Orson Scott Card: Kristályváros (Teremtő Alvin 6.)

Alvin, hiába teremtő, erején felülinek érzi azt, hogy mindenkit meggyógyítson. Csak később jön rá, hogy a járvány kitörésében neki is szerepe volt, és ez az, amit Peggy elhallgatott előle...

Drámával nyitja Card a Teremtő Alvin 6. részét, és itt nem csak a járványra gondolok. Az előző részben Peggy gyermeket várt Alvintól, de csak ennek a történetnek az elején értesülünk róla, hogy a csecsemő nem maradt életben. Hiába Alvin fortélya, mindig mindent ő sem tud rendbe tenni. Az erejének korlátoltsága nem csak az önbizalmát nyirbálja meg, hanem a hitét is. A városban terjedő járvány pedig csak jobban megérteti vele, hogy nem mindenható, és azon kívül, hogy nem tud mindenkit meggyógyítani, a felismerés, hogy esetleg köze lehet a járvány kitöréséhez, még jobban aláássa az önbizalmát. Mégsem adja fel, és minden erejét latba vetve igyekszik segíteni.

Felemásra sikeredett ez a regény. Egyrészt kapunk egy kalandokkal és erkölcsi kérdésekkel telezsúfolt történetet, másrészt az egész nem más, mint egy Mózes-történet, kicsit átírva. Hogy ez utóbbi mennyire helytálló, az abból látszik a legjobban, hogy maga Card is rámutat egyes párhuzamokra a regényben. A kivonulás Egyiptomból itt megegyezik a kivonulással Nueva Barcelonából. A különbség csak annyi, hogy nem a tengert választja szét Alvin, hanem a tó felszínét teszi járhatóvá. A cél pedig nem más, mint az ígéret földje, azaz jelen esetben az a hely, ahol felépíthetik a Kristályvárost.

A párhuzamok ellenére olvasmányos a történet, hiszen sok problémával néznek szembe a szereplőink, nem beszélve a hatezer menekült táplálásáról, mely nem mennyei mannával oldódik meg. Nueva Barcelona szegényei, az ott élő elnyomott franciák és az éjszaka leple alatt kiszökött rabszolgák alkotják Alvin csapatát, akik a járvány és az elnyomás elől menekülnének egy biztonságos helyre. Az etnikai csoportok között fellépő feszültséget is kezelni kell a vándorlás során, miközben a városban verbuvált hadsereg üldözőbe veszi őket.

Az élelmezés kérdésének a kezelése nem éppen a leghumánusabb dolog a történetben. Míg olvastam, azon töprengtem, hogy milyen úton lehetett volna megoldani a kérdést másképpen. Mert az, hogy egyes farmokat lerohannak, és arra kérik a tulajdonosaikat, hogy osszák meg az élelmüket, miközben a rabszolgáikat is magukkal viszik a vándorok, felér egy öngyilkossággal. Ráadásul akik nem járulnak hozzá önként a csoport élelmezéséhez, azokat rákényszerítik. Keresztényi kötelességre hivatkoznak Alvinék, miközben földönfutóvá teszik a farmok tulajdonosait. Ezen a ponton nem ártott volna valamilyen mértéket alkalmazni, és nem egy-egy családra terhelni a teljes csoport élelemmel való ellátását.

A mai világban ez többszörösen is érzékeny téma, mégis lesarkított a rá adott válasz. Persze, a farmerek a rossz, csúnya bácsik, akik rabszolgamunkát alkalmaznak, így a megtermelt javak nem is őket illetik, hanem a rabszolgákat. Viszont az sem segíti elő a felszabadítási mozgalmakat, hogy egy ilyen nagy létszámú csoport megszáll egy-egy farmot, és mint a sáskák végigmennek a raktárakon. No, mindegy... lépjünk ezen túl...

Nézzük a dolgok jó oldalát, hiszen a történet végén eljutunk arra a helyre, ahol a Kristályváros fel fog épülni, és annak a rejtélye is megoldódik, hogy miből is készül maga a Kristályváros. Miközben Abraham Lincoln is feltűnik a történetben, mint egy nem túl szerencsés kereskedő, aki a végén segít megtalálni az ígéret földjét, addig az előző részekben megismert szereplők mindössze pár fejezetben kapnak helyet, mintegy említés szintjén, hogy az olvasó azért emlékezzen arra, hogy ők is léteznek. Calvin is feltűnik pár epizódszerepben, aminek a célja nem túl világos, hiszen főleg az eseményektől távol tevékenykedik, de ott sem egyértelmű a szerepe. Mintha Card nagyon nem tudna mit kezdeni Calvinnal. Bedobja különböző helyzetekbe, ahol néha gonoszként viselkedik, néha meghúzódik a háttérben, néha meg lelép az események közepén. Mintha Card egy madzagon húzná a történet után, hogy ott legyen néha, fel-felbukkanjon Alvin körül, jelezve, hogy a Teremtőnek van egy ősi ellensége is a Pusztítón kívül, akivel még szembe kell szállnia egyszer.

A sorozaton érződik, hogy már nem nagyon tud újat mutatni Card, és kifogyott az ötletekből. Természetesen a tehetsége kihúzza a slamasztikából, mert maga a regény izgalmas és érdekes, de már rég nem hozza a sorozat elején nyújtott szintet. Nem csoda, hogy az író több mint tizenöt éve nem tudta lezárni a sorozatot, és azóta írja az utolsó részt. Már minden puskaport elhasznált, hiszen épül a Kristályváros, az aranyeke is munkába állt, és úgy néz ki, hogy minden jól alakul. Már csak a város és lakói függetlenségének a megóvása maradt hátra.

Egy szál mégis elvarratlan marad a regény végére: a polgárháború megakadályozása. Na meg persze a nagy összecsapás Alvin és Calvin között. Ha egyáltalán Card tervezi, hogy összecsap a végén a két fivér.

Valójában nem ennyire rossz a regény. Olvasmányos. Vannak benne jó ötletek, és maga az Alvin szál is előremutató, még ha lassan halad is. Tudom, hogy a hetedik fiú hetedik fiának története csakis egy hétrészes sorozatban mesélhető el, de ha kihúzott volna pár felesleges, a történetet nem előrevivő eseményt Card, akkor akár ennél a résznél is lezárhatta volna.

Aki több Card-regényt is olvasott, az tudja, hogy igen hullámzó a teljesítménye. Vannak nagyon jó történetei, de ahogy az a Végjáték-sorozatánál is tapasztalható volt, a berobbanó kezdet után eltűnik a tűz a történetekből, és az az érzése támad az olvasónak, hogy az írót karakterszámra fizetik.

Számomra itt véget ért a Teremtő Alvin-sorozat. Ha Card egyszer meg is írja az utolsó részt, nem biztos, hogy el fogom olvasni. Nem érdekel Alvin és Calvin összecsapása, és azt sem érzem, hogy valami olyasmit tudna felmutatni az író, ami egy ütős lezáráshoz kell. Nekem így kerek a történet, és én már le is zártam.

A sorozatot így, „befejezetlenül” is tudom ajánlani azoknak, akik szeretik a kalandos történeteket, egy kis fantasyvel fűszerezve. Könnyen olvasható, szórakoztató és izgalmas, miközben érdekes kérdéseket feszeget.

Forrás: Letya.hu