Nagy Ádám (szerk.): Nevelj jedit!

Ki ne gondolt bele, hogy milyen lenne Harry Potter osztálytársának lenni? Vagy éppen Ender mellett szolgálni és tanulni. Ha jó a könyv és a világ is jól van megalkotva, akkor az olvasó akaratlanul is elfantáziál azon, hogy milyen is lenne a regény által megteremtett univerzumban élni. Az X-Men világában azért jobban szeretnénk Xavier Professzor Tehetséggondozó Iskolájának tanulói lenni, mint normális emberek, a falakon kívül. De valójában olyan jók ezek az elképzelt iskolák?

A kötet kilenc tanulmányt tartalmaz, tíz szerző tollából. Mindegyikük jártas az oktatástudomány területén és persze a fantasztikus világokban is. Ennek köszönhetően, hozzáértő de nem földhözragadt személyek szemén keresztül tárul elénk a képzelet pedagógiája. Ami néha megdöbbentő, néha pedig szórakoztató, attól függően, hogy mely részeket emelik ki a szerzők a tanulmányaikban.

Egy tanulmánykötetről mindig nehéz írni, hiszen vagy végigveszem az összes írást ami a kötetben szerepel, és akkor jó hosszú bejegyzés lesz az eredménye, vagy kiemelek párat, ami meg felszínesnek hathat. Megpróbálom az aranyközéputat választani, aztán kiderül, hogy sikerül-e.

A tartalomjegyzéknél felütve a könyvet, látszódik, hogy felnőtt a Harry Potter-sorozaton nevelkedett nemzedék, hiszen három írás is foglalkozik a témával. Körtvélyesi Franciska az előítéleteket és morális dilemmákat boncolgatja az univerzumon belül, amit többé-kevésbé sikerül is neki bemutatnia, azonban néha ellentmondásba kerül. Horváth László a pedagógusokat elemzi és skatulyázza be természetük és oktatási stílusuk szerint. Érdekes észrevételei vannak, amikre olvasás közben nem is biztos, hogy felfigyeltünk. Végül pedig Melinda Mikusová tárja az olvasók elé a különböző iskolai zaklatásokat (bullying) amiknek ki vannak téve a varázsvilág diákjai. Talán ezen utolsó tanulmány a legéletbevágóbb a témáját tekintve, hiszen felhívja a figyelmet a bullying jelenségére a regényfolyamban. Természetesen az lenne jó, ha a fiatalok olvasás közben is felfedeznék és elítélnék a jelenséget, így talán a valóságba is átszivárogna az ellene történő fellépés.

Ha már a bullyingnél tartunk, akkor érdemes szót ejteni Lőrincz Andrea írásáról is, amely Stephen King Az című regényét tárgyalja. Nem vagyok egy King rajongó, sőt! Azt hittem, hogy ez a tanulmány fog legkevésbé megfogni, de végül el kell ismernem, hogy ez tette rám a legnagyobb hatást. A Vesztesek Klubja az elszenvedett zaklatások következtében szembe tudtak nézni a félelmeikkel és le tudták győzni a bohócot, de a saját életüket nem tudták megmenteni. Ez az írás mutatott rá, hogy King mennyire a valóságból veszi a történetei, és mennyire reálisak a karakterei, még akkor is, ha mindezen csavar egyet és horrorba viszi át. Ezek után felkerült a várólistámra a regény, annak ellenére, hogy a filmes feldolgozásokat már láttam és nem tudott megmozgatni bennem semmit.

A zaklatások után térjünk át a kemény kiképzésekre, ahol az, aki nem teljesít, az kiesik (rosszabb esetben meghal). Két írás is foglalkozik a témával. Az egyik a Star Wars-on és a Trónok harcán keresztül tár elénk egy összehasonlító elemzést a jedi vs. szamuráj kiképzés és a Trónok harca vs. középkori oktatás alapján. Itt leginkább a hasonlóságok kerülnek kiemelésre, ami rámutat arra, hogy mindkét fantasy történet között áthallás fedezhető fel az elsődleges világgal, azaz a mi világunkkal. A tanulmányon érződik, hogy a két szerző, Galuska László Pál és Feleky Mirkó, elég mélyre ásott a szamuráj kultúrában és a középkori oktatási rendszerek világában. Ennek köszönhetően egy színvonalas összehasonlító elemzést olvashatunk.

A másik tanulmány az igazán kemény kiképzések világába repít el minket. Boráros-Bakucz András A Csillagközi invázió és a Végjáték regények alapján készült filmes változatokat veti össze a spártai katonai kiképzéssel. Sok érdekes információt kapunk Spártát illetően, illetve pár tévhitet is cáfol a szerző, ami köznyelven forog. A párhuzamok mellett a különbségekre is kitér, illetve kiemeli az egyén és a csoport szerepét a győzelemre vezető úton.

