Názáreti - Egy ifjú története

A regény ennek a fiúnak a történetét dolgozza fel 9 és 19 éves kora között. Igen, eléggé kísérteties a hasonlóság a Bibliából ismert Jézus és a regényben szereplő názáreti fiú között. Csak éppen a Bibliában nem olvashatunk arról, hogy mi történt Jézussal a megadott időszakban (9-19 éves kora közt).  Sőt, ahhoz, hogy a könyvet a helyén kezeljük, először tisztába kellene tenni a fogalmakat és magát a Biblia kérdését is, kiemelten az Újszövetséget.

Nem vagyok teológus, ezt szeretném előre leszögezni. Jártam hittanra (önszorgalomból) és az egyetemen foglalkoztam világvallásokkal is egy félévet. Abból az időből nekem az maradt meg, hogy az Újszövetségben lévő írások nagy része időszámításunk szerint 70 és 140 között íródott. Az evangéliumok írói tehát Jézus halála után vetették papírra a történeteket, és ami a lényeg, egyikük sem ismerte személyesen Jézust.

A könyv elolvasását követően kicsit kutakodtam és a fentieket csak megerősíteni tudom, azzal a kiegészítéssel, hogy Pál több levele még i.sz. 60 előtt íródott, míg a legkorábbi evangélium az i.sz 60-as évek közepére datálható. Az Újszövetséget alkotó 27 könyvet és iratot először 367-ben rendezték egybe. Pontosabban az egyház emberei válogatták össze egy csokorba azokat az írásokat, melyek megfeleltek az akkori elvárásoknak, és kihagyták azokat, melyek olyasmiket tartalmaztak, amik nem feleltek meg az egyháznak (apokrif iratok). És itt említeném meg, hogy az Újszövetség 27 könyvének eredeti kéziratai elvesztek.

Aki olvasta a Bibliát és gondolkodó ember, abban a kételkedés vert tanyát. Ráadásul vallásos emberekkel nem lehet értelmes vitát folytatni ezzel kapcsolatban. Higgyétek el, megpróbáltam. Általában azt a választ kaptam, hogy az igazi hívő az nem kérdőjelezi meg a Bibliában leírtakat és a dogmákat kérdés nélkül elfogadja. Nem kutatja azok tartalmát és eredetét, csak és kizárólag az üzenetét. Az üzenetet pedig a papok értelmezik.

Talán ezek sarkalták Benedikty Bélát is a Názáreti megírására. A kételkedők könyve ez, ami bár fikció, mégis sokkal közelebb áll a valósághoz egyes elemeiben, mint maga a Biblia. Úúúú, most jönnek sokan azzal, hogy ez istenkáromlás. Mert a Biblia az szent és sérthetetlen. Nem, a Biblia, az egy olyan gyűjtemény, amit emberek írtak embereknek. Az evangéliumok írói (Máté, Márk, Lukács és János) a Jézus-történeteket a fennmaradó szájhagyományok alapján vetették papírra, ami nagy valószínűséggel eléggé torzult az idők folyamán.

Nézzük akkor, hogy ki is Benedikty Béla názáretije. Egy kiemelkedően okos kisfiú, akit a pajtásai kiskorában állandóan elvertek, mert kilógott közülük. Felcseperedve azonban megerősödött és egy volt gladiátortól megtanult küzdeni. Nem azért, hogy verekedjen, hanem azért, hogy meg tudja védeni magát. A szent iratokat olvasgatva, olyan kérdések merültek fel benne, amiket az akkori emberek nem mertek feltenni, ugyanis istenkáromlásnak számított volna (valami hasonlóság a jelennel?). Az akkori és megelőző korok istenei mind félelmetes istenek voltak. Kértek, követeltek, büntettek és megbocsátottak. De hogyan lehet egy isten ilyen kegyetlen? Ki alkotta az istenképet ilyenre? És miért? Mert ezek alapján bárki bármilyen bűnt elkövethet, ha utána égő áldozatot mutat be, hiszen akkor bűnei megbocsájtásra találnak. És ki dönti el, hogy melyik bűn milyen áldozatot igényel? És ki húz mindebből hasznot?

