Orson Scott Card: A rézbőrű próféta (Teremtő Alvin 2.)

A hetedik fiú után itt a folytatás, A rézbőrű próféta. Orson Scott Card Teremtő Alvin sorozatának második kötete, mely ott folytatja a történetet, ahol az előző megszakadt. A helyszín változatlan, azaz az újvilág. Az ismert szereplők mellé pedig újak csatlakoznak, hogy még jobban bejárhassuk ezt a fantasztikus világot.

A Hión hajókázva veszi kezdetét a történet, egy uszályon, mely tele van whiskyvel és Carthage City felé tart kapitányával, Hooch Palmerrel a fedélzetén. Látszólag igen távolról indít Card, de idővel kiderül, hogy Alvinon kívül a többi főbb szereplővel éppen Carthage Cityben találkozunk először. Két fejezet erejéig pedig visszatekinthetünk az első rész egyes eseményeire, egy másik nézőpontból.

A könnyed, humorral átszőtt bevezető után, felsejlik előttünk az elnyomók és elnyomottak világa. A rézbőrűek alkoholfüggősége lezülleszti az indián törzseket, és elvesztik a kapcsolatukat a természettel, mellyel eddig harmóniában éltek. A fehér ember pedig kihasználja a lehetőséget, és fegyverek helyett whiskyvel harcol az őslakosok ellen. Igaz, hogy az alkohol gyors függőséget tud kialakítani, de lassabban öl, mint a fegyver, és egyeseknek nincs idejük kivárni a lassú halált. Cselszövésre készülnek, hogy a békés telepeseket is megmozgassák és még nagyobb területet foglaljanak el az őslakosoktól. Ha kell, saját fajtájukat is feláldozzák a hatalom és a dicsőség oltárán.

Az ifjú Alvin, az egészről mit sem tudva, fivérével útnak indul, hogy elkezdhesse inaséveit szülőhelyén. Útközben indiánok támadják meg őket és fogságba ejtik a fivéreket. Az incidens következtében mozgolódás kezdődik a telepesek és a rézbőrűek táborában is, és a feszültség csak növekszik, melyet valahol, valamikor majd le kell vezetni, és ennek igen sok ember láthatja kárát.

Card kicsit keményebbre vette a figurát. Már csak nyomokban találhatjuk meg az előző kötet gyermeki fantáziavilágát. Itt már sokkal komorabb világot mutat az olvasónak, ahol nem ritka a kínzás, és olcsó az emberélet. Sokban hasonlít a történet a valósághoz, ami az emberi kegyetlenséget illeti, hiszen a sápadtarcúak többsége nem tekintette embernek az indiánokat. Elvenni tőlük a földet, nem jelentett mást, mint elzavarni a vadakat, hogy megvédjék a háziállataikat. A rézbőrűek nem mások, mint vadak, akik nem illeszthetők bele a civilizált társadalom kereteibe.

A zord hangulat ellenére, mégis képesek vagyunk belefeledkezni a történetbe, hiszen olyan hangulatos leírásokban lehet részünk, melyek elvarázsolják az olvasó lelkét. Az a harmónia ami a természet és az indiánok együttéléséből árad, és ahogy azt Card közvetíti, szinte hívogató. Mintha egy mesevilágba csöppennénk, ahol a természet szerves részét képezik a rézbőrűek, akik csak azt veszik el amit felkínál nekik a föld, és soha nem vadásznak szórakozásból. Eközben a sápadtarcúak leigázzák a természetet és szolgasorba kényszerítik. Nem csak annyit vesznek el, amennyire szükségük van, hanem felhalmoznak. Az általuk meggyalázott föld rothadásnak indul és a természet szelleme elhagyja azt a földet.

A fehér emberek között is egyre több olyan akad, aki különleges képességgel rendelkezik, akárcsak Hooch, aki képes tüzet gyújtani gondolat által. Vagy Bonaparte Napóleon, akit a francia kolóniákra száműztek, és innen tervezi dicső hazatérését a nyertes csata után, felhasználva képességét, mellyel könnyedén a maga oldalára állít bárkit. Viszont ezen emberek többsége a tehetségét saját hasznára fordítja, nem mint az indiánok, akik a közösség és a természet hasznát keresik.

De térjünk kicsit vissza Alvinhoz, aki Te-Kumsza, az indián hadvezér, és Lolla-Wossiky, a rézbőrű próféta társaságába keveredik. A találkozás és az együtt töltött idő hatására egyre jobban képes tehetségét kibontakoztatni, és az indiánok elbeszélései alapján egyre mélyebbre hatol a misztériumok sűrűjébe. Idővel képes épp oly hangtalanul járni az erdőt, ahogy egy rézbőrű teszi, illetve meglátni azt, amit az indiánok is látnak, azaz a természet egy másik dimenzióját.

Te-Kumsza a francia kolóniák ellen készül csatára, és egyesíti a törzseket, míg a próféta teljesen más taktikát választ a földjük megvédése érdekében. Egyik sem vér nélküli megoldás, de valamit kezdeni kell az egyre kapzsibb telepesekkel szemben, akik újabb és újabb földeket akarnak meghódítani. A tragédia azonban hajszálon múlik.

Card alternatív történelmi regénye csodálatos világot mutat be az olvasónak, miközben el is borzasztja az emberi kegyetlenség. Hiába vannak különleges képességek birtokában egyes emberek, hiszen vagy a maguk hasznára fordítják ezt a képességet, vagy pedig kevesek ahhoz, hogy megállítsák az emberi kegyetlenséget és rombolást.

Jól ki van domborítva a történetben a megtévesztés művészete, ahogy félinformációk, cselszövések és hazugságok által megtévesztett, békés telepesek vérszemet kapnak, és fröcsögve követelik a bosszút azokon, akiket már így is megkárosítottak. A legbékésebb népet is könnyű föltüzelni, ha megpiszkáljuk a gyűlölet parazsát és benzint locsolunk rá. Gyorsan fellobban és hatalmas pusztításra képes. De olykor, éppoly gyorsan ki is alszik. Csak az a kérdés, hogy még időben, vagy már későn.

A történet több tanulságot is hordoz magában, már csak az a kérdés, hogy az olvasó észreveszi-e a mesébe csomagolt üzenetet, vagy továbbsiklik felette, mint a sápadtarcú a rothadó föld felett, melyet elhagyott a természet szelleme?

Aki egyszer belekezd a sorozatba, azt beszippantja. Ez történt velem is, és akármilyen kegyetlen is a világ, amit Card felvázol a történetében, nem kegyetlenebb a valóságnál. Viszont a szépséget is meg kell látni a történetben, hiszen az is ott lappang minden egyes oldalon, csak nyitott szemmel kell járnunk a világban.

Forrás: Letya.hu