Orson Scott Card: A kovácsinas (Teremtő Alvin 3.)

A késlekedés okáról már olvashattunk A rézbőrű prófétában. Amikor Alvin 11 évesen végre megérkezik szülővárosába, egyben csalódnia is kell, hiszen Peggy, a fáklya, aki több alkalommal is megmentette az életét, éppen azon a reggelen szökött el otthonról.

A Hió folyó túlpartján még virágzik a rabszolgatartás, és Cavil Planter gazda elkeseredve bújik mindennap ágyba, ugyanis imái nem találtak meghallgatásra, és felesége állapota nem javul. A vallásos rabszolgatartó betartja a Biblia parancsolatait, és bár nem tartja embernek a feketéket, megkereszteli őket, és figyel arra, hogy Istennek tetsző életet éljenek. Egy napon azonban megtéveszti a gonosz és arra ösztönzi Cavil Plantert, hogy háljon a rabszolgáival, hiszen azok félvér gyermekei, bár még hordozzák a gonosz sötét árnyalatát, már egy fokkal közelebb állnak az emberhez. Planter elvégzi a kötelességét, és az így születendő gyermekeket értékesíti a rabszolgapiacon, hogy felnőve tovább terjesszék az emberi, Istennek tetsző részt.

A történet egy rabszolga szökésével veszi kezdetét, aki a mágiát felhasználva, madár képében hagyja el a gazdaságot, karmai között a csecsemőjével. Az ereje azonban nem tart ki addig, hogy átszelje a Hiót, melynek túlpartján a szabadság várja. Peggy észreveszi az anya és a gyermek szívlángját és igyekszik a segítségükre sietni, de a tragédia így sem kerülhető el.

Alvin másnap reggel érkezik meg a városba, hogy megkezdje inaséveit. Peggy szökése elkeseríti, hiszen már nagyon várta, hogy találkozzon a lánnyal és megköszönje neki a segítséget, mellyel többször is az életét mentette meg. A köszönet mellett viszont abban is reménykedett, hogy a lány segít neki megtanulni az erő használatát, melyet birtokol, és megmutatja az utat, mely a Teremtővé válásához vezet. Csalódottsága mérhetetlen, de nem adja fel, és úgy dönt, hogy eltitkolja képességét. Csak akkor él a hatalmával, ha azt nem látja senki. Kovácsinasként a saját erejére támaszkodik, és egyszerű halandóként próbálja ellesni a szakma fogásait. Gyorsan tanul és tehetsége korán megmutatkozik, de a kovácsmestertől egyszer sem kap dicsérő szavakat.

A kis, félvér Arthur Stuart az egyetlen barátja, akit Peggy szülei fogadtak örökbe. A gyerek árnyékként követi Alvint és segít neki ahol tud. Egy vicces képessége van Arthur Stuartnak, mégpedig az, hogy szóról szóra meg tudja ismételni amit hallott, ráadásul annak a hangján, aki eredetileg mondta. Ezzel elszórakoztatja a környezetét, és Alvin is jókat derül a barátja tehetségén.

Az első két részhez képest, mintha egy kicsit be lenne húzva a fék, és el lenne nyújtva a történet. A kötet háromnegyedéig nem is történik nagyon semmi, csak apró közjátékok, melyek kisebb-nagyobb változást okoznak a szürke mindennapokban. A hangsúly leginkább a rabszolgatartáson van, igaz, az író csak közvetetten tárgyalja a kérdést. Bemutatja az életet a rabszolgatartó társadalomban, ahol a feketéket nem veszik emberszámba és a tulajdonosuk azt tehet velük amit csak akar. Hatrach Riverben eltörölték a rabszolgaság intézményét, és élnek is a városban szabad feketék, de ennek ellenére sem tekintik őket velük egyenrangúaknak. A kiadatási egyezmény következtében Arthur Stuart sincs biztonságban, hiszen ha kitudódik a származása, akkor visszavihetik eredeti tulajdonosához.

