Moskát Anita: Irha és bőr

A népszavazás eredményétől függ, hogy a fajzatok megkapják-e az emberi jogokat, vagy továbbra is alsóbbrendű élőlényeknek tekintik őket jogilag. August munkáját nehezíti, hogy a gettóban tevékenykedő nyáj egy teljesen más utat szeretne bejárni a szabadság felé, az erőszaktól sem riadva vissza.

A történet azonban sokkal sokrétűbb, mint ahogy azt a bevezetőből sejteni lehet. Nem a kampány áll a középpontban, bár igen lényeges momentuma az eseményeknek. A hangsúly a fajzatokon van, akik alig húsz éve jelentek meg a Földön. A bebábozódott állatokból félig ember, félig állat, de értelmes lények keltek ki. Az átalakulás nem volt tökéletes, hiszen a többségük magukon hordozták az állati vonásokat, így a köztes állapot igencsak megnehezítette a létezésüket. Sokan életképtelenek voltak, ugyanis az új testük nem tudott megbirkózni a kihívásokkal, mint pl. a madárnyakon ülő sapiens fej, vagy az emberi agy egy patkánykoponyában stb.... Akiknek viszont sikerült életképes formában a világra jönniük, azok sem voltak biztonságban, mert a megrémült emberek ásóval, kapával, baltával stb. rontottak nekik, hiszen megrémültek a szörnyektől.

A regény majd' húsz évvel az első teremtés után veszi fel az esemény szálait, amikor már megkezdődött valamiféle integrációja a fajzatoknak a társadalomba. Bizonyos jogok már védték az életüket, de ez nem sokban különbözött az állatokra vonatkozó jogoktól. Gettóban éltek, falakkal, szögesdrótokkal és őrökkel körülvéve. Gyámmal elhagyhatták a tábort, és sokuk bérmunkásként, éhbérért robotolt a gyárakban a gyártósorok mellett.

Amikor nekikezdtem a könyv olvasásának, nehezen lendültem bele. Valahogy nem tudott elkapni, és a hiányos fajzatleírások miatt nem is tudtam elképzelni, hogy valójában hogy is nézhetnek ki. Ez eléggé zavaró volt, hiszen a fejemben mindig képpé állnak össze a dolgok olvasás közben, és szeretem elképzelni a fontosabb szereplőket, helyeket és eseményeket. Ennek hiányában az élmény nem teljes és olyan, mintha kívülről, egy homályos szűrőn keresztül követném az eseményeket. Ennek köszönhetően igen lassan haladtam csak a könyvvel, az elején... Aztán jöttek az első benyomások, amik más síkra terelték a gondolataimat és a történethez való hozzáállásomat. Ettől a pillanattól kezdve már sokkal nehezebb volt letennem a könyvet.

A regény olvasható urban fantasyként, de ahogy az elején is írtam, ennél sokkal sokrétűbb. Moskát Anita a minket körülvevő világot szövi a történetbe és reagál rá. A fajzatok csoportjába bármikor behelyettesíthetőek olyan népcsoportok, akik korábban vagy éppen a jelenben elnyomás alatt élnek. Az emberek félnek mindentől, ami különbözik tőlük, akár bőrszínben, akár vallásban, akár kinézetben, vagy éppen a céljaikat illetően. Aki nem tart a birkanyájjal, az ellenség, és ettől meg kell védeni a civilizációt. Az elmúlt több mint ötven évben igen sok változás történt a világon, hogy az elnyomott népcsoportokat egyenlő jogok illessék meg, és megvédjék őket a többség erőszakos támadásaitól. Sajnálatos módon az elmúlt tíz évben a populista politikusok miatt nem folytatódott az az integráció, hanem visszafejlődött, és valahol ott tartunk, ahol 30-40 évvel ezelőtt. Újabb ellenségképekkel látnak el bennünket, melyek célpontja mindig egy kisebb közösség, mely védekezésre képtelen.

A fajzatok ezen kívül az állati jogok elégtelen mivoltára is felhívja a figyelmet. Kririll, az őzfajzat blogger történetén keresztül mutat rá leginkább az írónő arra, hogy mennyire nem védi semmi az állatokat, vagy fajzatokat, ha azok ellen erőszakos bűncselekményt követnek el. Az az ember, aki megkínoz egy állatot, és rajtakapják, pénzbírsággal megússza az egészet. Esetleg eltiltják az állattartástól a jövőben, de más büntetés nem fenyegeti. Pilar, a borzfajzat története már egy másik síkon mutatja be a kizsákmányolást és a szabadság korlátozását. Elzárva a világtól éli le élete első fél évét, és gazdája kénye-kedvére olyan szituációkba keveri, ami szórakoztatja a YouTube csatornája nézőit.