Napjainkban, amikor az oktatás a végét járja kicsiny hazánkban, érdemes elgondolkodni egy alapjaiban megreformált pedagógiai szemlélet és tanterv létrehozásán. Karlowits-Juhász Orchidea az Így neveld a sárkányodat animációs filmen keresztül próbálja bemutatni, hogy egy teljes átalakítás milyen problémákkal is jár az oktatás területén, és milyen szempontok alapján kell hozzányúlni a meglévő vázhoz. Vagy a teljes struktúrát lebontjuk és helyére egy újat állítunk, vagy toldozgatjuk-foldozgatjuk, és nem érünk el semmi javulást. Azonban a szemléletváltás nem 1-2 éven belül menne végbe, ezért is sürgető minél hamarabb nekikezdeni, hiszen már most is el vagyunk késve, ha megnézzünk, hogy más államok már hol tartanak ezen a területen.

Az elitiskolák és a bentlakásos iskolák buktatóit tárja elénk Nagy Ádám és Svitek Szilárd az X-Men univerzumán keresztül. Xavier iskolája védelmet biztosít a mutánsoknak és lehetőségeihez képest felkészíti a diákokat, hogy hogyan használják ki a tehetségüket. Azonban nem készíti fel őket az életre, a társadalomba való beilleszkedésre, illetve a szülők távolmaradásának következtében a családi normákra. Azaz, lehet bármilyen jó egy tehetséggondozó intézmény, ha a diákjait nem készíti fel az életre, akkor nem biztos, hogy képes kiegyensúlyozott, boldog embereket nevelni a gyerekekből.

A Star Trek univerzumában már más a helyzet, ahogy arra Nagy Ádám is rávilágít a tanulmányában. A Kobayashi Maru-próba egy „no win” szituáció, ahol nincs jó megoldás. Tehát a vizsgázó nem oldhatja meg a feladatot veszteség nélkül, kivéve, ha csal. A legkisebb rossz mentén való választás már inkább életszagú, hiszen a valóságban nem nyerhetünk mindig. Azonban ez a „no win” helyzet törést is okozhat a diákban. Ezért fontos, hogy fokozatosan készítsünk fel a gyerekeket a nem nyertes helyzetek felismerésére és feldolgozására.

Ahogy Nagy Ádám, a kötet szerkesztője, és korábban Tóth Csaba, a sorozat létrehozója is megemlítette, sokkal könnyebb kritizálni egy képzeletbeli társadalom (oktatás)politikáját, mint a sajátunkat. Könnyebben szót tudunk ejteni a rasszizmusról, a szegregációról, a bullyingről és a rabszolgatartásról (Harry Potter univerzum), és sokkal mélyebb elemzést tudunk végezni, anélkül, hogy támadás érne bennünket. A politikai korrektségtől eltekinthetünk és sokkal szabadabban fejthetjük ki a véleményünket. Az áthallás ezen fantasztikus világok és a saját világunk között pedig rémisztő, ami nem is csoda, hiszen a valóságból merítenek.

Ami az előnye, az a hátránya is. Azaz sokkal könnyebben el tudjuk fogadtatni a gyerekekkel, hogy a házimanók rabszolgák, hiszen úgy épül fel a történet, hogy ez természetes abban a világban. Bár a gyermeki lélek tiltakozik a rabszolgaság ellen, akárcsak Hermione, előrelépés nem történik az ügyben. J. K. Rowlingnak lehetősége lett volna, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a felszabadításra, ezzel nevelve olvasóit. De sajnos inkább a kis kedvenc, Harry Potter túlidealizálására helyezte a hangsúlyt, aki a diákok és a tanárok támogatása (és istenítése) nélkül pont ugyan olyan gyerek lett volna, mint a többi, hiszen kivételes helyzetét nem magának (a tudásának vagy a tehetségének köszönhette) hanem az édesanyja mindent átható szeretetének és önfeláldozásának.

A kötetben lévő tanulmányok többsége inkább kritikus hangot üt meg a fantázia birodalmában működő oktatási rendszerekkel szemben, és csak 1-2 semlegest olvashatunk. Kíváncsi vagyok, hogy a kötet elolvasását követően még mindig várják a rexforti meghívót az olvasók? Továbbra is szeretnének jedik lenni? Feláldoznák a mostani életüket és szabadságukat, hogy Xavier Tehetséggondozójában tanuljanak? Vagy azt szeretnék, hogy a való világban gyermekeik egy olyan oktatási rendszerben tanulhassanak, ami felkészíti őket az életre, a családalapításra és a foglalkoztatásban való helytállásra? Mivel ez utóbbi itthon nem túl reális jövőkép, így inkább valamelyik képzeletbeli iskolát választanám. ;)

FORRÁS: Letya.hu