Michael Walden: Eshtar – Második könyv

Nemrégen olvastam az Eshtar-trilógia első kötetét, amivel szemben voltak fenntartásaim a sci-fi/fantasy crossover miatt, de már az elején kellemes csalódást okozott. Nem volt kétséges, hogy a folytatás is lassan a kezembe kerül, hiszen beszippantott a Michael Walden által megteremtett világ.

Az első rész inkább a világépítéssel és a szereplők bemutatásával foglalkozott, illetve a helyük keresésével a megváltozott körülmények következtében. Elkezdődtek kifejlődni az első konfliktusok és megkezdődött a háború is Inisfael világán a Férgek ellen. De mindez csak szárnypróbálgatás volt a folytatáshoz képest.

Igyekszem nem spoileresen írni azok számára, akik még nem olvasták az első részt, de vannak dolgok amiket kénytelen leszek megemlíteni. Szóval erősen ajánlott a bejegyzés elolvasása előtt elolvasni az Első könyvet...

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész befejezte, csak éppen egy másik idősíkban, Gilgames világában. A jövendölés beteljesedett, azaz egy istennő került Mezopotámiába, minden erejétől megfosztva és az ellenség által megkínozva. Azonban Gilgamest csalódással töltötte el az első pillanat, amikor meglátta az istennőnek vélt apró lánykát, aki vérben úszva, lekötözve, ellenállás nélkül volt kénytelen elszenvedni a kínzásokat. Igen, Vittorya visszatért a földre, csak éppen nem saját idejébe, hanem i.e. 2630-ba.

Mindeközben, Inisfaelen é.u. (érkezés után) 1426-ban ugyanott folytatódnak az események, ahol megszakadtak. Mikael és Arkady, a frissen megválasztott királyi pár igyekszik felvenni a harcot az utolsó Féreggel, csak előbb le kell győzniük a csatlósait, élükön Dareeosszal, a sötét hadúrral. A harc kegyetlen és sok emberéletet kíván, nem beszélve Daleeros féktelen gyilokvágyáról.

Bevallom, kicsit nehezen sikerült visszarázódnom a történetbe. Ennek egyik oka az, hogy a hangsúly Inisfael világáról inkább a csaták felé tolódott el, és én nem éppen rajongok a hosszadalmas csatajelenetekért. Illetve, értetlenül álltam a mezopotámiai események előtt is. Azt hittem, hogy nagyobb szerepet fog kapni, nem csak egy spirituális utazás helyszínéül fog szolgálni.  Ráadásul ez a szál meg is szakad a kötetben, és ha a harmadik részben nem kerül ismét elő, akkor kicsit felesleges mellékvágánynak is érezném. Értem én, hogy kellett valami, aminek köszönhetően Vittorya jobban fel tudja ismerni az Áramlás mibenlétét és ennek köszönhetően jobban fel is tudja használni azt, de talán ezért kár volt egy egész szálat szánni rá.

Nagyon lassan haladtam az olvasással. Nem tudott lekötni, és ennek következtében nem is nagyon tudtam figyelni az eseményekre. Viszont a kötet felénél, amikor a csaták már kezdtek kifulladni, akkor egy újabb lendületet vett a történet, ami ismét felpörgette az eseményeket és ettől kezdve nem tudtam letenni a könyvet.

Walden nagyon jól felépítette a konfliktusokat, amivel mindkét idősíkon szembe kellett nézniük a főhőseinknek. A fellángoló hitélet után jönnek a kétségek, a hitetlenek pedig csak erősítik ezt. A sok harc, veszteség és végtelennek tűnő háborúba belefáradnak az emberek és minél hamarabb le akarják rázni magukról ezt a terhet. Minek harcolni, ha már a saját hazájuk szabad? Főleg egy olyan ellenséggel szemben, akiben nem is hisznek? És ha a hátország támogatása meginog, akkor az a csatatéren is érezhető.

