Orson Scott Card: Végjáték (Végjáték 1.)

Orson Scott Card egy briliáns elme, aki egy egyszerű történetből is hatalmas alkotást tudott létrehozni. A XX. század egyik legjobb katonai sci-fijéről van szó, ami nem más, mint az Ender's Game – magyarul a Végjáték. A mai napig az egyik legjobb alkotás a műfajban, ami írójának a tehetségét tükrözi, hiszen annak ellenére, hogy először 1985-ben jelent meg a regény, egy pillanatig sem érződik rajta, hogy elavult, poros lenne.

A történet a jövőben játszódik, amikor már az emberiség túl van két visszavert invázión, melyet a Hangyok indítottak a Föld ellen. Azonban a veszély nem múlt el és az emberiség a Nemzeti Flotta (NF) zászlaja alá tömörülve készül az utolsó, mindent eldöntő csatára. Ahhoz, hogy megnyerhessék a Hangyok ellen a csatát, egy kimagasló katonai vezetőre van szükség, aki a harci alakulatokat minden helyzetben győzelemre tudja vezetni. A tét nem más, mint az emberiség fennmaradása.

Az NF minden gyerekben ott látja a potenciális hadvezért, ezért megfigyelés alatt tartják a kiemelkedő intelligenciával rendelkezőket. A születésszabályozási törvények hátrányos helyzetbe hozzák azokat a családokat, melyek kettőnél több utód felnevelésére vállalkoznak, a Wiggin szülők azonban engedélyt kaptak egy harmadik gyerek vállalására, a kiemelkedő genetikai adottságaiknak köszönhetően. Peter Wiggin, a legidősebb gyerek, fennakadt a rostán túlzott agressziójának köszönhetően. Valentin Wiggin sem ment át a vizsgán, ugyanis túlontúl együttérző és védelmező hajlamú. A családnak Andrew maradt az utolsó reménye. Andrew „Ender” Wiggin sikerrel vette az akadályokat és érdemesnek tartják a kiképzését. Ekkor még csak 6 éves.

Orson Scott Card, annak ellenére, hogy egy hat éves gyereket tett meg főhősének, nem gyerekkönyvet írt. Sőt! Azzal, hogy az első fejezetet követően az író a cselekményt egy űrben lévő katonai kiképzőbázisra teszi át, a család, mint olyan, megszűnik. Endernek egyedül kell szembenéznie a kihívásokkal, melyet a kiképzői és a bajtársai jelentenek. Már az úton, Graff ezredes tesz róla, hogy elszigetelje társaitól, így nehezítve meg Ender dolgát a beilleszkedésben.

A Hadiiskola és az NF vezetői abban reménykednek, hogy Ender a kiválasztott, aki győzelemre vezetheti az emberiséget. De meg kell győződniük a tehetségéről, ezért Graff ezredesre bízzák, aki a végletekig hajszolja a fiút, olyan kihívások elé állítva, melybe egy felnőtt, életerős férfi is belerokkanna.

A regény erőssége, hogy a katonai vonal mellett kiaknázza a pszichológiai lehetőségeket is. Nem csak megkedveljük a főhőst és drukkolunk neki, hanem egyre nagyobb ellenszenvet kezdünk érezni a Hadiiskola vezetői iránt, akik folyamatosan igazságtalanságok elé állítják. Nyomon követhetjük Ender felemelkedését a ranglétrán, azonban úgy érezzük, hogy minden ilyen előrelépés inkább egy újabb lehetőség Graff ezredes kezében, hogy lehetetlen helyzetbe hozza az ifjú kadétot és bebizonyítsa, alkalmatlan egy flotta vezetésére.

A feszültség folyton jelen van a regényben. Olykor a harci játékok végtelenjében, amikor már kezdene lankadni egy kicsit az olvasó figyelme, Orson Scott Card tesz még rá egy lapáttal, hogy továbbra is fenntartsa a feszültséget. A kihívások és az ezekre adott válaszok teszik letehetetlenné a könyvet, hiszen minden egyes fejezet nem csak tovább viszi a cselekményt, hanem egyre kíváncsibbá teszi az olvasót. A vége... nos, az egy hatalmas BUMMM!!! És még sincs túlírva a csattanó. Sőt! Azzal, hogy az író mindössze pár sort szentelt a végkifejletnek, meghagyta a lehetőséget az olvasónak, hogy valami máson töltse ki a dühét.

Pár évvel ezelőtt már láttam a 2013-ban, Galvin Hood által rendezett filmet, melynek producere maga Orson Scott Card volt. Annak ellenére, hogy tudtam mi lesz a történet vége, magába szippantott a regény és faltam minden sorát. Tudtam, hogy mi lesz a nagy BUMMM!!!, mégis a tálalása újdonságot tudott hozni számomra. Több ponton is eltér a mozis verzió és a regény, azonban magának a cselekménynek a vonala nem változik. Mégis, sokkal több háttér információt szerezhet az olvasó, ha a nyomtatott verziót választja, nem beszélve arról, hogy egy történetszálat teljesen kihagytak a filmből, mely érdekes adalék és jól jellemzi az emberiséget.

Annak ellenére, hogy olyan hírességek játszanak a filmben, mint Harrison Ford és Ben Kingsley, az IMBd-n csak 6,7 pontot kapott. Miközben az alapját adó regény 1985-ben megnyerte a Nebula-díjat, majd 1986-ban a Hugo-díjat is, továbbá a Science Channel 2013-ban beválogatta a regényt minden idők 10 legjobb sci-fi könyve közé. A molyon pedig a 28. legjobb sci-fi könyv az olvasók értékelése alapján.

A regény önmagában is élvezhető olvasmány, de aki elolvassa, az nagy valószínűséggel kedvet kap a folytatáshoz is. A Végjáték-sorozat 4 részből áll, azonban ha valakinek ennyi sem elég, akkor belevetheti magát a Végjáték-Univerzumba.

FORRÁS: Letya.hu