Moskát Anita rámutat arra, hogy mennyire törékeny a világunk, és mennyi igazságtalanság található benne. A fajizmus (nacionalizmus, rasszizmus stb....) mennyire könnyen gyökeret verhet az emberek közösségében, és ennek zászlaja alatt tömegek mozgathatóak meg. Mennyivel nehezebb a jó ügyért, a gyűlölet ellen ekkora csoportot megszólítani! Miért van az, hogy mindig azok döntenek az elnyomottak sorsáról, akik többségben vannak? Miért nem kérdezik meg azt a csoportot, hogy ők mit akarnak? Miért a sapiensek szavazhatnak arról, hogy a fajzatokat megilletik-e az emberi jogok és nem a fajzatok? Mert a válasz egyértelmű lenne?!

A regény első fele a fenti témát boncolgatja, mely a népszavazás eredményével csúcsosodik ki. Ezt követően már egy másik stílusban, de nem kevésbé érdekes folytatást kap az olvasó. Először úgy éreztem, hogy felesleges volt folytatni, hiszen a szavazás eldöntötte a dolgokat, és minek ezen tovább rágódni. Lassan azonban rá kellett jönnöm, hogy ha ott véget ért volna a regény, akkor csak egy csonka történetet kapunk, ami többrétű, de mégis hiányos. A kötet második fele teszi igazán kerek egésszé a történetet, amiből megtudjuk, hogy miből is áll a teremtés, és ki is a teremtő.

Minden csak nézőpont kérdése, szokták mondani. De nem is olyan egyszerű a másik oldal szemén keresztül szemlélni a világot. Ebben a regényben pedig pont ezt kapjuk meg. Talán ezért is volt olyan nehéz az elején elkapnom a történet ritmusát, mert nem a sapiensek szemszögéből mutatja be az eseményeket az írónő, hanem Kirill, August és Pilar szemszögéből. Az ő történetüket ismerhetjük meg, és ezen keresztül látjuk az emberi társadalmat. Érezzük, hogy mennyire keveset ér az életünk, és elég egy rossz lépés, hogy kiemeljenek bennünket és egy injekcióval az örök vadászmezőkön találjuk magunkat. De nem is kell feltétlenül semmi rosszat tennünk ahhoz, hogy egy szemeteszsákban találjuk magunkat, amit kidobnak a szemétre.

A fülszövegnek abban igaza van, hogy „Ez a történet garantáltan sokáig velünk marad”, hiszen nem csak megrázó a történet, hanem tükör is a társadalmunknak, a civilizációnknak.

A kötet fizikai kivitele mellett sem mehetek el szó nélkül. A borító nagyon ötletes és jól tükrözi a tartalmat. Viszont ha mögé nézünk, már nem örülünk annyira. Aki ismeri a GABO kiadványait, az jól tudja, hogy mik a hátrányai ezeknek a ragasztott köteteknek. A gerinc törése nélkül nem lehet normálisan kinyitni a könyvet, e nélkül viszont a keskeny belső margók miatt nehéz az olvasás. Nem beszélve a nyomdafestékről, mely maszatolódik olvasás közben, ahogy az ember hozzáér a szöveghez. Ami ugye elkerülhetetlen, hiszen folyamatosan feszíteni kell a kötetet, hogy ne csukódjon be. Két-három olvasást követően már olyan részek alakulnak ki egyes oldalakon, melyen az elmaszatolódott festék miatt olyan, mintha valaki piszkos kézzel összefogdosta volna. Az ilyen igénytelen kiviteleket megértem az olyan könyvek esetében, melyet maximum egyszer olvasnak el, de nem Moskát Anita regénye esetén, ami sokkal többet érdemelne. Már többen is szóvá tették, hogy nem ártana, ha a kiadó változtatna ezen, főleg ha azt nézzük, hogy mi, olvasók több ezer forintot fizetünk ki a könyvért, és szeretnénk jó állapotban megtartani. Ennek az üzletpolitikának is köszönhető, hogy csak nagyon ritkán veszek GABO könyveket, és ezért is olvasható kevés bejegyzés a kiadó gondozásában megjelent művekről az oldalamon.

Most olvastam először Moskát Anitától, és annyira megbűvölt, hogy a jövőben tervezem elolvasni a másik két regényét is. Nem tudom, hogy azok is ennyire sokrétűek-e, de az biztos, hogy egy ilyen hangnak kiemelt helye kell hogy legyen a magyar SFF irodalomban. Sőt, talán az sem túlzás, ha azt mondom, hogy a szépírókkal is felveszi a versenyt.

Forrás: Letya.hu