Olyan kérdéseket vet fel a názáreti, amit minden kételkedő feltesz magában. Nem, ettől még nem leszünk hitetlenek, hiszen a hit és a vallás két különböző dolog. Nem szeretnék belemenni teológiai vitákba, így aki érti a különbséget a kettő között az érti, aki meg nem, az nem. Visszatérve a kérdésekhez. Ne higgyük azt, hogy válaszokat is kapunk, hiszen a názáreti az vagy kérdez, vagy hallgat. A válaszokat nekünk kell tudnunk. Vagy ha még nem tudjuk, akkor legalább gondolkodjunk el még egy kicsit rajta.

No, és ott vannak még a csodatételek. Benedikty Béla ezek közül is párra lehetséges magyarázattal szolgál, és azt is megmutatja, hogy ezekből a cselekedetekből hogyan válik isteni csoda a szájhagyománynak köszönhetően. És minél messzebbre kerül a történet a cselekedet idejétől és helyétől, annál jobban kiszínezi a nép aki hinni akar. Hinni a Messiásba, aki elhozza a földi paradicsomot. Aki megszabadítja Izráel népét az elnyomóktól, és kiűzi az idegeneket. Hiszen ők a kiválasztott nép, akivel isten szövetséget kötött Mózes által. Azzal a Mózessel, aki negyven évig bolyongott a pusztában a néppel együtt, hogy bevezesse Izráel népét az ígéret földjére, de ő maga nem tehette erre a földre a lábát, mert az isten megtiltotta neki.

Olvasás közben kicsit úgy éreztem, mintha a történetbe szőtt ókori görög filozófusok művét olvasnám. Stílusában nagyon hasonló, hiszen Platón is kérdések által akart eljutni az igazsághoz. A názáreti szintén kérdésekkel próbál eljutni, de nem csak az igazsághoz, hanem magához istenhez is.

Humorból sincs hiány a regényben, azonban ez a humor fáj. Azért fáj, mert az igazságról szól. Aki olvassa majd a regényt, annak jusson eszébe amikor ahhoz a részhez ér, ahol isten nevéről van szó.

Érdekessége a regénynek, hogy a történetben nincsenek kitalált személyek és egyszer sem jelenik meg Jézus neve. Mind történelmi személyek voltak, vagy a Bibliából ismerhetjük őket. Azonban a bibliai személyek nem éppen olyanok, ahogy azokat az Újszövetségben megismerhettünk. Júdás, aki a vallási iratokban nem nagyon szerepel, kivétel az utolsó pár nap, a regényben egészen kiemelkedő szerepet kap.

Bevallom, kicsit lassan haladtam a könyvvel, ugyanis nem egy egyszerű olvasmány. A leírtakat olykor-olykor meg kell emészteni, el kell rajtuk gondolkodni. Ennek a történetnek az olvasása magányos tevékenység, mert ha nem tud odafigyelni az ember, akkor lényeges gondolatokon siklik át.

A regény elolvasását követően két interjút is meghallgattam Benedikty Bélával a könyvről (lentebb linkelem), ami megerősített abban, hogy a regény időtlen. Időtlen abból a szempontból, hogy ma is uralkodni akarnak az embereken, mint testileg, mint lelkileg. Az egyiket a politika próbálja megzabolázni, a másikat az egyház. A technika és a technológia fejlődött, de az emberiség és a társadalom nem. Ugyanazon problémákkal nézünk szembe ma is, mint kétezer évvel ezelőtt. A vallási dogmák éppen olyan elavultak, mint a názáreti idejében. Mi miért nem tesszük fel a kérdéseket? A Bibliában az áll, hogy nem imádj bálványokat. A Római Katolikusok mit tesznek? Szobrokkal rakják tele a templomaikat. Jelképünk egy ókori kivégzőeszköz, a kereszt. Ez díszíti templomaink csúcsút, az oltárt, az udvarokat. Nyakláncokon hordjuk a kivégzőeszköz kicsinyített mását. Egy kifeszített, halott Jézus szobra előtt térdepelünk le. Mi ez ha nem bálványimádás? Ráadásul egy morbid és halálos eszköz képmása előtt, a kereszt előtt.

