Peter F. Hamilton: Júdás elszabadul

Nem csak a menekültáradattal kellett szembenéznie a Nemzetközösség vezetőinek, hanem a háború folytatásával is, mely nem kecsegtetett győzelemmel. A teljes Nemzetközösséget a háborús ipar kiszolgálására állították át, mely új fegyverek és új űrhajók fejlesztését jelentette. Azonban hiába minden erőfeszítés, ugyanis a primerek mintha egy lépéssel mindig az emberiség előtt lettek volna.

A Csillagutazó ügynökei beszivárogtak a Nemzetközösség szívébe és onnan fejtették ki végzetes tevékenységüket. Paula Myo, a Szenátus Bizottsági Szolgálatának nyomozója is nagy változáson megy át, ugyanis már nem csak terrorszervezetként azonosítja az Őrzők csoportját, hanem képes arra hajlani, hogy higgyen nekik a Csillagutazó létezésében. Egyre több vezető beosztású személy hajlik arra, hogy elfogadja a Csillagutazó létezését és pusztító tevékenységét, de közvetlen bizonyítékok híjján, nem tárhatják ezt a Szenátus elé. Nem beszélve arról, hogy nem tudni, ki az idegen lény ügynöke, akik mélyen beépültek a szervezetbe.

Az emberiség kétfrontos háborút vív, ahol az egyik oldalon a primerek támadását próbálják megakadályozni, valamint megelőző csapásként a hídfőállásuk ellen készülnek bevetésre, hogy megsemmisítsék a féreglyuk-generátoraikat, mellyel újabb bolygókat érhetnének el a Nemzetközösség területén. Azonban, minden erőfeszítésük kudarcot vall, mintha valaki szántszándékkal keresztbe tenne az emberiségnek és súgna a primereknek. Ez pedig nem más, mint a Csillagutazó, aki ügynökei révén naprakész információkkal rendelkezik minden egyes stratégiai tervet illetően. Így a második front is nyitott, ugyanis a belső ellenséggel is szembe kell nézni, és valahogy le kell leplezni az ügynököket.

Peter F. Hamilton a Pandóra csillagában felépítette a Nemzetközösség világát, és megteremtette az alapkonfliktust, mellyel a Júdás elszabadul két féltéglányi kötetében néz szembe az emberiség. Itt már csak ritkán kapunk világleírásokat, bár az író néha elkalandozik, hogy bemutathassa az olvasóknak a bolygók jelenét és múltját. Néha olyannyira belefeledkezik ebbe, hogy többoldalnyi leírást kapunk, ami egyáltalán nem viszi előre a történetet és újabb, lényeges információt sem tartalmaz.

A Júdás elszabadul, már nem az az eget rengető sci-fi űropera, hanem inkább egy háborús-nyomozós történet, ami valamikor a jövőben játszódik. Az első részből megismert szereplők viszik tovább a történetet, és csak nagyon ritkán tűnik fel újabb személy, aki megbolygatná az eseményeket. Az egyik szálon Paula Myo nyomozását követhetjük nyomon, aki már nem az Őrzők ellen tevékenykedik, hanem megpróbálja a csapatába, illetve a vezetőrétegbe beépült Csillagutazó-ügynököket lebuktatni. A hadseregben is vannak olyanok, akik nem vetik el a Csillagutazó létezését, és egyre több közvetett bizonyítékot találnak az ügynökök tevékenységére. Lassan a szálak összefutnak...

Hamilton mintha egy teljesen más stílusban írta volna meg azt a részt, vagy csak sok volt az a két év, ami eltelt a Pandóra csillaga olvasása óta. Itt már tényleg nincs másról szó, mint hajszáról az ügynökök után, illetve a háborús készülődésekről, melyek folyton kudarcot vallanak. Nem beszélve az olyan felesleges és unalmas szálakról, mint pl. Ozzie Fernandes Isaacs-utazása, mely leginkább egy betépett trippre hasonlít. Oldalakon keresztül olvashatjuk, hogy milyen „belső” utazásnak is felfogható vándorláson vesz részt Ozzie, csak azért, hogy a végén olyan információk birtokába juthassunk, amivel nem lehet sokat kezdeni.

Az akció- és üldözéses jelenetek jól ki vannak dolgozva, bár az oda vezető szálak néha kissé erőltetetten lettek felgöngyölítve. Nem beszélve a végső összecsapásról, ami kb. 400 oldalon keresztül tart, mindez több szálon egyszerre, párhuzamosan bemutatva az olvasónak. Ha a feszültségkeltés volt a cél a végkifejlet ilyen hosszúra nyújtásával, akkor azt kell mondanom, hogy nem érte el a kitűzött célt. Ráadásul semmilyen nagy fordulatra nem került sor, így az olvasó pontosan tudta, hogy mi lesz a végkifejlet, és hogyan fog győzedelmeskedni a Nemzetközösség az ellenségei felett.

Nos, azért nem volt ennyire rossz a könyv, csak kicsit elkeserített, hogy a végét már tudni lehetett előre, illetve hogy Hamilton nagyon túlírta ezt a részt. Maga a történet azért jól ki lett dolgozva, és olvastatta magát, bár sokat elárul, hogy majdnem három hét kellett a két kötet elolvasásához. Nem éreztem úgy, hogy alig várom, hogy újra a kezembe vegyem a könyvet és a végén már kényszerítettem magam arra, hogy ne húzzam tovább, hanem minél gyorsabban fejezzem be.