A mezopotámiai szál kifutásával egy másik kerül felszínre, mely a XVI. századi Földön játszódik, Rómában és környékén. Azt még nem lehet tudni, hogy milyen szerepe lesz ennek a szálnak, de egy régi ismerős itt is feltűnik...

A konfliktusokon kívül előkerülnek olyan információk, amik találgatásra adhatnak okot. Felsejlik Aurora szerepe is, aki lelépve a Szovjetunióból, már Inisfael körül száguldozik és űrszemétre vadászik. Utalásokat találhatunk a személyére is, azaz, hogy hol helyezkedik el Vittorya vérvonalában. Valamint Mikael kutatásai egy másik kérdést is felvetnek, amire sejtem a választ, de nem vagyok benne 100%-ig biztos.

Talán nem spoileres, mivel a borítón is Arkady szerepel és ezzel kapcsolatban merültek fel kérdések bennem. Elméletileg Mikael a vér szerinti örököse Vittoryának, mégis a felesége, Arkady kap több szerepet a történetben. Mikael annyira a háttérbe szorult, hogy már elkezdtem gondolkodni, hogy mi köze lehet Arkadynak az egész történethez, azon kívül, hogy beházasodott a családba. Azt hiszem, hogy még várnak meglepetések rám a folytatásban.

Kicsit kizökkentett az olvasásból a sok szerelmi szál, ami valljuk be, igencsak nyálasra és rózsaszínre sikerült. Valahogy nem illik bele a történetbe. Értem én, hogy háború alatt is fellángol a szerelem, de hogy mindenki megtalálja a számításait és élete párját, ez egy kicsit sok volt nekem. Úgy látszik, hogy Inisfael a szerelmesek bolygója, hiszen mindenki társra talál, álljon akár a fény vagy a sötétség oldalán. Talán Lilith az egyetlen, akinek nem adatott meg a beteljesült szerelem lehetősége, így nem is csoda, hogy az egyik legvérmesebb diktátor szerepét tölti be...

Összességében úgy érzem, hogy az a második könyv az előző levezetése és a harmadik felvezetése. Átmenet a YA olvasmányból a felnőtt történetek felé. A szereplőink gondtalan fiatalokból felelős felnőttekké válnak és megérzik a hatalom súlyát, illetve a csaták véres valóságát. Már felnőtt problémákkal küszködnek, ami megfontoltságot és előrelátást kíván. Az Áramlás segítségével néha sikerül a jövőbe látniuk, de attól a felelősségük nem csökken. Ráadásul minden egyes változtatás a vízió hatására, újraírja a jövőt is.

Nem, ez a rész nem tudott úgy elbűvölni, mint az előző. Vannak benne jó pillanatok, és a második fele tényleg jól sikerült, de úgy érzem, hogy ez inkább csak arra volt jó, hogy felkeltse az érdeklődésem a harmadik kötet iránt, ahol ténylegesen történni fognak az események és sorsfordító harcoknak lehetünk tanúi. Mondjuk, akik szeretik a csataleírásokat, azok valószínű másként gondolják.

Hagyom egy kicsit leülepedni a történetet, mielőtt nekivágnék a Harmadik könyvnek, bár megnézve az interjút, ami Michael Waldennel készült (lásd lenn), legszívesebben rögtön belevágnék a folytatásba. Azonban saját tapasztalatból tudom, hogy ha túl sok időt töltök egy világban, legyen az bármennyire is jó, lassan belefásulok és nem okoz akkora élvezetet. De tervben van, hogy pár héten belül nekikezdek a Harmadik könyvnek is, hiszen kíváncsi vagyok a válaszokra és a lezárásra.

Végső véleményt úgyis csak akkor tudok mondani a trilógiáról, ha már mind a három kötetet elolvastam, hiszen akkor lesz kerek egész a történet. Azonban nagyon bizakodó vagyok, hiszen a java még csak most következik!

FORRÁS: Letya.hu