Szentségtörés? Jézus forogna a sírjában, ha látná, hogy mit tettek az ő nevében. Vallást alapítottak, mely a szeretetet szajkózza, közben pedig keresztesháborúkat vívtak az ő nevében, embereket kínoztak és végeztek ki az inkvizíció emberei. A sötét középkor is annak köszönhető, hogy a vallás került hatalomra, ami uralta a tudományokat és a politikát. Most pedig a Keresztény Európát tűzzük ki zászlónkra, hogy újabb vallási háborút kezdjünk. A Vatikánban pedig csillogó palotákban élnek az egyházi vezetők, miközben az alázatosságról és a tűrésről prédikálnak világszerte.

Jézust is a magunk képére formáltuk, azaz európanizáltuk. Hosszú szőke haj, kék szem, fehér bőr. Aztán meg megrökönyödünk, amikor tudósok megpróbálják rekonstruálni, hogy hogyan is nézhetett ki Jézus a valóságban.

Benedikty Béla regénye nem istenkáromló, hanem fikció. A történet nem a vallásról, hanem a hitről és egy názáreti fiúról szó. Felteszi azokat a kérdéseket, amiket már jó ideje nem merünk hangosan kimondani. Pedig csakis kérdések útján kerülhetünk közelebb az igazsághoz. Fel kell tennünk magunknak is a kérdést, hogy milyen istenben hiszünk? Ki az az isten aki bennünk lakozik és miben különbözik attól, akinek az egyház a földi képviselője? A válaszokhoz a legközelebb az I. és II. században kerültek azok a hitközösségek, akiket üldöztek. Később pedig elkezdték feltenni a rossz kérdéseket, azok a vezetők, akik a hitközösségekből egyházakat és vallásokat kreáltak. Akiknek nem a hivatásuk lett a pásztorkodás, hanem a munkájuk. Akik elfelejtették, hogy ők szolgálnak és nem őket szolgálják. Persze vannak kivételek és örülök, hogy én ismerek egy ilyen kivételt, aki legjobb tudása szerint igyekszik a hitközségét egyben tartani és szolgálni. Dicsértessék! Köszönöm Józsi atya!

Sajnos azt látom, hogy a könyv nem kelti fel az emberek figyelmét, ami eredhet talán abból, hogy nagyon sok az előítélet és ha valaki ránéz a borítóra, akkor azt hiszi, hogy ismét egy Jézus-történettel van dolga, amit vallásosoknak írtak. Nem! Ez nem egy olyan könyv! Ezt gondolkodó embereknek írta Benedikty Béla! Azoknak kik kételkednek, de nem hitetlenek. De azok is élvezettel olvashatják, akik nem hisznek, de kíváncsiak. Véleményem szerint az olvasók nagy részét nem a vallásosok fogják kitenni, de ennek ellenére nekik is jó szívvel ajánlom a könyvet.

Fél pontot azért le kell vonnom az ötből, mert néha mintha szétesett volna a történet. Olyan érzésem volt egy-két alkalommal, mintha a fejezetek különböző időpontokban lettek volna megírva, nem a könyvben szereplő sorrendben és a végén ki lett volna hagyva egy-két fejezet, vagy a szerkesztő húzatott ki bekezdéseket. Szóval nem ártott volna egy előolvasó, aki ezekre a megszakadt, hiányos történetszálakra felhívta volna a figyelmet, amiket 1-1 bekezdéssel orvosolni lehetett volna.

Hozzászólásokban pedig várom a támadásokat és észrevételeket. De senki ne haragudjon meg, ha kérdéssel reagálok ;)

A két interjú:

Felhasznált források: Biblia, Újszövetség, Apokrif iratok

FORRÁS: Letya.hu