Érdekes a párhuzam, amit Orson Scott Card felállít a fekete rabszolgák és a modern rabszolgaság között. Az inas, az inasévek leteltéig alázattal kell, hogy szolgálja mesterét, és Alvin szemszögéből világít rá az író, hogy mennyire is kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet egy fehér ember is. Igaz, hogy Alvin könnyedén szabadulhatna a rabszolgaságból, de az apja és a kovács közötti szerződés köti, még le nem szolgálja a megszabott hét évet, vagy még a mester úgy nem dönt, hogy az inas megtanult mindent amit ő taníthatott neki és útjára nem engedi. Makepeace ragaszkodik a kiszabott inasévek letöltéséhez, hiszen ha Alvin dolgozik helyette, akkor ő pihenhet, vagy lejárhat a városi kocsmába. Ezért, annak ellenére, hogy pár év alatt megtanult mindent Alvin, nem szabadítja fel, hanem vele végezteti el a munkáját.

A Pusztító is felbukkan párszor a történetben, de valahogy nem sikerült annyira izgalmassá tenni ezeket a részeket, hogy az olvasó lerágja a körmét. Igaz, hogy elég érdekesen alakulnak ahhoz az események, hogy a végére egy katarzis alakuljon ki, de mire eljutunk odáig, belealszunk néha a kötetbe.

Egy régi ismerős is feltűnik a színen, mégpedig Thrower tiszteletes. Igaz, hogy neki csak egy kis mellékszál jut, de eléggé aggasztó események történnek a környezetében ahhoz, hogy tudjuk, a jövőben még találkozni fogunk vele. Ráadásul nem csak vele, hanem másokkal is, akiket maga köré gyűjt, akik szintén szívből gyűlölik Alvint és megfogadták, hogy bosszút állnak az istentelen teremtményen.

Kicsit olyan érzésem van, mintha ez a rész csak közjáték lenne, mintegy előkészítve a folytatást. Azt nem mondom, hogy Alvin tudása nem gyarapodott a történet közben, hiszen a végére Teremtővé vált, de valahogy az oda vezető út nem volt olyan látványos, mint pl. A rézbőrű prófétában, ahol a fejlődésének minden egyes szakasza jelentős változást hozott, akárcsak a tehetségének a felismerésében és alkalmazhatóságában. A Kristályváros képe is kezd kicsit kibontakozni és a vége felé Alvin küldetése is kezd irányba állni, de mindezekre csak a folytatásokban kapunk választ (remélhetőleg).

Szerencsére olvasmányos a kötet, és a közjátékoknak köszönhetően fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését, de messze nem annyira izgalmas, mint az első két rész. A rabszolgaság kérdését is szépen körbejárta az író, de mégis úgy érzem, hogy lényegesen nagyobb távolságot tartott a témától, mint az amerikai őslakosok esetében.

Már csak abban reménykedem, hogy mire a sorozat végéhez érnék, addigra Card is megírja az utolsó részt. Tudom, erre kicsi az esély, hiszen több mint tizenöt éve várják a rajongók a sorozat lezárását.

Érdekes, hogy a molyon éppen ennek a résznek a legnagyobb a tetszési indexe a sorozat többi tagjához képest. Az értékeléseket átfutva igazat kell adnom az olvasóknak, hogy Card nagyon szépen bemutatta azt is, hogy milyen nehéz az embernek a tehetségével együtt élni. Peggy inkább megszökött a sorsa elől, minthogy a biztos boldogtalanságot válassza, annak ellenére, hogy a döntés meghozatalába majdnem a szíve szakadt meg. Alvin is félretette a fortélyát, hogy saját erejéből tanulja meg a mesterséget, és ne csalással, a könnyebbik utat választva legyen kovácsmester. Az is igen érdekes, ahogy Makepeace lassan rájön, hogy a tanítványa túlnőtt a mesterén, de a büszkesége és a kényelme érdekében nem vallja be, és inkább kihasználja a fiút.

Ha részekre bontjuk a regényt, akkor mindegyik résznek megvan a maga szépsége és mondanivalója. Azonban ez valahogy nem tud koherens egészet alkotni és ezért érződik kicsit töredezettnek és vontatottnak a történet. Ennek ellenére azt ajánlom mindenkinek, aki nekikezdett a sorozatnak, hogy ne ugorja át ezt a rész, hiszen olyan információk vannak benne, amik nélkül a folytatás nem biztos, hogy érhető lesz.

Folytatása következik...

Forrás: Letya.hu