Maga a Nemzetközösség világa beszippantott, és el kell ismernem, hogy jól fel van építve és jól ki van dolgozva. Hamilton nem egy utópisztikus társadalmat épített fel, amiben sokan szívesen élnének. Persze, ha az embernek van pénze, és a családja is tehetős, hogy akár saját bolygójuk is legyen, akkor szívesen élne ebben a világban. Azonban a kisemberek, akik a mindennapi melóval igyekeznek megteremteni a megfiatalító kúrákra a pénzt, már nem olyan lelkesek. Nem beszélve a menekültekről, akiknek a bolygóját letarolták a primerek, és akiket nem látnak szívesen a Nemzetközösség belső bolygóin, hiszen iszonyatos teherrel jár ennyi ember elhelyezése, etetése és ellátása.

A társadalmi feszültségeket sikerült az írónak jól megjelenítenie, annak ellenére, hogy Nigel Sheldon szerepét túlságosan is a középpontba helyezte. Szemléletesen megmutatta, hogy a gazdagok mindig a saját érdekeiket nézik, és ha szembekerülnek a teljes pusztulás lehetőségével, akkor keresik a menekülési utat, amin a családjukkal leléphetnek, ha túl forró lesz a talaj a lábuk alatt. Annak ellenére, hogy az egész Nemzetközösség az iparát háborús termelésre állította át, és tudvalevő volt, hogy a primerek újabb támadása elkerülhetetlen, akárcsak újabb bolygók elvesztése, a legtehetősebb családok a saját bolygóikon nekikezdtek a menekülő flottillájuk megépítésének, hogy ha elesik a Nemzetközösség, le tudjanak lépni.

Érdekes volt még a primerek társadalmának leírása. Egy tökéletes diktatúra, ahol Hajnali Fény Hegye irányította az egész társadalmat. Nem is nevezhetjük társadalomnak, hanem inkább egy egyén kiterjedésének, hiszen mindaddig, míg kapcsolat állt fenn a primerek és Hajnali Hegy Fénye között, addig egyetlen primernek sem voltak saját gondolatai. Egy kicsit olyan az egész, mint a Star Trek univerzumban a Borg nép. Azonban a primerek nem az ellenség asszimilálására törekedtek, hanem a teljes kiirtására. Az elfoglalt bolygók teljes élővilágára is pusztulás várt, hiszen a primerek arra törekedtek, hogy a saját világuk képére formáljanak minden bolygót. Egy olyan ellenséggel szemben nehéz háborút nyerni, amely nem ismeri a megalkuvást és a megegyezést. A primerek előtt csak két lehetőség állt, vagy megsemmisíteni az összes élőlényt, mely nem a saját világukhoz tartozik, vagy a teljes pusztulás. Így nem csoda, hogy akkor sem törekedtek a tárgyalások megkezdésére, amikor kiderült számukra, hogy az emberiség kezében olyan fegyver van, ami képes az egész fajuk kiirtására.

A vége számomra kicsit súlytalan volt, ugyanis nem tudott meggyőzni Hamilton, hogy miért is van esélye a „bolygó bosszújának”, amit az Őrzők terveltek ki a Csillagutazó legyőzésére. Gondolom, most sok rajongó felhúzza a szemöldökét és rögtön billentyűzetet ragad, hogy elmagyarázza, miért is volt olyan hatásos a „bolygó bosszúja” más fegyverekkel ellentétben. Nos, kíváncsian várom a magyarázatokat és remélem, hogy lesz olyan köztük, amelyik meg is tud győzni, ugyanis Hamiltonnak ez nem sikerült.

Összességében, nem bántam meg, hogy nekikezdtem a Nemzetközösség-sagának, hiszen egy jó kaland volt, annak ellenére, hogy a második rész egy kicsit túl volt írva. Már tervben van az Üresség-trilógia elolvasása is, ami szintén a Nemzetközösség univerzumában játszódik. Még az sem riaszt vissza, hogy az Álmodó ürességről (a trilógia első része) olyan értékelések születtek a molyon, melyek kihangsúlyozzák, hogy Hamilton itt is engedett a csábításnak, és kicsit túlírta a történetet. Majd kiderül.

Egy érdekesség a végére... Felfigyelt arra valaki, hogy a két kötet borítója fel van cserélve? Mintha időben a II. kötet borítója lenne előbb. Vagy csak én nem értem a koncepciót?

Aki szereti az űroperákat és nem riad meg attól, hogy hosszabb időt töltsön egy világban, annak kitűnő választás a Nemzetközösség-saga. Ráadásul a történet végén megvan a lezárás is, így négy kötet elolvasását követően egy teljes, kerek történetet kap. Akik viszont a könnyedebb, rövidebb lélegzetvételű történeteket szeretik, azoknak lehet, hogy a torkukon akadna a kicsinek éppen nem mondható falat. De megéri kockáztatni!

Jó olvasást és kalandozást kívánok mindenkinek a Nemzetközösség univerzumában!

Forrás: Letya.hu