoltam. Hááát… nem egészen, sőt, a közelében sincs, bár ez nem feltétlen baj, mert egyébként így is érdekes a koncepció, csak nekem egy kicsit… unalmas? Ez jó kifejezés rá?

Író: Peter Robinson Kiadó: General Press Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 352 oldal

Fülszöveg:

Eastvale-ben, ​Alan Banks főfelügyelő városkájában mindig történik valami. Ezúttal több szokatlan esemény is megzavarja a helybéliek nyugalmát. Előbb két fiatal férfinak vész nyoma, majd egy második világháborús hangárban viszonylag frissnek látszó vérfoltra bukkannak, illetve kiderül, hogy az egyik helyi gazda igen értékes traktorát is ellopták. Ráadásul az egyik eltűnt fiatal férfi lakókocsija váratlanul porig ég. Az esetek időbeli egybeesése több mint gyanús.

Alan Banks és csapata eleinte értetlenül áll az ügysorozat előtt, amíg egy meglehetősen szörnyű autóbaleset teljesen új irányba nem tereli a nyomozást. Az elhullott állatok megsemmisítésével foglalkozó cég egyik alkalmazottjának a teherautója ugyanis a szakadékba hajt, a tetemek között pedig emberi maradványokat találnak. Miközben a nyomozók elszántan küzdenek, hogy az eltűnt férfiak nyomára bukkanjanak – különösen, mivel úgy látszik, ők lehetnek az igencsak szokatlan események kulcsfigurái –, az idővel is versenyt kell futniuk, sőt a hajtóvadászatban az egyik társuk élete is veszélybe kerül…

A borító eszméletlen. Nem is tudom pontosan megmondani, hogy mi fogott meg benne, talán az a komor, veszélyes hangulat, amit áraszt magából. Roppant egyszerű, nincs túlbonyolítva, de ebben az agyszerűségben rejlik szerintem a szépsége. Az enyhén kékes háttéren a fehér betűk roppant jól mutatnak, egyedül a zöld cím böki a csőrömet, szerintem esztétikusabb lett volna az is fehérrel, vagy a zöld egy másik árnyalatával, mivel ez kicsit rikító. Ennek ellenére szerintem igazán jól sikerült a borító, tökéletesen illik a könyvhöz, bár elsőre kicsit nekem mást sugallt, de így jár az, aki borító és cím alapján választ. Egyébként a könyv belül is nagyon igényes, a fordítás is remek, elírások egyáltalán nincsenek, aminek külön örültem. Tehát kívül belül igényes ez a regény. Kár, hogy maga a sztori annyira nem jött be.

Pontosítom az előbbi kijelentésemet, a sztori nem volt vészesen rossz, sőt, kreatív volt. Nekem azt hiszem az írásmód nem tetszett annyira. Ugyan a szerző egy végig feszült és ideges hangulatot tudott teremteni, de nekem az a bizonyos szikra hiányzott. Nem éreztem úgy, hogy a torkomban dobogna a szívem az izgalomtól és az idegességtől, hogy vajon mi fog történni. A legjobban tényleg egy helyszínelős sorozathoz tudnám hasonlítani a könyvet, mivel ott sem tudok izgulni se a karakterekért, se a gyilkosért, de még csak a csavarok sem nagyon lepnek meg. Ennek ellenére nagyon olvasmányos a regény, gyorsan lehet vele haladni, a nyelvezete is egy krimihez tökéletesen passzol. Ezen a téren semmi gondom nincs. Az a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen lassan történnek a dolgok és ha történnek is, nincs benne intenzitás, annak ellenére, hogy feszült a hangulat. Nem tudom, hogy ezt miként hozta össze az író, lehet, csak én érzékeltem így, de nekem akkor is lapos volt. Lehet, hogy pusztán rosszkor olvastam, ezért nem tűnt olyan jónak. Őszintén nem értem, mert egyébként az alap nagyon érdekes és én kimondottan szeretem azokat a történeteket, ahol végig izgulni kell, hogy na, vajon ki a gyilkos. Igen, végre ráakadtam egy krimire, ahol nem jöttem rá, ki a “gonosz”, ezért is akkora szívfájdalmam, hogy kicsit keserű szájízt hagyott maga után.

A történet mellett ugye mindenképp meg kell említeni a szereplőket, hiszen ők is nagyban befolyásolják a bennem kialakult képet a regényről. Nos… annyira nem sikerült őket megismernem, de elég valószínűnek tartom, hogy ha a többi részét is olvastam volna a sorozatnak, akkor teljesebb képet kaptam volna a karakterek jelleméról. Így viszont volt néhány jellemtelen bábu, akik érdekesek voltak, de annyira azért mégsem, hogy hosszú távon lekössék a figyelmemet. Bár még kedvencet így is sikerült találnom Alan Banks személyében. Kifejezetten szimpatikusnak találtam. Lényegében a többiek is szimpatikusak voltak, csak szerintem kicsit sematikusak.

Nem is tudom… tetszett is meg nem is. Mivel teljesen mást vártam, azt hiszen várható volt, hogy valamennyit csalódok. Viszont cseppet sem bántam meg, hogy elolvastam, mivel maga a történet kimondottan jó volt, sőt! Peter Robinson szerintem egy jó író és érdemes rá odafigyelni, csak nem szabad elhamarkodottan ítélni. Tanuljatok a hibámból! Később még biztos, hogy újra fogom olvasni a regényt, hátha akkor jobban fogom élvezni. Még így is azért a krimi kedvelőinek nyugodt szívvel tudom ajánlani, főleg azoknak, akik szeretik, ha egy történet lassú folyású, lépésről lépésre, a nyomozókkal együtt tudunk meg mindent. A hangulatteremtés első osztályú volt, az nagyon ment az írónak, a karaktereken kellene szerintem még egy kicsit dolgozni, hogy jobban lehessen velük azonosulni. Emellett tényleg csak annyi bajom volt, hogy nem azt olvastam, amit akartam. De kíváncsi vagyok rátok is! Olvastátok már ezt a regényt? Bármit Peter Robinsontól? Mi a véleményetek? Hogy álltok egyáltalán a krimi zsánerrel? Kedvelitek?

Forrás: Szubjektív Archívum